2013. július 18.

Nápoly-tengerpart

Nápolynak, ezen a belvárosi részén nincs olyan jellegű tengerpartja, amilyen a tipikus  üdülőhelyeken lenni szokott, hogy homokos-kavicsos part, hullámzó tenger, kavicsot dobáló gyerekek, futók, és kutyafuttatók, stb... Nem, Nápolyban egyáltalán nincs ilyen. De ami van, az is nagyon szépséges, és megunhatatlan. Ottlétünk alatt számtalanszor sétálgattunk a parti sétányon föl-és le, szinte minden napszakban, talán kora reggel nem, de este igen. 
A tenger szélét hatalmas kőtömbök övezik, amiken fel-felcsapnak a hullámok, amiken vígan napoznak a helyiek, nem zavarja őket a hátuk mögött húzódó viszonylag forgalmas út, a fiatalok a kövekről ugrálnak be a vízbe. A városnak ezen a szakaszán nincs igazi fürdős strand, mivel Nápoly az ország második legforgalmasabb és legzsúfoltabb városa Róma után a levegő és a víz a városi szakaszon elég szennyezett. Följebb, a város határa felé van állítólag szép strandolós part, de mi odáig nem jutottunk el gyalog, buszra pedig nem mertünk felszállni, nehogy valami olyan helyre vigyen bennünket, ahonnan nem találunk haza. 
Szóval a nápolyi part (Lungomare) inkább sétálós, bámészkodós, gyönyörködős, és nem fürdős, de van is mit nézni, szerencsére. 

A sétány elején rögtön találunk egy gyönyörű szökőkutat, a Fontana dell' Immacolatella -t,  amit 1601-ben készített Pietro Bernini.

Majd rögtön mellette, a part legnagyobb látványossága, a Castel dell' Ovo, a Tojásvár, amely egy kis szegetre épült a part mentén, és a város legrégibb kastélya. Az első várat ezen a helyen az 9.században építették, egy római kori villa,és egy 5.századi monostor helyére, de ez felrobbant, többször is újjáépítték. Jelenlegi alakját 1503-ban kapta. 1975-ig katonai bázisként működött, ez után alakították át konferenciaközponttá. A nevével kapcsolatban létezik egy monda, mi szerint Vergilius az egyik szobában felfüggesztett egy vaskalitkát, benne egy lezárt üvegben elhelyezett tojással, és azt mondta, amíg a tojás nem törik el, addig a vár urának  nem lesz baja. A tojás . állítólag I. Johanna nápolyi királynő idején törött el, és a végzet be is teljesedett, mert családjának több tagja is itt vesztette életét.
A vár lábánál az 1800-as években kis halászfalucska alakult ki, a Borgo Marinaro, ami még ma is megvan, de a régi halászházak többségében ma már vendéglő működik.

A várat egy 100 méter hosszú töltés köti össze a szárazfölddel, a vár maga 200 méter hosszú és 45 méter széles. Termeiben kiállításokat és különféle rendezvényeket tartanak. A várba egyáltalán nem lehetett bemenni semeddig, súlyos vasráccsal találtuk szembe magunkat, a bent lévő kiállításokat pedig nem akartuk megnézni, csak azért, hogy bemehessünk a várba, így csak kívülről csodáltuk meg.

 A várral szemközt, a sétányt hosszan-hosszan szegélyezik a sokcsillagos luxusszállodák.




A parton továbbhaladva elsétáltunk egészen messzire, gondoltuk hátha megtaláljuk a recepciós által megjelölt strandot, ami ugyan nem volt már rajta a térképünkön, hanem csak egy nyíllal jelezte, hogy valahol arra messze... szóval mentünk, mentünk a döglesztő hőségben, de nagyon lelkesen, mígnem elértünk egy hatalmas parkot, a Villa Communale-t, ahol éppen valami tűzoltós rendezvény volt, rengeteg gyerek, tűoltóautók, motorok, vidámság. Itt mi is megpihentünk kicsit, és bár Máté még nagyon kicsi volt ahhoz, hogy élvezze az e fajta rendezvényeket, azért szétnéztünk egy kicsit. A parkban található egyébként a városi akvárium, amibe ugyancsak nem mentünk be.




 Valahol arra tovább van a homokos strand:

 De hogy ne maradjunk víz nélkül azért az egyik beugróban, ahol sok helyi fürdött mi is beletettük a hűs vízbe a lábunkat, és egy hatalmas fagylaltot is ettünk. Isteni finom volt :))) nyami-.nyami


Visszafelé pedig kis utcákon mentünk, és szép tereket, lépcsősorokat, egymás tetejére épült házakat láttunk.








Aznap, és másnap is a vár lábánál lévő vendéglők egyikében vacsoráztunk, először egy partmenti, kikötőmellettit választottunk, egy két fehérterítős között megbújó kis műanyagasztalos-kockásterítős mamma kifőzdéjét, ahonnét szuperül ráláttunk az egész partra, a tengerre, a Vezúvra, és a lenő nap a szemünk előtt aranyozott be mindent. Csodálatos volt! És mindemellett még nagyon finomat is ettünk, zöldéges-paradicsomos tésztát, és a hely frekventáltsága ellenére teljesen korrekt áron.








És mire végeztünk a vacsorával jól ránk is sötétedett:


És bár nagyon késő volt már, Máté el is aludt a babakocsiban, mégis úgy sétálgattunk a parton, mint akinek nincsen semmi dolga, nem is volt hiszen nyaraltunk, csak  hát mégis egy pici gyerekkel voltunk, de az egésznapos tűzőnap és hőség után nagyon jól esett a tengerszagú hűs estében sétálgatni.
Következő nap még mindig Nápoly, felmegyünk a hegyre, és a történelmi belvárosban fogunk sétálni.

Egyébként egy fél vagyont költöttünk ásványvízre, mert nem igazán találtunk sehol olyan hagyományos közértméretű boltot, mint amit itthon megszoktunk, nem voltak, csakis a kis kapualjakban megbújó kisboltokban tudtunk vízhez jutni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése