Amszterdamról sok képpel, több részletben 1.rész

Amszterdam nagyjából 1 órányira volt Delfttől, ahol laktunk, vonattal, így nem volt egy percig sem kérdéses, hogy az ottlétünk alatt egyszer ide is ellátogatunk, és így is lett. Persze annál az 1 napnál jóval többet el lehetne tölteni a városban úgy, hogy nem unatkozunk egy kicsit sem, hiszen Amszterdam telis-tele van látnivalókkal, a világhíres múzeumok mellett számos egyéb érdekességet is megnézhetünk, pl. van itt szexmúzeum, és Hasis- és Marihuánamúzeum, (egyikben sem voltunk) de mindezek mellett már maga a város is egy élmény. A nyüzsgő, fiatalos,  ezerszínű és ezer nemzetiségű város már az első pillanatban magába szippant, és húz egyre beljebb magába, és egyszer csak azt érzed, hogy nem tudod miért, nem tudod mitől, de nagyon érzed magadat. Sodródsz utcáról-utcára az emberekkel, akikből van bőven, de valahogy mégsem zavaró, nincs tömegérzésed, nincs szabadulási vágyad, sőt... én inkább azt éreztem, hogy még-még-még akarok ebből, és nem akarok kiszakadni, hazamenni, de legalábbis visszajönni ide minél előbb és minél tovább. 

Már a vonatút is maga volt számomra a csoda. Mivel tudtuk, hogy a tulipán- és egyéb virágföldeken ekkortájt kezdték el betakarítani a virágokat, és mivel Mátéval akkoriban nem nagyon (egyáltalán nem) mertünk egy biciklis-tulipánföldes kirándulásba belevágni (pedig minden pályaudvaron lehet biciklit bérelni, akár gyereküléssel is),ezért nem a rövidebb vonalon mentünk, hanem egy kis kerülővel a virágföldek felé. Azt kell mondjam, még így vonatból nézve is fenséges látvány volt, amikor végehosszan csak a virágoktól színes sávok adták a panorámát. Azt sem tudtam hirtelen, melyik oldalon nézzek ki, csak kapkodtam a fejemet, és nem győztem nézni-nézni és befogadni a látványt, amit az a rengeteg virág egyszerre nyújtott. 

A vonatról leszállva, és még mindig a virágok hatása alatt, a pályaudvarról észrevétlenül belecsöppentünk a városi forgatagba. A város néhol  még épp hogy csak éledezett, álmosszemű fiatalok kávéztak-cigiztek a lépcsőkön, némelyek szemmel láthatóan még az előző esti buli hatása alatt álltak, mások már (vagy még?) ebben a korai órában is egy csónakon ringatózva pezsgőztek a csatornán, a caffeshopok már javában üzemeltek, a lányok már a kirakatokban álltak, mégsem volt ez az egész zavaró. Inkább csak fura volt egy ilyen kirakatos hely közvetlenül a templom mellett, de itt még ezt is lehet. 

A Központi Pályaudvar, ahová érkeztünk,  1884-ben  épült. Alapjául 3 mesterséges szigetet hoztak létre, és 8687 fagerendát használtak az épület megtámasztásához. A homlokzatot a tengeri kereskedelem allegóriáit ábrázoló díszek ékesítik. Fontos közlekedési központ, 1400 vonat indul innen naponta. 

 Bicikliparkoló:

A Piros Lámpás negyed közepén található Ótemplomot 1306-ban szentelték fel, a város védőszentje Szent Miklós tiszteletére. Eredetileg egyhajós kistemplom volt, majd idővel bazilikává nőtte ki magát, és előbb a kereskedők gyülekezőhelye, majd a szegények menedéke lett. Eredetileg katolikus templomként működött, majd a vallásháború során az összes belső festményt és díszt elégették, csak az üvegablakok és az aranyozott mennyezet maradt meg, és azóta protestáns. Manapság leginkább kiállításokra, koncertekre, rendezvényekre használják. A templom tornya a város egyik legszebb tornya, csúcsát 1566-ban építették, és 1658-tól 47 harangból álló harangjátékot játszik. A torony látogatható, és pazar kilátást nyújt a városra. 

A templomot minden irányból szexshopok, és coffeshopok veszik körül, a templom mellett

Innen folytatom majd.....

Hága, a diplomataváros

Hága (eredetileg  's-Gravenhage vagy hivatalosan Den-Haag) Hollandia harmadik legnagyobb városa Amszterdam és Rotterdam után. Hága nem az ország fővárosa, csupán a közigazgatási székhelye. Itt él és dolgozik a királynő (2013. januárjában lemondott), és itt található az összes minisztérium, nagykövetség, az Állambíróság, a Legfelsőbb Bíróság, valamint számos érdekvédelmi szervezet központja is Hágában van. 

Hága első látásra, és aztán másodikra is nem az a tipikus holland város, a szűk holland házakkal, csatornákkal. Inkább olyan nagyvárosias, nagy emeletes házakkal, a modern negyed üvegpalotáival, a kormányzati negyed eleganciájával. A diplomaták, a fekete lesötétített autók, a kovácsoltvas kerítések előtt posztoló őrök jellemzik leginkább.

Habár a Madurodamtól, ami eléggé a város szélén van, gyalog sétáltunk be a városba, nem sok emberrel futottunk össze, akikkel igen, azok is inkább turisták voltak, mintsem helyi lakosok. Az utcákat a rend, a tisztaság, és a parkoló autók jellemezték, mégis volt benne valami magával ragadó, valami, amiért jó volt sétálgatni a kihalt utcákon. 

A város egykor a holland grófok vadászbirtoka volt. (a Binnenhof- Belső udvar helyén állt) A vadászházat II.Vilmos trónra kerülése után bővítették ki, és alakították vadászkastéllyá.Hága sosem volt gazdag város, így igazi privilégiumokat csak Bonaparte Lajos (Napoleon öccse)  idején kapott, ekkor vált diplomatavárossá, és az 1900-as évek elején már itt tartották a békekongresszusokat.

A Binnenhof, a ország kormáyzati negyede, itt ülésezik 1992. óta a holland parlament. Az udvar közepén álló Lovagterem (Riddelzaal) 1280-ban épült, és akkoriban Nyugat-Európa építészeti csodájának számított a gerendás tetőszerkezete miatt. A történelem során számos módon funkcionált, volt ebédlő, volt lovagi fogadóterem, ülésterem, stb... 1904. óta elsősorban ceremóniateremként működik, Vilma királynő ugyanis ekkor indította el azt a szokást, hogy itt az uralkodó itt nyitja meg a parlament ülését, minden éve szeptermberének harmadik keddjén. Ha a parlament nem ülésezik éppen, akkor a terem látogatható.

A tó túloldaláról:

 Az udvar:

 A Lovagterem:

A kovácsoltvas kút helyén végezték ki egykoron az embereket:

A Binnenhof bejáratánál álló az egykori hercegi palota, ma Hollandia egyik legnevesebb képtára, a Mauritshuis, ahol többek között Holbein, Rubens, Rembrant, és Vermeer alkotásai is megtekinthetőek. Ha gyerek nélkül vagyunk, akkor bizonyára bemegyünk, így viszont csak kívülről csodáltuk meg. 

A Régi Tanácsháza:

Grote Kerk, (Nagytemplom- Szent Jakab-templom). 3 hajós nagytemplom. Érdekessége, hogy a 3 hajó egyforma magasságú, így hatalmas belső teret zár magába. A falakat az aranygyapjas rend jelvényei díszítik.

A Királyi Palota, ami a királynő hivatali rezidenciája, olyannyira egyszerű és érdektelen, hogyha nem tűntek volna fel a fegyveres katonák akkor talán észre sem vettük volna. Így viszont észrevettük:

A parkja viszont nyilvános, és bárki által látogatható, élvezhető.

A hágai Békepalota léte 1899-ben dőlt el. Az akkori nemzetközi békekonferencián döntöttek ugyanis a Nemzetközi Döntőbíróság felállításáról, melynek feladata világbéke fenntartása. És hogy ez az intézmény

 megfelelően méltóságteljes helyet kapjon, Andrew Carnegie skót származású amerikai milliomos másfélmillió dollárt adományozott a holland kormánynak, hogy méltó palotát építsenek az intézmény befogadására. A palota alapkövét 1907-ben, a második hágai békekonferencia ülésezése idején rakták le, a palotát magát pedig 1913-ban fejezték be. A palota belső díszítéséhez a bíróság legtöbb tagállama hozzájárult.

Magyarország az előcsarnokban álló 4 oroszlánt adományozta, melyek egy földgömböt tartanak. A kert rácsos kapuját a németek adták, a bronzkaput Belgium, a lépcső márványát Olaszország, a török szultán pedig szőnyegeket küldött. Az ENSZ mai napig itt ülésezik. 

 A béke lángja örökké ég:

A palota nincs messze a Madurodamtól,  látogatni ugyan nem lehet csak engedéllyel, de kívülről is nagyon impozáns és szép.

Kétszer jártunk Hágában, egyszer a Hollandiában való tartózkodásunk elején,és egyszer a végén, mert maradt még villamosjegyünk, amit szerettünk volna leutazni, és szabad délutánunk is akadt még. A második ottjártunkkor az egész országban már a királynő születésnapjára készültek, így Hágában is. Mindenhonnan lógtak a nemzetiszín lobogók, és minden ablakban volt valamilyen narancssárga díszítés, és az emberek is ha csak tehették már ekkor narancssárgába bújtak. A város ekkor sokkal pezsgőbb, és élettel telibb volt, mint akkor amikor először jártunk itt.

 Hazafelé pedig vonattal jöttünk, mert már nem volt villamosjegyünk, így  a pályaudvar felé menet még megcsodálhattuk Hága egekbe szökő üvegpalotáit.

Scheveningen- az Északi-tenger partján

Scheveningen, az egykori halászfalu,  Hága külterülete, és hosszú homokos tengerpartjának köszönhetően igen felkapott és nem csak a helyiek körében kedvelt pihenőhely, hanem szállodákban és apartmanokban bővelkedő üdülőhely. Van itt minden, ami egy jó kis tengerparti nyaraláshoz/délutánhoz szükséges lehet, strandok, (északabbra nudista is), vízisportolási lehetőségek tömkelege, sétány, tengerbe nyúló móló (381 méter),világítótorony, tengeri akvárium, éttermek-kávézók-bárok, és homok, homok, homok. Persze, mindezek élvezhetősége leginkább nyáron jön ki, mikor mi itt jártunk, hát... minden volt, csak jó idő nem. Az ég borult volt, lógott az eső lába, és hatalmas szél borzolta nem csak a tengert, hanem az idegszálainkat  hajunkat is. Ennek ellenére nem bántuk  meg egy percre sem, hogy szántunk egy kis időt erre a kiruccanásra pláne, hogy leginkább én voltam nagyon kíváncsi a tengerre. Erre a fajta tengerre, amiről tudtam, hogy nem olyan lesz, mint az általam addig ismert görög tengerpart, de elképzelni sem tudtam, hogy akkor milyen.

Hideg volt, szél volt, pára volt, de mégis jó volt oda kimenni, és megismerni egy másfajta tengert, egy szürkét, egy szennyezettebbet. Bár az időjárási viszonyok nyilván sokat rontottak a megítélésen, és mivel átláthatatlan pára telepedett a vízre, így nagyon fényképezni sem tudtunk, mert nem volt mit. 

A sétányról egyáltalán nem látszott a tenger:

Ennek ellenére a partot ellepték a kisgyerekes családok, a sportolnivágyók, a kutyasétáltatók. Szemmel láthatóan ők  nem fáztak, mert simán rövidujjúban nyomult szinte mindenki, és még a gyerekek is  mezítláb építettek homokvárat, vagy labdáztak, míg mi szinte fogvacogva vonszoltuk le a babakocsit a térdig érő homokban a vízig. Nem akartuk kivenni Mátét a kocsiból, mert  1. ha már egyszer benne ült békében és nyugalomban, akkor nem bolygatjuk meg, 2. sem a hőmérséklet, sem az öltözetünk nem volt alkalmas nagy homokozásra, amibe viszont biztos egyből benne lett volna, ha kivesszük. Ehelyett kattintottunk párat, szedtünk néhány kagylót, és bemenekültünk egy kávézóba felmelegedni. (és annak ellenére, hogy a kávézót úgy választottuk ki, hogy legyen benne elég hely a babakocsinak, volt benne gyereketető szék, és pelenkázó is, plusz egy kis sarok gyerekjátékokkal)

 Jó sokat kellett menni a vízig:

Alcsúti arborétum- Hóvirágmező

Van egy hely a Vértes lábánál, ahol ilyenkor tavasszal kedvünkre gyönyörködhetünk a tavasz hírnökében, a hóvirágban. Az Alcsúti arborétumban ugyanis nagyjából március elejétől 2 hektárnyi területen nyílnak a hóvirágok.

Az arborétum magját még az 1820-as években telepítette József Nádor. az arbortéum területe és állománya akkor még kastélykertként működött. A kertet egy Schönnbrunnból hazaérkező kertész tervezte meg, angolkert stílusban. A területen korábban birkalegelő volt, így minden egyes növény mesterséges telepítésű, József nádor mintegy 300 növényfajt honosított meg a parkban,  ennek következtében olyan növények is megtalálhatóak itt, amelyek korábban Magyarországon nem voltak honosak, ez adja a park igazi egyedülállóságát. 

A kora tavaszi hóvirágmező után nyílnak még a krókuszok, a nárciszok, a tulipánok, de a park különlegességei mégis csak a hatalmasra nőtt ősfák, tuják és cserjék, mesteri elrendezésben.

A nádor egykori pompás kastélyából ma már csak a timpanonos főhomlokzat látható. A kastélyt Pollack Mihály tervezte, és fénykorában Magyarország  egyik legnagyobb klasszicista kastélya volt. 

Az épület egykori szárnyához épített kápolna azonban ma is áll.

A park szinte minden évszakban kellemes kikapcsolódást nyújt, hiszen a 40 hektárnyi területen mindig jól esik a séta, és a növények évszakonként váltakozó arca mellé, a madarak szolgáltatnak aláfestő zenét.