2017. szeptember 19.

Szigligeti vár

Szerintem a Szigligeti vár az egyik legklasszabb hely a Balaton körül. Persze rengeteg szuper hely van, de mindegyiket másért szeretem, és mindegyik más szempontból nőtt a szívemhez. A Szigligeti vár egyrészt az elhelyezkedése miatt fantasztikus, másrészt pedig igazi kalandos várfelfedezést rejt magában.
Többször is jártunk már az elmúlt években a várban, legelőször még 2007-ben, még a várfelújítás előtt, amikor igen romos állapotban volt, néhol egy-egy fal- és toronymaradvány volt csupán látható. Sajnos arról a kirándulásról évek óta nem találom a képeket, pedig bizonyára készültek. De a lényeg, hogy amikor a felújítás után újra felkerestük, akkor szemünk-szánk tátva maradt. Egy szuperül körbejárható, látványos igazi várszerű építményt találtunk az egykori romok helyén. ( És a felújításnak még nincs vége, 2017/18-ban  a Nemzeti Várprogram keretében további összegeket fognak a várra fordítani. )

Messziről, még autóból.


A várat a 13. században építették, amikor is a tatárjárás után IV. Béla szerte az országban kővárakat kezdett építtetni. Ez a korabeli vár a jelenleginél jóval kisebb volt, évszázadokon át építették át, és bővítették a mostani méretére. 
A szigligeti vár egyike azon kevés várainknak, amely a török időkben sohasem hordozta tornyain az oszmán felségjelvényeket. Derék katonái, Magyar Bálint várkapitány vezényletével, megőrizték függetlenségét 150 éven keresztül. Pusztulása egy villámcsapással kezdődött a 17. században, és a vár nagy része leégett. Majd Lipót császár 1702-ben, nehéz anyagi helyzetre hivatkozva elrendelte  a magyarországi várak nagy részének tervszerű lerombolását. ( Grrr.....) Köveit elhordják, és a falu házainak építésére használják fel. 

Az elmúlt években 2014-ben, és idén jártunk a várban. 2014-ben Marci még nem volt 2 éves, és bár a vár akkor is elbűvölt bennünket, elég sok nehézséget okozott a rengeteg lépcső, amik egyébként szuperül felújított korlátos lépcsősorok, csak hát néhol meredek, néhol pedig nagy mélység van alattunk, és ez igencsak nem volt kisgyerekbarát. Pláne egy, a járás gyönyörűségét épp csak megtapasztaló örökmozgóval nem volt leányálom, hiszen ölben már nehéz volt, és nem is akart ölbebaba lenni, de lábon még túl veszélyesnek ítéltük neki a terepet. Persze megoldottuk és túléltük. És  még élveztük is. De inkább nagyobb gyerekekkel izgalmas szerintem a vár maga. Vagy egész picikkel, akiket még lehet hordozni.

Mi rendre a várhegy lábánál szoktunk leparkolni, és onnan sétálunk föl a várig. Pár száz méter séta ez csupán, és nem is túl megerőltető. Szerencsére el lehet kerülni a cukrászdateraszt, különben nem hiszem, hogy fölérnénk a várba :-) Visszafe

lé viszont kihagyhatatlan.




A Kamon-kő tanösvény végigvezet a falun, érintve minden nevezetességet és látnivalót, beleértve a várat is. A templomtól induló és oda visszatérő körutat a kékT jelzésen kell követni,  kb. 6 km hosszú, 290 méter szintemelkedéssel, nagyjából 3 óra alatt járható végig.

 Korok találkozása.

Magyar Bálint várkapitány szobra várja a várkapuban a látogatókat.

A vár alatti dombos területen van a szabadtéri színpad és a nézőtér. Kevés az árnyék, ha egyáltalán van, de azért jó itt megpihenni kicsit, és nézelődni, hiszen a kilátás már innen is nagyon szép.





És ha kellő erőt gyűjtöttünk, akkor nekivághatunk a lépcsősornak :-) Mi a lankásabban mentünk föl, és a nagy meredeken jöttünk le, csak hogy az se maradjon ki. Fönt remekül ki van táblázva minden infó, amit tudni kell akár a várról, akár a korról, amiben az a bástya, vagy lakórész épült. A lőréseken ki lehet kukucskálni, a várfalakon ki lehet nézni, szóval mindenhol van valami érdekes, és mindenhol ott van a panoráma, ami megunhatatlan, akár a Balaton felé nézünk, akár a medence felé, mindenképpen gyönyörű.


A Badacsony a szomszédban.

Lépcsők és teraszok.






Fölülről a színpad, az istálló épülete, és a büfé.

Egy információs tábla a sok közül.

A várfal oldalról.





 Szemben, a Balaton túloldalán a fonyódi hegyek.

A vár középső részén egy várkonyha van kiállítva.

Ezt a cserépkályhát és ezt a faládát én is elfogadnám:-)

A nyenyerés bácsi mindig itt teker, ahányszor csak itt járunk.



Ott lent, a lépcső mellett van a várkápolna.



A falu felülről.



Várkápolna


Egy jóóóó mély kút.
 És a meredek lépcső lefelé.
Útban lefelé elhaladtunk egy szép temető mellett.

Utcakép.



2017. szeptember 15.

Dörgicsei Levendárium

Közvetlenül a Felsődörgicsei templomrom mellett találjuk a Levendáriumot. Eltéveszteni sem lehet, hiszen a levegőt belengi a finom levendulaillat. Az úgynevezett vendégparkoló nem túl tágas, pár autónyi hely van csupán, de még akad nekünk is egy-egy hely, de ha nem a déli hőségben érkeztünk volna 2 autóval, akkor lehet, hogy inkább keresünk a faluban egy kényelmesebb parkolóhelyet.



Kicsit tébláboltunk ott a fakerítés tövében, mert a belépőjegyeket enyhén szólva borsosnak találtuk. Próbáltunk a kerítés résein, vagy fölötte bekukucskálni, hogy vajon mi lehet odabent, hogy megéri-e kifizetnünk a belépődíjat, de nemigen láttunk semmit. Persze végül bementünk, mert úgy voltunk vele, hogy ha már egyszer itt vagyunk, akkor kár lenne kihagyni. És egyszer valóban érdemes megnézni! 

A fogadótér nagyon hangulatos, kis levendulabolt, ahol mindent lehet kapni, ami levendulából elérhető, vagy ha nem akkor rá van festve. Itt kell jegyet is venni. A belépőjegyekkel egyébként egy az egyben  a major működését és fenntartását támogatjuk, szóval ha úgy vesszük jó célra fordítódik az összeg. 
A kisbolt egyben kávézó-teázó is, és persze lehet kapni levendulaszörpöt is, amit el lehet szürcsölni a hangulatos kis teraszon. Már aki nem 3 gyerekkel érkezik, amelyikből minimum 1 tuti hisztizik valamiért. Ha másért nem, azért mert meleg van. Szóval mi nem iszunk semmit, hanem egyenesen betrappolunk a levendula ültetvények közé. 




A Dörgicsei Levendula Majorban 2003-ban ültették az első levendulatöveket, és az ültetvény azóta 5 hektárossá növekedett. A levendulák számos fajtáját lehet itt megtalálni, én nem is gondoltam volna, hogy ennyi féle van, és ha nem egymás mellett lettek volna, és ha nem lett volna kiírva mindegyiknek a neve, akkor talán nem is tudnám megkülönböztetni őket. Az egyik lilább volt mint a másik, a másik picit nagyobb virágú, mint az egyik, a harmadik dúsabb, a negyedik fehér, és mindez olyan összhangban simult egymás mellé, hogy végignézve rajtuk tényleg egy nagy lila levendulatenger tárult a szemünk elé. 
A levendulabokrok mellett van gyógynövényes kert is, meg pihenőpadok, ahol lehet kicsit ejtőzni, magunkba szívni az illatot, csodálni a látványt. 







A templomrom, az evangélikus templom, és a levendula major főépülete egymás mellett.

A levendulasorok között itt-ott szobrok díszelegnek.

Amerre csak nézünk, mindenfelé levendula.

A templom és a templomrom a levendulamezőkkel.


A főépület emeletén elvileg van valamilyen kiállítás a levenduláról, a levendulafeldolgozásról, de mi oda nem mentünk fel, mert a gyerekek már éhesek voltak. Így ebédelni indultunk.

Felejthetetlen élményt  és látványt kaptunk Dörgicsén, mindenképpen nézzétek meg, ha erre jártok :-)
Mi is jövünk még, és felfedezzük a többi templomromot is.