2021. december 2.

Bélapátfalva, Bél-kő, ősszel

 ( 2020. október) 


Még 2020-ban, az őszi szünetben szerencsére ragyogó kirándulóidő volt, ezért, amikor vidékre látogattunk az anyukámhoz, és a tesómékhoz, akkor kirándulást szerveztünk, egyrészt, hogy ebben a vírusidőben ne üljünk egymás nyakán, másrészt mi lehetne tartalmasabb egy közös kirándulásnál. Ezúttal Bélapátfalvát vettük célba. Én nagyon régen jártam már arra utoljára, még gimis koromban, akkoriban többször is elbicajoztunk a tóig, majd haza, de azóta sosem jött ki úgy a lépés, hogy erre kiránduljunk. Úgyhogy gyakorlatilag én is úgy éreztem magam, mintha most lennék itt először. 


Induláskor még erősen ködös úton haladtunk, de bíztunk benne, hogy mire megérkezünk, addigra kisüt majd a nap.

Azt olvastam, hogy a Bél-kőig a Bél-kő tanösvényen, majdnem egészen el lehet jutni betonúton, de viszonylag hosszú a táv, úgyhogy nem is terveztük be, hogy egészen végigmegyünk, hanem a parkolóőr bácsi mondta, hogy le lehet térni a hegy felénél, és gyakorlatilag a bányaszinten végig lehet sétálni a hegy oldalában, és a kilátás onnan is gyönyörű. Úgyhogy első körben ezt terveztük be. 

Az  apátság melletti parkolóban parkoltunk, és innen vágtunk neki a hegyoldalnak. 

A Ciszterci Apátságot 1232-ben alapították. A vesztes muhi csatából erre menekült IV Béla. Később, a 16. században az apátság romossá vált, és csak a 18. században állították helyre, és szentelték fel újra. 

A templom az egyik legszebb román stílusú templomunk. 













Lehet válogatni a célpontokat illetően. :-)


Nagyon-nagyon gyönyörű volt az erdő!!! Ha tudnék festeni, én csak ilyen őszi erdőt festenék :-) 



Jól járható, enyhén emelkedő betonút vezet körbe a hegyoldalon. 

Már menet közben is remek rálátás volt a Bükkre. 
Az út hosszú volt, de néhol le lehetett vágni egy-egy kanyart.




A tanösvényről a nagy köveknél tértünk le, és haladtunk a hegy oldalában tovább. 











Innen az ösvény végétől a csapat nagyobbik része visszafelé indult, mi pedig  még bevállaltuk, hogy felküzdjük magunkat a köveken, és megnézzük a felső kőbányát. 

A falu felülről. 



Az apátság felülről. 



Meredek, nagyon kavicsos, nagyon csúszós kis ösvényen kapaszkodtunk fel a levágott hegytetőre. 


A Bélkő-hegy kilátópont pont ott a túlvégén van, de a bánya felőli oldaláról nem vezet fel út, meg kell kerülni a hegyet. Odaáig nem mentünk el. De a megsebzett hegytető így is nagyon érdekes látvány volt. Olyan nem e világi. Mintha egy másik bolygóre csöppentünk volna hirtelen. 
A Bél-kő oldalában 1963-ig folyt a mészkőkitermelés, majd amikor veszélyessé váltak a bányafalak, akkor áttértek a felszíni fejtésre. 730 méter magasságban nyitották meg  a felső kőbányát, amely 2002-ig – a cementgyár bezárásáig és lebontásáig gyakorlatilag legyalulta a Bél-kő tetejét. Csaknem 100 méternyit vájtak ki a hegyből. 



Mint a holdjárók. 











Jól láthatóak a rétegződések, és a bányaművelés nyomai. 



Visszafelé az autóhoz az őszi színek megunhatatlan pompája kísért minket. 





A kék-átló jelzi a Bélkő-tanösvényt, ami kb. 7 kilométeren vezet fel minket a Bélkő-csúcsra, közben információs táblákon lehet megismerni a Bélkő állat- és növényvilágát, földtanát, illetve a bányászat múltját, és kihatását a jelenre. 




A kellemes, nem túl megerőltető, de mégis hosszadalmas sétát követően elégedetten huppantunk be az autóba. A jó levegőt, a gyönyörű őszi színeket, a Bükk csodálatos vonulatainak szépségét jól elraktároztuk az emlékeinkben.