Nyáron is szóba került már, de úgy gondoltuk, hogy sokkal szebb lesz a vízpart, ha ősszel megyünk, amikor minden olyan szép színes, és végül igazunk is lett, és pont az utolsó szépnek mondható őszi napon mentünk el Mártélyra, alaposan kicentizve.
Jó ideje rajta volt már a listámon Mártély, és a pallós sétány, ami nem lenne akkora nagy baj, ha nem alig fél órányira lenne tőlünk, amikor Papához megyünk. Ennek ellenére, vagy épp ezért mindig csak halogattuk, és sosem került rá sor. Igaz, hogy amikor még Máté nagyon pici volt, akkor voltunk itt egyszer sétálni, de az már olyan rég volt...
Nem gondoltam, hogy Mártélyon el lehet tévedni, de olyan észrevehetetlen barna fatáblára volt kiírva, hogy hol kell lekanyaraodni a Holt-ág felé, hogy mire észrevettük, addigra már el is hagytuk, és egyéb lehetőség nem volt több. Úgyhogy a falut elhagyva már éreztük, hogy az lesz a legjobb, ha megfordulunk. Innen már sima liba volt.
Lévén már nem volt az az igazi őszi kirándulós nap, nem voltak túl sokan, bátran lehetett bámészkodni.
Mintha a csónakok csak azért lennének ide kikötve a stéghez, hogy lefotózzuk őket. :-)
A település már a középkorban halászóhely volt, és a falu központja máig tartja a halászfalu jellegét. a Holt-Tisza partja pedig kedvelet kiránduló- strandolóhely nem csak a helyieknek. 3 tanösvényen is végig lehet menni a Holt-Tisza mentén, az Ártéri 2.6 km hosszú és inkább a holtág kialakulására teszi a hangsúlyt, míg a Tiszai, ami 6.8 km, inkább az ártéri élővilágot mutatja be, míg a Vízi tanösvény 4 km -en keresztül a vízi élővilágot ismerteti meg.
A tanösvény, ahová készültünk a holtágnak a túlsó végén volt, úgyhogy odaáig mindenképpen el kellett sétálnunk, és amikor már mentünk egy jó darabon, akkor muszáj volt kicsit rákapcsolni, mert nem tudtuk, hogy mennyire vagyunk még onnan, ahol lenni akarunk, és nehogy elkezdjen nagyon ránk sötétedni.
Persze valójában nem volt ez akkora nagy távolság, csak a fiúk tették fel a " mikor érünk már oda" lemezt idejekorán.
Aztán az erdős ösvény egyszer csak kisebb kanyart vett, és akkor már tudtam, hogy itt vagyunk. Itt vannak a pallók. Óvatosan mertünk csak rálépni az itt-ott kiálló, néhol hiányzó pallósorra, de stabilnak tűnt, annak ellenére is, hogy egyes helyeken tényleg úgy kellett bűvészkednünk, hogy száraz lábbal tudjuk tovább haladni, mert meg volt billenve, a látvány annyira fantasztikusan gyönyörű volt, hogy egyébként sem rohantunk volna csak úgy végig. Ha a gyerekeket sikerült csendre inteni, akkor ránktelepedett az a mély csend, amit csak az békák kuruttyolása, madarak cserregése, halak csobbanása és a nádas vészjósló suhogása tört csak meg. Elképesztően jó érzés volt ott lenni!
Mintha egy filmdíszletbe csöppentünk volna bele.
Úgy látszik, hogy a lépcsők és a felhők mellett a fapallók szerelmese is lettem :-)
Az ösvény végén van egy kis piknikezőhely. Innen tovább lehet haladni a hosszabb tanösvény mentén, de mi ennek a lemenő nap fényében már nem vágtunk neki, hanem csak egy röpke sétát tettünk az élő Tiszáig. Így is, az az út, amiről azt gondoltuk, hogy a mi tanösvényünknek a folytatása, és egy kört bezárva visszavisz minket, az is járhatatlanul sárosnak tűnt, úgyhogy ott mentünk vissza, ahol jöttünk, így oda-vissza is végigsétáltunk a pallókon.
 |
| Piknikezőhely |
 |
| A Tisza |
