2025. július 3.

Szarajevó-belváros

Miután a magasból megnéztük már a várost, belevetettük magunkat az utcák sűrűjébe. Vagyis először a a várost kettészelő Miljacka folyó mentén indultunk el. Az volt a terv, hogy majd a híres-hírhedt Latin- hídon kelünk át a folyó túloldalára. 

A Latin-híd, ha nem híresült volna el a Szarajevói-merényletről, és Ferenc Ferdinánd meggyilkolásáról, akkor egy jelentéktelen kis hidacska is lehetne.  A híd túloldalán van egy múzeum, melynek a falán a korabeli újságkivágásokból van egy kis tájékoztató kiállítás a merényleről és annak körülményeiről. 



A szarajevói városháza csodaszép épülete. Mikor itt jártunk, éppen zajlott  szarajevói filmfesztivál, és talán már a zárófogadás lehetett az este, mert a szemközti tér is le volt zárva, és késő délután, estefelé már kiterítették a vörös szőnyeget, és egymást érték az épület előtt a nagy fekete autók.
A második világháború után a Nemzeti Könyvtár költözött az épületbe, amelynek anyaga, köztük értékes ősnyomtatványok 1992 augusztusában a szerb haderő bombázása következtében túlnyomórészt elpusztult. Az épület helyreállítása két évtizedig, egészen 2014-ig tartott, a mór stílusú palota jelenleg kulturális központként működik. 






Jobbra a mecset mögötti kis domboldalon volt a házunk. 

A Latin-híd






A hídon átkelve Szarajevó úgynevezett "Váci utcájára " jutottunk. A luxusboltok mellett felváltva hol egy mecsetbe, hol egy katolikus templomba, hol egy ortodox templomba botlottunk. 






A bazársorra kanyarodva, a Bascarsja fúutcájn találjuk a a Balkán-félsziget  legnagyobb és legértékesebb mecsetét, a Gázi Huszrev bég-dzsámit, melyet  1531-ben az Oszmán Birodalom főépítésze épített. Mellette magasodik egy 45 méter magas minaret, ahonnan naponta 5-ször hangzik fel a müezzin imára hívó hangja. 

Belépve a mecsetbe, a szemben lévő, falba süllyesztett kis fülke, a mihrab jelzi Mekka irányát, amely felé nézve a muszlimok imádkoznak. A jobbra lévő szószékről mondja el az imám minden pénteken a beszédet, miközben a bejárat melletti, nyolc márványoszlop által tartott galérián énekel a müezzin.

Díszkút az udvaron. 




A  bazársoron  jó sokat időztünk.  A Bascarsija  ami tulajdonképpen Szarajevó központja, és az óváros bosnyák negyede, és a 16. században a török hódoltság idejn alakult ki. A szűk, macskaköves utcácskák egy-egy mesterségnek vannak szentelve, így van ahol míves fémtárgyakat, van ahol gyönyörű szőtteseket, és hát ínycsiklandó illatok lengték körbe az egész területet, mert egymást érik az éttermek és a kávézók. Ekkora pont megéheztünk annyira, hogy betérjünk egy étterembe, és jól megtöltsük a hasunkat mindenféle bosnyák finomsággal. 





A központi nagy téren áll a város legismertebb közkútja, a Szarajevó szimbólumává vált úgynevezett sebilj. Eredetileg 1753-ban állítottak fel. Régen minden sebilj mellett egy kiszolgáló állt, aki vizet mert a szomjas járókelőknek. Egy mondás úgy tartja, hogy minden utazó, aki iszik a kút vizéből, az egyszer még visszatér Szarajevóba. ( Ha Szarajevóba nem is tértünk még vissza azóta, de Mostarba, és más boszniai tájakra igen.) 


Nyüzsgő tér. 

A dzsámi és a mecset. 


Evés után még bénáztunk egy kicsit a fagyiárusnál, mert fém eurót nem akart elfogadni, konvertibilis márkánk meg már nem volt sok, de végül valahogy csak összeszedtünk még annyit, hogy mindenkinek jutott egy fagyi is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése