2018. október 20.

Kövesdi templomrom, Aszófő

Amikor Balatonfüredről Tihany felé indulunk, és autózunk végig a 71-esen, akkor a Tihanyi-félsziget után Aszófőnél ki van rakva egy nyilas tábla, hogy arra befelé, balra van egy templomrom. Rendre elfelejtem, hogy utánanézzek, mindig csak akkor jut eszembe, amikor épp elautózunk mellette, hogy ja, tényleg, már mióta meg szeretném nézni, de akkor meg sosem kanyarodunk ott le, mert máshová, messzebbre megyünk. 
Idén júniusban viszont végre sort kerítettünk rá, mert nem terveztünk túl nagy kirándulást. Nem volt annyira jó idő, sajnos, inkább hűvös volt, mint meleg, de a pár napos extra hideg után végre elkezdett kisütni a nap, és a fiúknak megígértük, hogy fogunk strandolni. De nem akartunk olyan sokáig a vízben ejtőzni, hogy megérné befizetni magunkat egy fizetős strandra, így az örvényesi szabadstrandot terveztük be, hogy kipróbáljuk. Errefelé pedig pont útba esett, és pont belefért az időnkbe az Aszófő melletti Kövesdi templomrom megtekintése. 

És már az ide vezető út miatt is érdemes picit lekanyarodni a főútról, hiszen hatalmas nyárfák szegélyezte kis ösvény vezet a romhoz, ami gyalogosan lett volna az igazi, de most mi kivételesen autóval mentünk rajta végig. 


Az út végén pedig ott is van a templomrom. Igazán nincs messze a falutól.





Az 1260-70-es években épült templom a tihanyi Apátsághoz tartozott. A templom és a település lakóinak pusztulását a török okozta 1552-ben. A törökök bosszúhadjárata elől Kövesd lakói a templomban kerestek menedéket, de a törökök megágyúzták és felgyújtották a templomot. A falu ez után már nem települt újra. ( forrás: Balatoniromok.hu






Romantikus romjellegére tekintettel, és mert szép, gondozott a környezete, bár mikor ott jártunk, kicsit gazos volt, de ez bizonyára csak a megelőző esőzésnek köszönhető, mert látszott, hogy nem gazdátlan a hely, rendszeresen tartanak itt esküvőket, és istentiszteleteket is. 
A templom mellett csorgodál az Almás-forrás, ami hűs, friss vízzel hívogatja a kirándulókat, mellette tűzrakóhely, és piknikasztalkák is vannak. 







2018. szeptember 7.

Keszthely-Pálmaház

A filmnézés közben, szerencsére egészen rövid idő alatt elállt az eső, jókora pocsolyákat hagyva maga után, de ez minket nem akadályozott meg, hogy a pálmaház felé induljunk, és hazaindulás előtt még azt is megnézzük. Nem tervezünk itt sok időt, mert fáradtak vagyunk már, meg ki tudja mikor kezd el újra esni az eső. A pálmaház kertjében hatalmas kaktuszok fogadnak bennünket.




Az épületet Gróf Festetics Tasziló építettette, 1880-ban, és szerkezeti elemei Párizsban, Gustav Eiffel műhelyében készületek.
A pálmaház különleges növénygyűjteményekkel büszkélkedhet, itt van például Európa legnagyobb, többszáz darabos hibiszkuszgyűjteménye, de emellett orchideák, jázminok, és pálmák otthona is az épület.

A pálmaház kertjében egy kis madárpark is helyet kapott, ahol nagyjából 60 madárfaj él, mint pl. a fekete hattyú.







A madarak után a növények felé kanyarodtunk. A kaktuszok "háza" nem volt épp egyszerűen megközelíthető, a bejáratot teljesen elárasztotta a víz, kis köveket tudtunk csak beugrálni.



Rengeteg féle kaktusz volt. Ha ismerném őket.... de nem ismerem...


Azt mondjuk nem értettem, hogy miért cserépben vannak a növények, miért nincs az a nagy hely földdel feltöltve, de nem értek hozzá sajnos, lehet, hogy így jobb nekik?





A mellette lévő igazi pálmaházban borzasztó volt a meleg és a pára. Persze a növények szépek voltak, és hatalmasak.






A pálmaház után kicsit sétáltunk még a kertben, vetettünk néhány búcsúpillantást a kastélyra, majd haza indultunk.






Hazafelé:
Megcsodáltuk a Badacsonyt,

A szigligeti várat,

 A Tihanyi-félszigetet,


2018. augusztus 29.

Keszthely- Vadászati múzeum

A Festetics-család a fénykorában jelentős vadászati tevékenységet folytatott. A kastély folyosóját is véges-végig a trófea gyűjteményük díszítette. Sajnos a családi gyűjtemény a 2. vh. során/után eltűnt vagy megsemmisült, a kiállítást főnemesi adományokból hozták létre, emléket állítva a Festetics-családnak, és további nagy magyar vadászoknak.

A kiállításon 5 földrész állatai láthatóak életnagyságban, élőhelyüknek megfelelő környezetben.
Én bevallom, kicsit tartok az ilyen kitömött jószágoktól, úgy vagyok velük, mint a bábokkal meg a babákkal, hogy nekem kicsit para, hogy csak úgy néznek ki a fejükből mozdulatlanul. De azért a kiállítás persze szép, meg érdekes, de én azért igyekeztem szedni a lábam.









Hídvégi Bélát a világ legjobb 10 vadásza között tartják számon, és európaiként elsőnek kapta meg 2017-ben a legrangosabb vadász kitüntetést, a Pantheon-díjat.

Egyéb vadászati díjak, kitüntetések. Egyik szebb, mint a másik.

Bevallom, nem sokat tudok a vadászatról. Persze azt tudom, hogy nem csak úgy "vaktában"lövöldöznek, hanem nagyon alapos felkészültség kell hozzá, és nagyon szigorú szabályokat kell betartani. Úgy hozta az életem, hogy az évek során több "hobbi"vadász is került az ismerőseim, ismerettségeim közé, akiktől szőrmentén azért hallok történeteket. És bár látom, érzem én, hogy ez egy igazi szenvedély, és nem csak az állatok lelövéséről szól, sőt... talán legkevésbé arról, inkább egyfajta megnyugvás ad nekik a természet közelsége, az érinthető csönd egy-egy hegyoldalon, magaslesen, a feszült koncentráció utáni lövés bizonyára hatalmas adrenalinlöketet ad a lövést eldörrentő vadásznak... mégis valahogy akkor sem érzem magamhoz annyira közel ezt a szenvedélyt. 

Máté a tanév során dolgozott egy kiselőadáson az egyik barátjával, széchenyi Zsigmondról szólt. Akkor nagyon sok mindent megtudtunk, megtanultunk a vadászatról, a hogyanokról, a miértekről, épp ezért nagyon felcsillant a szemünk, amikor a kiállításon megtaláltuk egy vitrinben Széchenyi Zsigmond puskáját, és egy kis összefoglalót a munkásságáról, életéről. 


És hogy milyen csoda dolgokat lehet faragni egy igazán nagy agancsból, az teljesen ámulatba ejtett. 




Egy tipikus vadász dolgozószoba. 

Mire itt végeztünk, és mire meghosszabbítottuk a parkolójegyünket, addigra megint elkezdett nagyon esni az eső, így először csak behúzódtunk az árkádok alá, majd találtunk egy különtermet, ahol filmvetítés volt a kastélyról, a kastély tulajdonosairól, a sorsukról, életükről. Érdekes volt egyébként, csak egy idő után már nagyon idegesítő volt hallgatni a gyerekszínészek túlzott affektálását. Szerencsére viszonylag hamar elállt az eső, és indultunk a Pálmaház felé, ezt még meg akartuk nézni, mielőtt hazaindulunk.