Jeges Balaton Keszthelyen

( 2022. január) 

Nem volt egyszerű összehozni egy januári üres hétvégét, azért, hogy elmenjünk Hévízre, ahol egy napsütéses, de hideg vasárnapon a hévíz-patakon eveztünk. 

Már előző nap lementünk Hévízre, és aludtunk ott egyet, hogy másnap reggel ne kelljen annyira sietnünk. 

Én nagyon izgatott voltam, egyrészt, mert hideg, havas időt jósoltak, ami a melegvizes Hévíz-patakban való evezéshez tökéletes, másrészt azért, mert a Balaton-felvidéket hótakaróban látni az nekem  igazán különleges élmény volt. A sokszor megjárt, ismerős, Tapolca felé vezető út ismeretlen ismerősként fogadott. Olyan más volt így havasan, szinte mintha nem is jártunk volna mág sosem erre, olyan. 

Hévízre érkezve gyorsan elfoglaltuk a szobát, és még sötétedés előtt lementünk a keszthelyi mólóra, mert  nagyon szerettük volna megnézni a téli Balatont. A gyerekek szerintem még sosem látták addig a téli Balatont. 

Nem volt meleg, mondhatni hideg volt, de  a félig befagyott, jéghártyás Balaton annyira szép volt! Ahogy a fehér havas rész összetalálkozott a kék vízzel! Ilyen gyönyörű sötétkéknek még sosem láttam a vizet. 

A keszthelyi fürdőház. 

Jó 1 órányit sétálgattunk csak a parton, aztán annyira átfagytunk, hogy nem mentünk tovább. 

Így is mire visszaértünk Hévízre már csak sötétben tudtunk sétálni. Rettenetesen hideg szél fújt, úgyhogy rövid séta után jól esett beülni egy pizzázóba vacsizni. 

Spartacus-ösvény - Apát-kúti-völgy

( 2022. január) 

Az is egyfajta hagyomány nálunk, hogy a szülinapos dönti el, hogy hogyan szeretne ünnepelni. Én rendre kirándulást kérek a szülinapomra. 

Egy ilyen januári születésnapon jártuk végig a Spartacus-ösvényt, mégpedig úgy került erre a választás, hogy az volt a fix, hogy a Kis Rigó étteremben akarunk majd kirándulás után beülni, úgyhogy addig kerestünk egy nem túl megerőltető útvonalat, míg erre nem akadtunk. 

A Spartacus-ösvény csak 2015-től vált a mezei kirándulók körének nyitottá, egészen addig, az 1930-as évektől kezdve csak erdészeti-vadászati útvonalként volt jelen, jelzetlenül, és csak belső berkekben volt ismert, hogy merre is van az arra. 

Pilisszentlászlóról indultunk, és nem sokkal a falu elhagyása után hamarosan elérjük az ösvény kezdetét jelző táblát, ami arra hívja fel a figyelmünket, hogy az út bizony nehezebb szakaszokat is tartalmaz, ami felkészültséget, és megfelelő felszerelést is igényel. Így utólag nem volt benne igazán járhatatlan rész, igaz, mi száraz időben jártuk végig az ösvény, ami néhol valóban elég keskeny volt, igazi egyszemélyes. Szóval elképzelhető, hogy erre gondoltak. 

Csodaszép bükkerdő. Még ilyenkor télen, csupaszon is olyan ámulatba ejtők, ahogy a fatörzsek sorakoznak egymás mellett, szinte végeláthatatlanul. 

Az ösvény szinte szintemelkedés nélkül kanyarog a meredek hegyeoldalban. 

Egy szakaszon még a Duna is megcsillan , egyik oldalon a Visegrádi-hegység, másikon a Börzsöny. 

Jenő-kunyhó. Innen az Apátkúti-völgy felett haladunk tovább Visegrád felé. 

Az Apátkúti-völgybe a pisztrángsütőnél érkezünk le. A Bertényi Miklós Füvészkert bejáratánál. 

Egy darabon a betonúton haladtunk és csak mellettünk csörgedezett a patak. 

Kaán Károly -forrás

Majd egyszer csak igzai kalandtúra vette kezdetét, mert a néhol jeges, néhol csendben csörgedező Apátkúti-patakon számtalanszor át kellett kelnünk, köveken, farönkökön egyensúlyozva. 

Aztán mire visszaértünk a faluba, addigra már csak a hasunkra tudtunk gondolni, és az étterem felé indultunk. Marci elég sokszor emlegette már út közben is, hogy mikor érünk már oda a Kismadár ( Kisrigó) étterembe, ő már nagyon éhes. Szerencsére asztalt is kaptunk, de ha tudjuk, mikor érünk oda, akkor érdemes előre foglalni. 

Végül nagyon finomat és bőségeset ettünk, mindenki teli hassal távozott.