Likava vára

Trencsént elhagyva, Rózsahegy ( Ruzomberok) felé indultunk. Autópályán mentünk, és egészen jól is haladtunk. Út közben egy-egy hegytetőn, hegyoldalban láttunk még várakat, de a tervünk az volt, hogy Rózsahegy fölött, Likavában nézzük meg az ottani várat. Feri találta a neten, amikor azt nézegettük, hogy hol álljunk meg pihenni. Ez volt az elsődleges terv, hogy itt állunk meg hosszabban. Trencsén csak közbejött, és  kicsit el is csúsztunk az idővel a nagy várnézésben, de ha már kitaláltuk, nem akartunk róla lemondani, így mindenképpen arra mentünk, hogy legalább rápillantsunk a várra. 

Már út közben elkezdett beborulni az ég. Aznap estére ígérték a lehűlést a nagy kánikula után. De akkor még nem volt gáz, még jól is esett a hűvös. És olyan szép volt az út, hegyek a távolban, majd egyre közelebb, mellettünk a Vág kanyargott. Klassz volt!

A Vág Szlovákia leghosszabb folyója, teljes hosszában ( 403 km) Szlovákiában folyik, és a Duna bal oldali mellékfolyója.

Waze-val mentünk. Ami persze megint egy olyan útra vezetett, ami számunkra járhatatlan volt, át egy tehenészfarmon, sáros földúton, és trágyaszag közepén, de amikor rákanyarodtunk  akkor azt gondoltuk, hogy ez egy amolyan szervíz út, ami átvezet a gazdaságon. Hát nem, mert a végén zárva volt a kerítés. Mellettünk pedig ott volt a vár, és hívogatott. Szerencsére vissza tudtunk fordulni minden bökkenő nélkül, és végül rá is találtunk a helyes útra, ami egy út széli parkolóba vezetett, és nyilakkal jelölték, hogy merre kell menni a vár felé.

A várat 1315-ben említik először írásban, de úgy gondolják ennél jóval korábban állhatott már itt egy vár. A 15.században a Hunyadi család birtokában volt, és folyamatosan bővítették, és ekkor épült az alsóvár. Az erődítést a 17.szadban a Thökölyek fejezték be, de a Rákóczi-szabadságharc idején, 1707-ben a visszavonuló kurucok lerombolták. Azóta, évszázadokig romlott az állapota, és csak az utóbbi években kezdődtek meg a rekonstrukciós munkálatok. A felújított Hunyadi-tornyban vártörténeti kiállítás látható, és a várban kapott helyett a Liptói Múzeum is. 

Az erdő felé kanyarodunk, amerre a nyíl mutat, átvágunk egy éppen épülő felüljáró munkálatin, és már haladunk is az erdei ösvényen.

Kezdetben egy keskeny, elég gazos ösvény vezetett, de ez az útépítés után egy jól járható erdei útba torkollott, és végig nagyon jól jelezve van a követendő út, még a csalánosabb részen is.

Felüljáróépítés. Éppen a tehenészet mögött. Valószínű ezért akart a waze erre hozni, mert mi is úgy vettük ki, mintha a gazdaságon keresztül közlekednének az útépítő járművek. Csakhogy arra nincs rendes út. Leginkább semmilyen sincs. Szóval ne menjetek waze-val! A sima hagyományos gps vitt rá minket is a jó útra, és így lett meg a parkoló.

Az út fölfelé nem volt nagyon megerőltető. Csak a végefelé volt egy kis meredekebb kaptató, de simán vállalható volt még Marcinak is. Bár ők pont a meredek részeket szeretik inkább. :-)

 Nagyjából fél óra alatt felértünk a vár alá.

Elég hamar fölértünk a várhoz. azt tudtuk, láttuk a lenti táblán, hogy már nincs nyitva, de ott fönt az is kiderült, hogy bármikor is jöttünk volna a nap folyamán, mindenképp zárt ajtókat találunk, mert a várat idén felújítás miatt nem lehet egyáltalán látogatni.
De hogy ne menjünk el csak úgy dolgunk végezetlenül, és mert annyira klassz volt az a vár, ahogy ott magasodott a fejünk fölé a nagy meredek falaival, hát találtunk egy kis ösvényt, ami elvezetett a vár mellett, így elindultunk rajta.

Bár az ösvény nem volt épp turistabarát, látszott, hogy csak az arra tévedő kirándulók taposták ki, jobb híján. De azért érdemes volt végigverekedni magunkat rajta, mert klasszul ráláttunk a várra minden oldalról, egy helyen még a kilátást is meg tudtuk nézni, és még a csalánok sem csíptek össze. :-) A szikla tetején magasodó vár ablakaiból, és a toronyból bizonyára sokkal-sokkal jobban, és messzebbre el lehet látni. De már ennek is örültünk. 

A sziklafalban itt-ott kis barlangszerű járatokat láttunk, volt, amelyik le is volt zárva. 

 Fölöttünk a várfal. Elég félelmetes, nem?

Lefelé jövet.

Szóval, ha erre jártok, akkor idén nem tudtok bemenni, csak körbejárni, és akkor legyen nálatok valami machete, amivel a csalánost irtani tudjátok. Nálunk nem volt, így mi nagyokat szökeltünk, hogy elkerüljük a csípéseket.
Lefelé jövet már elkezdett csöpögni az eső, és mire az autóhoz értünk már esett is. Épp, hogy megúsztuk. Mire elindultunk, addigra már annyira dörgött és villámlott, és annyira félelmetes volt, majd annyira zuhogott is mellé, hogy alig láttunk ki az ablakon. Ez csak azért volt némi hátrány, mert épp a kanyargós hegyi úton jöttünk lefelé. Nem lett volna nagy hátrány, ha látunk is valamit. Ömlött az eső, és akkorákat villámlott, és néha hallottuk, hogy a közelben csap be valahová. Nagyon apokaliptikus volt.
Ennyit láttunk. kábé. Később még ennyit sem. Akkor már fényképezni sem mertem tudtam.

Aztán lassan csöndesedett a vihar, lassan haladtunk mi is ki a hegyekből. De amikor már azt gondoltuk, hogy na most már túl vagyunk rajta, akkor újra lecsapott. Majd amikor már Magyarországon jártunk, Nógrádnál, akkor harmadjára is keresztezte az utunkat ugyanaz a villámlós, dörgős, ömlő eső. Háromszor mentünk keresztül rajta, mindháromszor ugyanolyan intenzitással zuhogott-dörgött- és villámlott. És bár nagyon remekbeszabott fotósokálma villámlásokat láttunk, tényleg volt pár olyan, hogy tátva maradt a szánk, de azért tudtuk volna nélkülözni. Már csak abban bíztunk, hogy amikor bekanyarodunk a ház elé, és fel kell pakolni a gyerekeket és a cuccokat a lakásba, akkor épp nem fog esni.
Szerencsénk volt. Épp akkor nem esett annyira. Hazaértünk.

Trencséni vár

Gyorsan eltelt az a pár csehországi nap, és bár maradtunk volna még szívesen, indulnunk kellett. De hogy ne érjen véget annyira hirtelen a nyaralás, és mert itthon éppen kánikula tombolt, így nem siettünk annyira haza, hanem a megszokott legrövidebb út helyett most keresztülszeltük Csehországot kelet felé, és a Tátra felé indultunk. Úgy gondoltuk akkor, hogy nem annyira jelentős ez a kitérő ahhoz képest, hogy mennyi pluszt kapunk az utunk során. Azért mert mi szeretjük, és azért mert a fiúk még nem látták. Igazi nagyságában most sem, az tény, addig nem mentünk el, a Magas-Tátra csúcsai már nagyon nagy kitérő lett volna, de azért kaptak egy kis ízelítőt belőle. 
Szóval Brnonál nem Pozsony felé mentünk az autópályán, hanem elkanyarodtunk  kelet felé, és csak mentünk, mentünk jó sokáig, és már azt gondoltuk, hogy ennek az országnak már sosem lesz vége. Közben pedig úton-útfélen egy-egy klassznak tűnő vár magasodott fölénk. Aztán egyszer végre elértük a cseh-szlovák határt. 
De az a pont, amit beírtunk a gps-be, hogy majd ott megállunk, Rozemberoknál, na az még irtó messzinek tűnt. Messze is volt. Mi pedig már nagyon ki voltunk tikkadva, légkondi ide vagy oda. Muszáj volt megállni, és megjáratni magunkat. 

Az elsődleges tervben is benne volt, hogy Trencsénnél majd megállunk pihenni, és vetünk egy pillantást a várra, de a főtéren parkolási díjat kellett fizetni, úgyhogy ha már ott voltunk, és bedobtuk az automatába a pénzt, akkor jártunk is egyet.
Trencsén vára már a város felé haladva szembetűnik, ahogy ott áll a Vág mentén magasodó hegy tetején, 260 méter magasan, hívogatón. Én teljesen odavoltam, és csak úgy kerestem a házak között a lehetőséget, hogy még egyszer rápillanthassak. Csak azt tudtam mondani, hogy húúú, ez aztán a vár! És tényleg húúúú!

A Vágmente meredek sziklafalára épült Trencsén vára, Szepes és Dévény várával együtt Európa egyik legterjedelmesebb vára.

A város sétálóutcája éppen fel van túrva. Lehet, hogy nem sétálóutca egyébként de úgy nézett ki, mintha az lett volna a feltárás előtt. De egyszer csak egy árkád alól kibukkanva megpillantottuk a fejünk fölött a várat, és éppen ott volt egy várhoz vezető kis utcácska is. Hát elindultunk fölfelé.

Nem kellett sokat menni, pár száz méter csupán, és már ott is volt a várkapu előttünk. És ha már eddig eljöttünk, akkor úgy voltunk vele, hogy menjünk be, egyszer élünk. ( Felnőtt jegy 5E, diák 3 E, 6év alatt 1 E-t fizetünk. Nem olcsó.)

Már a várkapuból remek a kilátás a városra.

Trencsén vára Csák Máté nevével forrt szorosan össze, aki  egykor szinte az egész Felvidéket rettegésben tartotta, és székhelyét ebben a várban rendezte be. 

Trencsén várát egy 1069-es oklevél említi először. Ellenállt a tatárok támadásának, de stratégiai jelentőséget Csák Máté székhelyeként szerzett. Míg a rablóvezér a környék urait, nemeseit kifosztotta, váraikat maga alá hajtotta, addig Trencsén várát jelentősen kibővítette,és  hatalma jelképeként palotát építettett. 

Halála után történelmi nagy nemesi családok birtokába került a vár, Cilleiek, Hunyadiak, Szapolyaik, Thurzók, stb. 

A vár erősségét jelzi, hogy a törökök meg sem próbálták bevenni, inkább nemes egyszerűséggel felgyújtották. Az 1700-as években először kuruc, majd labanc kézen van, és újabb tűzkárok pusztítanak. A romokat csak a 20. században kezdik felújítani, és ez a rekonstrukció még a mai napig is tart. 

Máté képe a hídról

Rengeteg képet csináltunk, mert ez a vár tényleg olyan VÁR. Bástyákkal, hatalmas központi udvarral, várfalakkal, kis pincékkel, beugrókkal. Csupa olyan dolog, amit szeretünk, ami izgalmassá teszi a helyet a gyerekek számára is. És ehhez jön még a remek panoráma. Mert hát mégiscsak várról beszélünk. Nincs vár, panoráma nélkül. :-)

A várban kaptak helyet a Trencséni Múzeum időszaki kiállításai, emellett a nyári szezonban koncerteket, színpadi előadásokat tartanak a színpadon, a várudvaron pedig íjászkodni, solymászkodni, lovagolni lehet. 

Ott a színpad közelében áll az un. Szerelemkút, mely 80 méter mély. A monda szerint a vár ura Szapolyai István ( akit a várban lévő kíírások Zápolyai nak írnak)  fogságba ejtett egy gyönyörű török hercegnőt, Fatimát. Omar, a török herceg, aki Fatimát szerette, négy évig volt kénytelen a sziklát vájni amíg vizet tudott vinni a vár urának és Fatimával együtt szabadon lett bocsátva.

A várfal mentén mentünk először körbe, majd onnan mentünk be a vár központi épülete felé. 

A körbástyában egy kínzókamra van bemutatva.

Máté képe a kínzókamrából. "Csak" a szokásos dolgok voltak, kerékbetörés, hosszában húzás, vasbéklyók, ilyesmik. Sötét volt, és kicsi a hely. Bementünk 5-en, és egyikünknek ki kellett jönni, hogy a többiek elférjenek. :-)

Én inkább kint néztem az elém táruló panorámát. Távolban a Tátra csúcsosodásait. 

A Vág és a panelok. Nagyon érdekesnek találtam, hogy a folyó nem a mélyben folyik, gáttal védve, mint mifelénk, hanem szinte ki van emelve a talajszintből. Biztos megvan az oka, de nem tűnik túl biztonságosnak árvízileg.

Külső várfal-belső várfal

A lakóvár rész a Máté-toronnyal. A fahíd alatt egy kecske legelészik az árnyékban. Én észre sem vettem volna, ha a gyerekek ki nem szúrják. néha jó, ha gyerekekkel lát világot az ember :-)

Természetesen a toronyba is felmegyünk. A Máté-torony a vár legmagasabb tornya, ennek a harmadik emeletén lakott a kiskirály.  Szűk, keskeny, megkopott, nedves kőlépcsők sora vezet a csúcsra. És mivel be van csukva a nagy faajtó majdnem nem is megyünk ki a teraszra, mert azt hisszük, hogy nem lehet ott átmenni. Még szerencse, hogy eszünkbe jutottak azok az előttünk járók, akik nem tűnhettek el csak úgy. Így hát visszamentünk, és megnéztük az ajtót. Persze, hogy kinyílott, és kivezetett a teraszra. :-

A vár a toronyból.

Egy kedves szlovák bácsi lőtt rólunk egy képet a toronyban. 😁

Alattunk a város.

 
És ott egy focipályaaaaaa!!!!

És az én hegyeim :-)

A palotaudvaron van még néhány ajtó, ahová elvileg be lehetne menni, mert van mellettük tábla, de az ajtókat sorra zárva találjuk, ahogy az udvar közepén lévő rotundát is, pedig szerintem a jegyünkben benne van, legalábbis nem vettük észre, hogy idegenvezető nélkül kevesebb járna, mint azzal együtt. Végül is nem csinálunk belőle ügyet, úgysincs sok időnk, csak hát mégis no...

Lefelé indulunk, és út közben még kinézünk egy kilátóteraszon, megcsodáljuk a madarakat, és az időszakos rajzkiállításra is vetünk egy pillantást, ami az egykori istállóban van berendezve. 

Az istálló épülete.

Egy szuper makett a várról.

Ki vagyunk tikkadva. Megtöltjük a vizespalackokat, és megesszük a magunkat hozott almát az árnyékban. Erőt gyűjtünk a visszaútra, és a továbbautózásra. Hiszen még további kalandok várnak ránk, mielőtt hazaérnénk. 😉

Lefelé menet még vissza-visszanézünk a várra, annyira vonz minket, nem akar elengedni a látvány. 

Ott parkolunk a templom túloldalán. 

Zsinagóga

 Rágurulunk az autópályára, és onnan vetjük az utolsó pillantást a várra. Jó, hogy megnéztük, kár lett volna kihagyni!