2018. március 9.

Kirándulás a Sólyom-bércre

(2017.november)

A kőkapui hétvégénk sajnos nem volt túl kedvező a hegyi kirándulásokra nézve. Mi nem vagyunk annyira turisták, hogy szuper felszereléssel vágunk neki a hegyeknek bárhol-bármikor, akár esik, akár fúj, így amikor esik az eső, akkor számunkra a hegyek felejtősek. Így volt ez az első napon.
Két éjszaka valahol meg egyébként is olyan kevés, mert mire megszoknánk az ottlétet már indulni is kell haza.
A hazaindulás napján aztán ha nem is szép őszies idő volt, de legalább nem esett az eső, így hazaindulás előtt mindenképpen járni akartunk egyet a közeli hegyekben. A recepción egy rövid kb. 3 km-es tanösvényt ajánlottak, amire csak forgattuk a szemünket, és mondtuk, hogy mi azért egy merészebb, hosszabb túrát is bevállalnánk. Így indultunk el a Sólyom-bércre, ami hoteltől oda-vissza kb. 3 órás sétát jelentett.
Az út eleje egy szép betonút volt, ez egészen a kisvasút végállomásáig, a Rostallóig  tartott, onnan már földes, saras, pocsolyás hegyi úton haladtunk tovább. Azt gondoltam, hogy az ősznek ebben a késői szakaszában, novemberben, amikor már nincsenek a fákon színes levelek, amikor már minden kopár és a télre készül, hogy ekkor már nem lesz olyan szép a hegy. De tévedtem! Most is gyönyörű volt, most is csak álmélkodtam, és csodáltam a fölém magasodó fákat a meredek hegyoldalon.


A kisvasút vágányai. Sajnos a vonat már nem járt.

Egy darabon a Kemence-patak mellett haladtunk.






Sokáig a völgyben haladtunk.

És bár járható volt az erdei út, néhol azért voltak egész nagy vízátfolyások, és dagonyák.

Aztán egyszer csak a sárga jelet a hegy oldalában találtuk meg, és egy keskeny ösvényen felcaplattunk a csúszós hegyoldalon.



Annyira gyönyörű volt. Fönt, a hegy felmagasságánál folytatódott az ösvény, de itt már jóóó meleg  volt, mert eddigre rendesen kisütött a nap, és át is jutott valamennyi a fák között.


Itt már elkezdett sziklásodni is a hegyoldal, de kényelmes sétával haladtunk fölfelé.




Mígnem kiértünk egy rétre, ahol ismét egy kanyart tettünk, a csúcs felé.


 Elszórt szikladarabok.





És amikor felértünk a csúcsra, akkor elénk tárult a csodás panoráma. Kicsit ködös, kicsit felhős, de így is szép. Távolban pedig ott magasodott Regéc vára.


Ott van Regéc!






Időztünk egy kicsit, de mivel várt még ránk egy hosszú autóút, így indultunk vissza a hotelbe. Visszafelé már gyorsan haladtunk, és a nap is elbújt addigra, úgyhogy mire visszaértünk már fáztunk is egy kicsit.
Nagyon kevés volt ez a hétvégényi idő itt a Zemplén közepén. Épp csak arra volt elég, hogy rájöjjünk, hogy mennyi minden van még itt, ami felfedezésre vár, és mint szinte mindig, amikor eljutunk egy új helyre, most is úgy jöttünk el innen, hogy ide még vissza kell jönni! Hosszabb időre, gyerekekkel, mert ezt a sok csodás várat, ami itt van, ők is nagyon élveznék!

2017. december 16.

Sárospatak, Rákóczi-vár

Miután jól kikirándultuk magunkat a tengerszemnél, és jól el is áztunk a végére, jó volt autóba ülni, és melegedni egy kicsit. Kicsit letisztogattuk a cipőnket, ami meglepően nem is volt annyira sáros, és Sárospatak felé indultunk, mert a pataki vár még bőven belefért az időnkbe.
Sárospatakon nagyjából ötödikes vagy hatodikos koromban jártam utoljára, osztálykiránduláson, és a tényen kívül, hogy jártam már ott nem emlékeztem nagyjából semmire, csak olyan "mintha" emlékekkel voltam tele. Mintha felmentünk volna egy toronyba, mintha lepusztultabb lett volna akkoriban a vár, mintha megnéztük volna a könyvtárat is. Mintha, mintha, mintha... és a vár felé közeledve sem omlottak rám hirtelen a felismerés emlékei. ( hát ennyit érnek az osztálykirándulások, kb. ) Arra bezzeg tisztán emlékszem, hogy B.Z. osztálytársam, meg még pár fiú a buszon egész végig tetrisz versenyeztek, mi pedig szurkoltunk nekik a szék támlájának dőlve.

Szóval... nagy izgalommal tartottunk Sárospatak felé. Pláne, hogy nem olyan régen a Gasztroangyalban Sárospatakon főzött Borbács Marcsi, és a várban is volt, úgyhogy egy csomó infót is megtudtam, és testközelivé vált az egész.

A központban parkoltunk le, és ahogy kijöttünk a parkolóból már láttuk is egy falra erősített táblán, hogy merre kell menni a vár felé.


Út közben elhaladtunk a Vártemplom mellett, mely Észak-Magyarország legnagyobb gótikus csarnoktemploma, és 1537-ben épült. Itt őrzik Szent Erzsébet ereklyéjét. A templom előterében még a 12. századi körtemplom romjai is láthatóak. A templom több neves történelmi család, pl. a Rákócziak, a Dobók, temetkezési helyéül szolgált. 1207-ben Sárospatakon született II. Endre király lánya, Árpád-házi Szent Erzsébet, aki később a város védőszentje lett. 
Mi éppen az Erzsébet -napi ünnepi előkészületek közepén jártunk a városban, a templom környékén nagy volt a jövés-menés, fabódék álltak, emberek szaladgáltak föl-le. Nem tudtuk akkor még, nem esett le, hogy másnap Erzsébet nap van, és amiatt van ez a nagy fennforgás, akkor még azt gondoltam, hogy biztos már a közelgő adventre készülődnek ennyire. Nem is mentünk a templom felé, nem akartunk "zavarni". Később, bent a várban, az idegenvezetés során persze kitisztult a kép, de a vár után már nem volt lehetőségünk templomot nézni, sajnos. 
Erzsébet, aki a szegények és az elesettek védelmezője és segítője volt, és egyszer a kötényében vitt kenyér rózsává változott. Ezzel a rózsás paddal is előtte tisztelegnek a helyiek. 



A várkert kapuján átlépve kicsit hezitáltunk, hogy merre tovább, sétálhattunk volna a várkertben, mert szép nagynak tűnt, de mivel még mindig esett, és esőben már sétáltunk aznap eleget, így inkább bementünk a várba, és befizettünk egy toronytúrára, és az állandó kiállítást (Rákócziak kora) is megnéztük addig.
A toronyba csak vezetett túrával lehet bemenni, és addig volt még egy jó másfél óránk, ami elég volt a kiállításra,  és még körbesétálni is tudtunk a vár körül.


Ilyen idő volt. Sötét és esős. Ahogy az a lencsén is látszik. :-(




A híres Sub Rosa szoba kívülről.



A várat, és a várkastélyt 1534-42 között Perényi Péter építette. A Perényi család kihalása után több neves család birtokában is volt, míg végül 1616-ban Lorántffy Zsuzsanna hozományaként került a Rákócziak kezébe, és ezek az évtizedek azok, amikor a vár, és a kastély jelentősen megújul, és folyamatosan bővül, épül, szépül.
Íme a csodaszép belső udvar a híres Lorantffy-loggiával, ami a magyar reneszánsz építészet kiemelkedő alkotása.



A Vörös-torony az udvar felől.



A törökök nem támadták Sárospatak várát, csak később a 17. században lett hadi jelentősége, 1708-ban falai közt tartották a Rákóczi-szabadságharc híres utolsó, jobbágyfelszabadító országgyűlését. A szabadságharc után az osztrák tulajdonosok a belső várból lakópalotát rendeztek be, a külső vár ágyúbástyáit pedig lerombolták, és a környék lakó hordták szét a köveit. 

A kiállítás  érdekes és nagyon tömény volt. Rengeteg sok információ olvasható a falakon lévő hatalmas plakátokon.  Újra szembesülnöm kellett azzal, amit egyébként is tudok, hogy ez a kor eléggé szürke folt az ismereteimben. Most is csak kicsit fakult ez a szürkeség, mert kb. a tárlat felénél már bedarált a rengeteg név és a sok információ, de mégis jó volt.
Persze folyton eszemben volt, hogy a fiúknak hogy bejönne, hogy a kölcsönmamuszban klasszul lehetett volna csúszkálni a termeken keresztül :-) Néha magam is késztetést éreztem rá, hogy csússzak pár métert, amikor a teremőr nem látott. 😜 Persze nem tettem.

A kiállításon és a toronyban sem lehet fényképezni, így csak szavakkal tudom elmondani, hogy korabeli bútorokat, öltözeteket, könyveket, Rákóczi Ferenc iskolai füzetét, okmányokat, címereket, térképeket a birtokviszonyokról, és hasonló mindenfélét láttunk. Érdemes megnézni szerintem, még akkor is, ha kicsit sokat kell olvasni. 

A Vörös-torony bejárata. 







Vastag várfalak.



Az ötszintes torony tetején kilátóterasz van, innen lehetett fényképezni, és még pont naplemente előtt voltunk, így még éppen meg is tudtuk csodálni a Zemplén hegyeit a távolban. 












A vár alatt-mellett kanyarog a Bodrog. November közepén nem volt túl hívogató képében. 


 
A toronytúra a könyvtárszobában ért véget. Ekkorra besötétedett idekint, és be lehetett fotózni.

A vár alatti úton sétáltunk vissza a kocsihoz.


Kellemesen elfáradtunk, fizikailag is, és szellemileg is sokat kaptunk ettől  a naptól. Nagyon sokat sétáltunk a jó levegőn, még ha esett is az eső, és nagyon sok infót tudtunk meg, elevenítettünk fel a Rákócziak korából. Jó lenne gyerekekkel is egyszer visszajönni. Van még mit megnéznünk Sárospatakon és környékén. :-)