( 2020. július)
Miután Máté megszabadult a gipszétől, első utunk aa hegyekbe vezetett. Nem egy nagy teljesítménytúrára, csak egy laza kis erdei sétát vállaltunk be a Budai-hegyekben. A néhány kilométer Apáthy-szikla - Árpád kilátó túraútvonalat megfelelőnek is találtam egy hétköznapi laza sétának.
Azzal, hogy jól keresztülbuszoztunk a városon, egyúttal Milán régi kívánságát is teljesítettük, hogy elmentünk az 5-ös busz végállomására, a Pasaréti térre. Nemigen szokott erre dolgunk lenni, pláne nem olyan, hogy busszal jöjjünk. De most ezt is kipipálhattuk. :-)
Még a buszt vártuk a mi buszmegállónkban, amikor ráébredtem, hogy a szépen kijegyzetelt útvonal leírásomat otthon hagytam a gép előtt. De ekkor még legyintettünk rá egyet, hogy sebaj, és bár nem szeretem a telefonon nézni, hogy merre tovább, de most ez van, majd kikeresem újra az oldalt, amikor megérkezünk.
Igen ám, csak amikor megérkeztünk, akkor az oldal nem jött be egyáltalán. A netem pedig működött, mert más oldalak bejöttek, de az ottani útleírások, amiket hirtelenjében találtam szemből jöttek, és kicsit másképp, és féltem, hogy nagyon belekavarodok. Kicsit bosszankodtam, aztán túllendültem ezen, és gondoltam, ha elindulunk a hegynek a felfelé, akkor nagyot nem hibázhatunk, közben pedig a térképen kitalálom, hogy merre tovább. És ez volt a kirándulásunk mondhatni legizgalmasabb kalandja :-) Na jó nem, mert végül tök jó volt minden, szinte eseménytelenül sétáltuk végig az általam kigondolt utat.
A fiúknak persze az maradt meg a leginkább, amikor egy kereszteződésnél álltunk, mire egy autós kedvesen útba igazított minket, mondván, menjünk még az úton egész végig, és a végén ott lesz egy "marha nagy lépcső", na azon kell felmenni. Aztán mikor ráakadtunk a lépcsőre, ( Nagybányai lépcső) akkor jó darabig ez a " marha nagy lépcső" volt a sláger. Ami igazából nem is volt olyan vészes, sittysutty megmásztuk, és az egész kirándulásnak ez a lépcsősor volt a legmeredekebb része. Utána szinte már jelentős emelkedő nélkül haladtunk.
Már a lépcsősor felé haladva is érdemes volt átpillantgatni a házak között a szemközti hegyekre.
A lépcső tetején két nyomtatott papíron azt az infót olvastuk, hogy vigyázzunk, mert az erdős részen egy vaddisznócsalád lakik. Dátum nem volt rajta, hogy mikori a kiírás, és nagyon reméltem, hogy nem fogunk velük találkozni.
A lépcső tetején információs tábla fogad.
Egy kis beugróban már itt is ki lehet nézni. Szemben az Erzsébet- kilátó teteje eltéveszthetetlen támpont.
Rövidke sétával már el is érjük magát az apáthy-sziklát, ahol kicsit megpihenünk, és bámészkodunk.
Kicsit arrébb egy táblán is olvashatjuk, hogy melyik hegyeket látjuk szemben. Könnyű tájékozódni, mert jól kivehető a János-hegy az Erzsébet-kilátóval, és a Nagy-Hárs hegy a Kaán Károly kilátóval a tetején, ezeken a helyeken már jártunk is. A nagy sárga épület pedig az egykori Lipótmezei Elmegyógyintézet épülete.
Korláttal védett kis ösvényen haladunk tovább. Az Apáthy-szikla, és a környéke természetvédelmi terület, nem ajánlatos letérni a kijelölt útról. A Zöld sáv jelzésen haladunk tovább.
A sziklafalon így is találunk értelmetlen graffitiket.
A sziklamászásra csalogató falrészek le voltak kordonozva, így sikerült a fiúkat is meggyőzni, hogy bizonyára veszélyes felmászni a sziklafalra, inkább ne próbálják meg.
Kis kitérővel ugyan, de elkanyarodtunk a Macis játszótér felé, hogy meg tudjuk tölteni az addigra eléggé kiürült kulacsainkat. A játszótér nagyon hangulatos, árnyékos, és klassz, igényesen faragott játékok is voltak benne, nem csak kicsiknek. Kis időt el is töltöttünk itt.
Itt a térképet is újratanulmányoztuk. Egy hatalmas parkoló is van a játszótér közelében, úgyhogy kiindulópontnak is tökéletes lehet.
A zöld karikán haladtunk tovább, majd egy nagy turistaút-kereszteződésnél az országos kékre tértünk rá, ami a Glück Frigyes úton elvitt minket egész az Árpád- kilátóig, érintve az Oroszlán-sziklát is.
Itt aztán teljesen kidőltek a fiúk, úgyhogy itt ettük meg az elemózsiánk maradékát, és tartottunk egy szusszanásnyi pihenőt, ha már Árpád-pihenő volt kiírva. :-)
A dunai hidakat szerintem még sosem láttam ilyen sorban egymás után.
Lefelé már nagyon gyorsan leértünk, a házak közül előbukkanva kiszúrtak egy buszt, és annál tovább semmiképp sem akartak gyalogolni. Így hazafelé más útvonalon jöttünk, a 11-essel siklottunk le a hegyről.
Bár a túra nem volt megerőltető, és bátran ajánlom mindenkinek, kellemesen elfáradva értünk haza.
