Révfülöp, Ecséri templomrom

Máté a kéztörése miatt délelőttönként rászokott a Balatoni Nyár című műsorra. Én is szoktam időnként nézni nyaranta, vettem is már innen ötletet, hogy mit kéne csinálni/megnézni, ha majd ott leszünk megint a Balcsiparton.

Most Máténak az volt a kívánsága, hogy nézzük meg a műsor forgatását Révfülöpön. Így hát nem volt mit tenni, pénteken Révfülöpre indultunk, és ott töltöttük  a napot.

A forgatás a kikötőben történik, úgyhogy itt parkoltunk le  és odasétáltunk. A fiúk rögtön elégedetlenkedtek, hogy nem az a csaj van, akit ők szeretnek... Ők a Krisztát szeretik, akkor meg egy másik csaj volt. Kicsit néztük a távolból a kameramozgásokat, az ideoda rohangáló sminkeseket, az bejelentkezés előkészületeit, majd jött az adás. A fiúk közelebb is gurultak, úgyhogy egy rövid ideig fel is tűntek az élő adásban. Visszanéztük médiaklikken. 

Aztán sétáltunk még egy kicsit, majd strand volt betervezve.

Semmiképp nem akartunk hosszú-hosszú órákat a strandon tölteni, egyrészt mert mi felnőttek nem bírjuk az egész napos strandolást, meg Mátéval is kiszúrás lett volna, ezért mivel sajnos a falu fölötti kilátó a télen leégett, elsétáltunk a falu szélén álló Ecséri templomromhoz. 

Az ecséri templomrom egy a XII. században épült falusi templom maradványa,  Árpád-kori építészetünk egyik jelentős emléke. A középkori Ecsér falut a törökök felégették, az elhagyott templom pusztulni kezdett, köveit széthordták. 

A kikötőtől kb. 2 km-es kényelmes sétával jutottunk el a romokig, egy helyen volt csak kicsit parás az út, ahol egy rövid szakaszon a főúton kellett haladni, de szerencsére gyorsan le kellett térni róla. 

A templom környékét sajnos eléggé benőtte a fű, épp csak a közvetlen közelében volt szépen lenyírva, hogy a falmaradványok körbejárhatóak legyenek. 

A háromhajós templom romjai. 

Gótikus háromíves ablak. 

A templomot körülvevő derékmagasságú kőkerítés az eredetileg temetkezésre használt területet lezáró fal rekonstrukciója. A templom környezetében a föld alatt a hajdani falu házainak maradványai rejtőznek, a plébánosházat fel is tárták. Utoljára 1999-2000-ben újították fel. 

A templom után már tényleg csak a strandolás maradt. Először úgy volt, hogy a Császtai strandra jövünk, de mivel a túlsó végen parkoltunk, nem volt már kedvünk visszamenni, így az autóhoz  közelebbi Szigeti strandra mentünk be. Ez egy viszonylag pici strand, és nem is volt rajtunk kívül szinte senki, amikor megérkeztünk, de jónak tűnt, mert volt a vízben vízilabdakapu meg kosárháló, meg beljebb napozóterasz is, csak épp homokos bemenő nem volt, amit a fiúk kicsit hiányoltak, de hamar túltették magukat ezen. 

A víz hőmérséklete kellemes volt, nem is volt annyira mélyülős, Marcinak is stabilan leért a lába elég sokáig. A büfésoron megebédeltünk, szerencsére még nem volt senki, amikor mentünk. Később érkezett egy nagyobb táborozó társaság, amikor mi már épp indulni készültünk. 

És a nap zárásaként, ha nem is innen, de Akalitól hazáig futottam Balatonfüredre. 

Izgalmas, tartalmas napnak tettünk pontot a végére. 

Balatonfüred 2020-ban először

( 2020. június) 

Nem mondok újat, hogy 2020 az újratervezés éve volt, sőt, az újratervezés újratervezéséé. Így aztán a sokadik újratervezés után töltöttünkk el néhány napot Füreden. 

Először is, még tél végén, tavasz elején úgy terveztük, hogy idén visszamegyünk Bibionéba, hogy Marci is maradéktalanul élvezhesse. Akkor még úgy terveztük, hogy ezt a június utolsó hetét töltenénk ott. Aztán erről lemondtunk a vírushelyzet miatt/alatt, és helyette akkor beiktattunk június elején egy pár nap Balatont. 

Aztán rájöttünk pár közös biciklizés alkalmával, hogy most, hogy már Marci is értékelhető méretű biciklin nyomul, így már tudunk rendes tempóban, említésreméltó távokat is megtenni, és kitaláltuk, hogy akkor ebben a pár napban majd bérelünk biciklit, és majd így új távlatok fognak megnyílni előttünk a balatoni nyaralást illetően. Teljesen belelkesültünk. 

Aztán Máté eltörte a kezét. Grrr.... És így a biciklizős terveinket egyelőre félreraktuk, de a Balatonról nem mondtunk le, csak halasztottuk pár napot, megvártuk, hogy kapjon körgipszet, amit stabilabbnak gondolok a félgipsznél. Mivel most csak 4 napra jöttünk, ezért nem futottunk most plusz köröket, hogy szerezzünk az ő kezére is gipszvédőt. Meg amikor még elindultunk, úgy gondoltuk, hogy egyébként sem lesz akkora nagy strandidő... végül az lett, de ez más tészta. 

Csütörtökön már lent is voltunk Füreden. Nem volt az a nagy meleg, úgyhogy inkább sétáltunk egyet a szokott útvonalunkon, és nagyokat hüledeztünk, hogy csak elkészült egy újabb betonrengeteg a part mellett, és húzzák fel a következőket fenn a domboldalon. Nagyon elszomorító ezt látni...

A sétány és a kikötő, no meg  a víz az mondjuk még mindig szép :-) 

Szentendrei skanzen

( 2020. június)

Miután Máténak gipszbe került a keze igencsak bajban voltunk, hogy olyan programot találjunk, ami nem veszélyezteti a keze gyógyulását, de azért mindenkinek tartogat érdekességeket, izgalmakat. 

Így esett egy a választásunk az egyik hétvgén a Szentendrei skanzenre. A gyerekek mindegyike járt már itt iskolai/óvodai kirándulás alkalmával, Milán többször is. Ezen alkalmakkor nem járták be az egész területet, hanem valamilyen interaktív foglalkozás keretén belül ismerkedtek meg egy-egy tájegységgel, és volt hogy kenyeret sütöttek, volt hogy vajat köpültek, a fiúk kaszáltak, ilyesmi. 

Ami tavaly nyáron legfőképpen eszünkbe juttatta, az az volt, hogy néztük a fiúkkal a Bártak földje című filmsorozatot a tévében, amit a skanzenben forgattak, és gondoltuk, hogy ennek apropóján megkeressük a tévéből ismert helyszíneket, és így ezzel a kis külön kalanddal próbáljuk feldobni a sétát. 

Így kerültünk Rokocára :-)

A Szentendrei Skanzen Magyarország legnagyobb szabadtéri múzeuma. 63 hektáros területén a magyar nyelvterület népi építészete, lakáskultúrája, gazdálkodása és életmódja elevenedik meg. Az állandó szabadtéri kiállítás a 18. század közepétől a 20. század közepéig tartó időszakot öleli át.

Bár volt térképünk, és bejárat után is találtunk egy nagy táblát, hogy mit merre találunk, a gyerekek miatt nem tudtunk annyira ragaszkodni a tematikussághoz, hogy pl. tájegységenként fedezzük fel az épületeket, bármennyire is próbáltunk valamiféle útvonaltervet tartani, mégis sokszor volt, hogy letértünk róla, amikor megpillantottunk valami érdekességet épp az ellenkező irányban. 

Mindenesetre a főút mentén indultunk el, és az óramutató járásával megegyező irányban próbáltunk haladni. 

Kékfestő műhely. 

Kovácsműhely.

Az egyik pajtában esküvőre volt díszítve. Nagyon szép és hangulatos volt. 

Egy kevésbé vidám része a skanzennek, ahol egy kényszermunkatábor részt ismerhettünk meg. Hát elég nyomasztó volt. 

Ahogy területről-területre, házról-házra haladtunk, volt amelyikbe be lehetett menni, volt amelyiknek csak az udvarát jártuk körbe, és voltak, ahol mindenféle helyi specialitást lehetett kóstolni. finom szörpöt, házi szilvalekvárt, pogácsát.

Egy falusi iskolaépület. 

Ahányszor azóta meglátom ezt a képet, mindig a kincskereső kisködmön jut az eszembe, amit gyerekként olvastam. A keményfedeles, kék borítós könyv még az apukámé volt, és pont ilyen ház volt az elején. 

Ez már egy másik házbelső díszes kemencével. 

Korabeli játékok az iskola udvarán. 

Jó ideje sétálgattunk már, és a gyerekek is már elég fáradtak, meg éhesek volt, de a filmbeli helyszíneket még mindig nem találtuk meg.  Ezért hogx erőre kapjunk a tanya után feltöltöttük magunkat a helyi pékségben vásárolt finomságokkal. 

A kiserdőn túl egy klassznak tűnő játszótér is volt, de ezt mi most kihagytuk, egyrészt a töröttkezű miatt, másrészt, mert kezdtek sötét felhők gyülekezni, és semmiképp sem akartunk " dolgunk végezetlenül" hazamenni, úgyhogy belehúztunk, és mentünk tovább. 

És végre itt volt a templom. 

 Innen már szedni kellett a lábunkat, mert már a templom mögött kezdett feketedni az ég. Mire a térre értünk, addigra már dörgött is. Persze reggel már az autóban ültünk, amikor eszünkbe jutott, hogy Máté kezére nem hoztunk esőkabátot... grrr.... úgyhogy jobb híjján a póló alá dugta a kritikus helyzetekben a karját.

Az igazán nagy zuhé elől ide a kapualjba húzódtunk be többedmagunkkal. 

Majd amikor csendesedett, akkor egy szatócsboltban méregettek a fiúk, míg újra ki nem mertünk merészkedni. 

Sajnos az Észak-Magyarországi részre nagyon kevés időnk maradt. Az idő sajnos már nem lett sokkal jobb, és nem akartunk annyira nagyon bőrig ázni, a gipsz miatt sem, meg egyébként sem. De azért gyorsan ott is körbejártunk. 

Itt a szatmári templomok tövében még egyszer be kellett húzódnunk az eresz alá. 

A kisvonat nem járt a skanzenben amikor ott jártunk. Pedig szépen körbevisz az egész területen. 

Mikor kifelé jöttünk, akkor már azt gondoltuk, hogy túl vagyunk a nehezén, eléggé el is fáradtunk, gyorsan kifizettük a parkolást, és gondoltuk, már ott sem vagyunk. Csakhogy a kapu nem engedett ki minket. Meg utánunk senkit. 

Eltartott vagy fél órát, mire sikerült orvosolni a problémát, és előkerült egy pasas, aki szaladgált kicsit, majd végre előkerült egy kulcs, amivel ki tudta nyitni a sorompót, és megszabadultunk. Közben újra elkezdett ömleni az eső, és csak esett, csak esett.... 

Lett volna még mit megnézni, bizonyára sok minden kimaradt, sok mindenre fordíthattunk volna több időt, de így is nagyon tartalmas délelőttünk volt, sok információval és sok kilométerrel a lábunkban. 

Lehet, hogy visszatérünk még, hiszen a skanzen épül, szépül és bővül, és hamarosan az Erdély rész is elkészül. Érdemes lesz visszatérni.