Lomnici túra

A Lomnici-csúcs A Magas- Tátra egyik legmagasabb  2634m, és a leglátogatottabb csúcsa. A nagy látogatottság annak is köszönhető, hogy 1940 óta Tátralomnicból drótkötélpályán is megközelíthető a csúcs. A pálya felső szakasza a Kő-pataki-tó és a Lomnici csúcs között tartópillérek nélküli felvonó készült, ami abban az időben egyedülállónak számított (csak a francia Alpokban volt hasonló).

Mi is Tátralomnicból indultunk, és valami siklószerű járművel mentünk egy darabig, majd kiszálltunk, és gyalog folytattuk tovább az utat egészen a Kő-pataki-tónál lévő drótkötélpályáig. A siklóból jól láttuk a hegyoldalnak azt a részét, amit az előző évben egy brutál vihar lekaszabolt. Az el- és betakarítás még akkor is javában zajlott, sok helyen már kötegekbe voltak rendezve a farönkök, de sok helyen még ott álltak a kettéhasított, vagy gyökerestől kidőlt fák. Nagyon szomorú látvány volt.

De aztán mikor kiszálltunk a vonatból, ott már minden csupa zöld volt és fás-virágos, és gyorsan megkerestük a túraútvonalat és nekivágtunk a magasságnak. Lent a faluban még verőfényes napsütés volt, de ahogy egyre feljebb meneteltünk úgy kerültek ránk a kardigánok, és végül még az esőkabát is. Útközben több Chata-ban is meg lehet pihenni, mi is megpihentünk egyben, ittunk egy jó forró teát, és máris könnyebb volt a folytatás.

 

 

 

Végül, amikor már majdnem elértük a Kőpataki-tónál lévő felvonót elkezdtek gyülekezni a feketébb felhők is, a fölénk magasodó hegycsúcsok pedig hófehér köd takarásában fogadtak bennünket.

 

A Tátralomnicból jövő felvonó:

 

 

Ebben a lefelső chatában is megálltunk megmelegedni. ránk is fért, mert a hőmérő itt 9 fokot mutatott a lenti huszonvalahány után.  

A Lomnici-csúcson a valaha mért  legmagasabb hőmérséklet +19,4 fok volt, a leghidegebb pedig -35, 6. (brrrrrr). Az éves átlag -3,7 fok, éppen annyi mint a sarkkörökön. (wikipédia)

A pihenő után a felvonóhoz mentünk. Mivel Feri erősen tériszonyos, ezért úgy döntöttünk, hogy nem a Lomnici-csúcs felé menő kabinos-libegős-ködbeveszős felvonóval megyünk, hanem megelégszünk egy kisebb csúcsra felvivő láblógatóssal, ami mellesleg töredékárba is került. 

 

 

Fönt persze szemelkélő eső és fejfölköd fogadott minket:)

 

És sziklák, és sziklák, és sziklák, meg szakadékok:

 

A Kő-pataki-tó és a mellette álló csillagvizsgáló balra, jobbra pedig a felvonóállomás. 

Még éppen időben értünk vissza a felvonóállomásra, mert ahogy leszálltunk, néhány perc múlva jó nagy eső kerekedett, és ekkor már egyáltalán nem bántuk, hogy nem a lomnici csúcsra menő felvonóba ültünk be, mert azt hiszem esőben-szélben nekem sem lett volna akkora bátorságom, pedig én elvileg nem félek a magasságtól.
De azért  mikor elállt az eső, alulról lefotóztuk csúcsot.

Persze lefelé is gyalog jöttünk, és hullafáradtan értünk le egy faluba, ahonnan vonattal mentünk vissza Tátralomnicba az autónkért.
Nagyon jó napunk volt!!!! Imádtuk:)

Késmárk

Mivel eléggé délután volt mire sikerült elfoglalnunk és belaknunk a szállásunkat, így aznapra már nem terveztünk nagy hegymászásokat, csak a szemünkkel gyönyörködtünk a fölénk magasodó csúcsokban, de hogy ne teljen eseménytelenül az este, gondoltuk sétálunk egyet a közeli Késmárkban.

Késmárk a Szepesség központja, és bár 1269-től vásártartási joggal rendelkezett, majd szabd királyi város lett, Késmárk és Lőcse között hosszas, olykor háborúba torkolló rivalizálás folyt a Magyarországot Lengyelországal összekötő kereskedelmi útvonalak felügyeletéért. Bár a harcokból többnyire Lőcse került ki győztesen, Késmárk még így ius meghatározó szerepet játszott az akkori kereskedelemben.

A város a 17.századtól a felvidéki evangélikusok vallási központja, ennek tanújele a ma is álló két evangélikus templom és a líceum.

A város híres szülötte Thököly Imre. A Thököly család birtokában lévő várban ma változatos és gazdag kiállítások láthatóak. Sajnos mi ezekből egyet sem láttunk, mert mert a késő délutáni-esti órákban már be volt zárva a vár. ( elvileg 16 óráig volt nyitva akkor), de amennyire lehetett körbesétáltuk.

 

 

  

Thököly Imre hamvai 1909 óta a a város jelképévé vált új evangélikus templom mauzóleumában nyugszanak. A keleties hangulatú templomot egy osztrák építész tervei alapján készült a a 19.század végén.  ( ez a templom van a Szlovákia útikönyv elején, ott talán jobban látszik, mint a mi sötétben készült homályos képünkön)

 

Közvetlenül az  új templom mellett  áll a régi fatemplom is, mely az akkori előírásoknak megfelelően kizárólag fából, torony és harang nélkül készült.

Késmárki sétánk során megtekintettük még a főtéren elején álló régi városházát, ami a 16.századból származik, de a 18.században teljesen átépítették, és ekkor építették rá  a felső szintet és a tornyot is.

Kellemes sétát tettünka kivilágított főtéren, de távolabbi kis utcákba is érdemes bemerészkedni, bár mi nem nagyon merészkedtünk, mert eléggé sötét volt már, térkép nélkül pedig nem akartunk nagyon elkóborolni, de még világosban ilyen kis házikókkal találkoztunk:

 

És ha jól emlékszem jó sokáig kerestük a valamelyik kisutcában hagyott autónkat, de végül persze meglett:)

Érkezés a Magas-Tátrába

Lengyelországból hazafelé jövet néhány napot a Magas-Tátrában töltöttünk. Ez a néhány nap azt hiszem meghatározó volt a további életemet tekintve, mert talán ideáig vezethetem vissza a nagy sziklás hegyekhez fűződő szerelmemet, ami azóta sem múlik, csak egyre nő, és még többet és még többet akar. Az pedig már egy továbbfejlesztett verzió, ha a magas sziklás hegyek türkizszínű tengerrel párosulnak, de ez most nem ez a történet.

Talán a legnagyobb élmény, ami a mai napig bennem él, és ha hasonló szituációba kerülünk, újra és újra felemlegetjük hogy milyen jó volt, az maga az út volt, az autózás, a szerpentinek, a kanyargós utak végén feltűnő hatalmas havas hegycsúcsok, a meredek szakadékok. Imádom!!!!! 

A szállásunk egy kis turistafaluban (Nova Lesna) volt a hegyek lábánál, ahová ilyen út vezetett be. 

Bártfa

Bártfa főtere a Felvidék egyik legszebb történelmi központja, mely szinte teljesen megőrizte a középkori voltát, épp ezért 2000 óta az UNESCO világörögség része. A hatalmas tér közepén álló 16. századi egykori Városházát, és a mögötte magasodó ugyancsak 16.századi gótikus Szent-Egyed templomot hangulatos barokk polgárházak ölelik körbe. A város központját városfal vette körül, melynek nagy része a mai napig fennmaradt. 

Ottjártunkkor a tér tele volt pakolva mindenféle bódékkal, sátrakkal, ami eléggé akadályozta azt, hogy egyetlen egy normális képet is sikerüljön készítenünk, mert itt-ott mindig  nemkicsit belelógott a képbe valami fóliasátor, vagy egy színpaddarab.

 


 

 A Főtér közepén álló egykori városháza legjellegzetesebb része a faragott reneszánsz lépcsőfeljáró és a meredek, díszes tetőszerkezete. A tér felé néző homlokzatán a 16.századi óra alatt a magyar címer látható, a templom felé esőn pedig Bártfa címere. Az épületben ma egyháztörténeti múzeum látható.

 

A Szent Egyed templom a kassai dóm és a lőcsei Szent Jakab templom után a harmadik leggazdagabb székesegyház a Felvidéken. A templomot a 14.században kezdték építeni, de az elkészülte után is még többször át- ill. újraépítették. 1878-ban tűzvész pusztította, ez után 1899-ben (hasonlóan a kassai dómhoz) Stendl Imre tervei alapján újították meg. A templomban 11 eredeti gótikus  szárnyasoltár, szoborcsoport és festmény tekinthető meg. Hétfő délelőtt lévén mi nem tudtunk a templomba bemenni. (és sehová máshová sem, nagy nehezen sikerült beülnünk a téren egy épp akkor nyitó kávézóba, ahol aztán jó sokat vártunk a kávénkra, de sebaj :-)

Bártfai pihenőnket egy városfalon történő sétával zártuk.

Lengyelország-Lancut

A harmadik nap délutánján a házigazdáink egy lengyel nézőpont szerint közeli kastélyhoz autóztunk el. Ők konkrétan azt mondták, hogy itt van nem messze egy kastély, nézzük meg mert szép, aztán másfél órát autóztunk oda, de végülis nem panaszkodtunk, mert tényleg szép volt, és hát különben is azért mentünk, hgoy minél több mindent lássunk. 

A Lancut-i kastély, egy 17.századi fallal körülvett főúri kastély, mely kitűnő állapotban maradt fenn, és belülről az egyik leggazdagabban díszített és berendezett vára, tele  a 17-20. századi műemlékekkel, szobrokkal, és festményekkel. Báltermében nyáron hangversenyeket rendeznek. 

  

Az istállóban hintó és mindenféle lovaskocsi múzeum van, ami (állítólag) európai viszonylatban egyedülálló. Mi nem mentünk be sem a kastélyba, sem az istállóba, oda külön nem is lehetett azt hiszem bemenni, mert előző évben voltunk Bécsben-Schönnbrunnban, és ott láttunk egy kocsimúzeumot. Nem értünk annyira sem a lovaskocsikhoz, sem a kastélyokhoz, hogy értékelni tudtuk volna a különbséget. 

Ellenben nagyot sétáltunk a kastélyt körbeölelő ősfás, szökőkutas, sokszobros, sokvirágos angol parkjában és a pálmaházban, ahol még teknősöket is láttunk akció közben ;-)

 

Hazafelé kicsit bánkódtunk, hogy gyorsan eltelt a 3 lengyelországi napunk, de a másik pillanatban pedig már be voltunk sózva, mert tudtuk, hogy remek kalandok várnak még ránk, hiszen a következő megállóhelyünk a Magas-Tátra lesz:)

Lengyelország- Kamieniec

Lengyelországi hosszú hétvégénk második napján egy közeli várromot néztünk meg, Kamieniec-ben. A barátságos kis falu fölött egy dombon magasodott a vár, azaz a várrom.  Csodaszép napsütéses időnk volt, csak úgy zöldellett a táj, nyíltak a virágok, igazi kellemes meleg napos ősz volt. Jó volt alulról fölnézni a várra, és elképzelni, milyen is lehetett a fénykorában.

A várnak egyébként magyar vonatkozása is van, mégpedig ide menekült Balassi Bálint családja, amikor az apját hamis vádak alapján elfogták és megszökött. 2 évet éltek itt. Az ekkor 16 éves Balassi itt fordította németről magyarra egy luteránus prédikátor könyvét, melyet később Krakkóban kinyomtattak. (wikipedia) A vár bejáratánál márványtáblával emlékeznek Balassira.

Belülről a vár igazi várromos volt, udvarán egy színpaddal, ahol meleg nyári estéken mindenféle koncerteket adnak elő, egy másik részén pedig állagmegóvó munkálatok folytak.

 
 

A vár faláról pedig szokás szerint remek volt a kilátás:)

 

A képen látszik az akkori miautónk, Berci, az első gyerekünk, mondhatni, aki korát meghazudtolva röpített minket szerte az országban-világban. Ez a túra pl. már a második Tátrás kiruccanása volt, legalábbis a mi fennhatóságunk alatt, és mivel gyerekünk akkoriban még nem volt, így az autót fényképeztük úton-útfélen:) Sírtam is napokig, amikor meg kellett válnunk tőle 2007.októberében.... no de ez egy másik történet:)

Közelebbről Berci:

 

Lent a vár alatt van egy kis presszó, amolyan békebeli, ide még betértünk, kicsit még körbejártunk a faluban, ami igen szép és rendezett, megér egy sétát, pláne, hogy ilyen szép kis házikókat lehet látni: