Znojmo kisvonattal

Most, hogy már nyakunkon van az idei cseh kiruccanás, jó lenne legalább a tavalyit befejezni... ( a tavaly előttiről nem is beszélve. grrrr....)
Szóval... Znojmo...
Miután kigyönyörködtük magunkat a panorámában, elindultunk a várból lefelé, hogy a város többi részét is felfedezzük. Egy kis szűk utcácskába kanyarodtunk be, imádom az ilyeneket, ezek a kis sikátorok a gyengéim, bár ez azért kicsit szélesebb volt egy hagyományos sikátornál. Hívogatott a szűk, macskaköves, apróházas kis utcácska, végében látszódott a templomtorony. 

De mielőtt a templomhoz értünk volna a kanyar után beleszaladtunk egy városnéző kisvonatba, amire a fiúk teljesen rákattantak, hogy menjünk vele. A vonat eléggé zsúfolt volt már, én már majdnem odébb is tereltem őket, hogy nincs hely, hát látjátok, de valamiért mégiscsak ott ácsorogtunk még, és jobban megnézve azért akadt még szabad ülés. Végül Feri rábólintott a nyüstölésre, és pár perc múlva már fent ücsörögtünk a vonaton.
Hát nem tudtuk akkor még mibe keveredtünk... 

Annak ellenére, hogy mindig terveztük, hogy majd valahol, valamikor kipróbáljuk az ilyen városnéző kisvonatot, (De a hop on hop off-ot is mondhatnám, ami ugyancsak tervben van, igaz, én azt itt tervezem, Budapesten. ) szóval jó kalandnak indult, és jó is volt tulajdonképpen, de mint már annyiszor, most is tanultunk valamit, és levontuk a tanulságot, ez nem nekünk való. 
Én azt gondoltam, hogy teszünk majd egy kört a városban, aztán kiszállunk, és viszlát, de ennél jóval hosszabb program kerekedett belőle, mert pont a délelőtti utolsó járatot csíptük el, így a menet közepén volt egy hatalmas szünet, szabadidő, pihenő, ki minek hívja. 
A körútnak 9 megállója volt, mi a negyediknél csatlakoztunk. A következő szakasz pont az volt, amit már bejártunk gyalogosan, visszavitt a várba, ahol tartott 10 perc nézelődési szünetet. Itt mi már pont kinézelődtük magunkat korábban, de sebaj, szép kilátásból sosem elég. 
A vonaton egyébként nagyon kedves volt az idegenvezető bácsi, és még angolul is beszélt. Igaz, csak négyszemközt, mert a hangosbemondóba csehül mondta az infókat. :) A vonat becsülettel körbe kanyarogta a várost,  kaptunk ugyan egy leírást  az útvonalról, de azt is csehül, de legalább láttuk a térképen, hogy merre haladunk. Az is valami. 

A gyerekek a macskaköves utcákon való zötykölődésnek hála félálomba merültek. Talán el is aludtak volna, ha nem jön egy következő  megálló, ahol közölték, hogy itt bizony 50 percet fog várakozni a vonat. 

Egy romos kastélyszerű épület tövében ácsorogtunk, és nem hittünk a fülünknek, én legalábbis az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy az az 50 perc az valójában 15, csak félreértettük, de nem. Szerencsére a vonatos bácsival tudott Feri beszélni, hogy mi tévők legyünk itt majd egy órát a város szélén, gyakorlatilag a semmi közepén, és ő szépen elmondott minden lehetőséget, van itt kérem borkóstolás a helyi borokból, hátul egy látogatócentrum, itt büfé, amarra étterem, mögötte strand. Hmmmm... 

Ha nem lettünk volna ennyire távol mindentől, akkor nyilván az is opció lett volna, hogy visszasétálunk a városba, de mivel alaposan eltávolodtunk mindentől, ami értékelhető volt, hát inkább nem kockáztattunk, és ha már így alakult, akkor célbavettük az éttermet. Úgyis enni akartunk valamit, hát ennél jobb lehetőség nemigen adódott volna máskor. Salátát és levest kértünk, hogy ne kelljen várni, és a gyerekek is időben végezzenek. Az ebédelés persze nem múlt el incidensek nélkül, és végül már eléggé sietnünk kellett, nehogy lekéssük a vonatot. Szerencsére nem késtük le :) 

A visszaút viszont nagyon jó volt, végigment a vonat a vár alatti völgyben, végig a folyóparton, és most alulról csodálhattuk meg a meredek hegyoldalon fekvő városi panorámát. Nagyon-nagyon szép volt!

Ahol fölszálltunk, ott szálltunk le, a Szent Vencel kápolna és a Szent Miklós templom szomszédságában. 

A szomszédos kétszintes Szent Vencel kápolna eredetileg az elhunytakért folytatott misék helyszínéül szolgált. Az 1500-as években épült. Az alsó oltárát Szent Mártonnak és a szentek összességének szentelték, a a felső Szent Annának és Szent Katalinnak. Később lett az egész együttes védőszentje Szent Vencel. Jelenleg egyházi galéria működik benne. Körfolyosójáról remek panoráma nyílik a szemközti Várdombra, és a Dyje-re. 

Ott messze, a hídon túli fehér tornyos épületegyüttes, onnan jöttünk a vonattal. 

Ráközelítve

Innen már szép lassan visszasétáltunk az autóhoz, hiszen hosszú őt állt még előttünk hazáig. 

A Városháza tornya látogatható. Mi most idő hiányában kihagytuk. 

A hír, hogy Znojmo gyönyörű, valóban igaz. Tényleg egy kis ékszerdoboz. Napokig lehetne a kis utcákon felfedezni apró szépségeket. Kár lett volna lemondani róla.