Nápoly - Óváros

Nápolynak is van egy úgynevezett történelmi városközpontja. Hogy pontosan mettől meddig húzódik ez, és mi tartozik ide, azt én leginkább csak utólag tudtam meg az útikönyvet lapozgatva, mert leginkább csak úgy belebotlottunk egy-egy templomba, vagy térbe, amiről végül kiderült hogy valami nevezetes. Egyetlen kivétel volt ez alól, a nápolyi katedrális, a Duomo di San Gennaro, ahová célirányosan mentünk, bár be nem mehettünk, mert talán zárva is volt, de nem is voltunk kellőképpen felöltözve egy katedrális látogatásához. Sok helyen persze nem veszik ezt figyelembe, pl. a milánói dómba is be lehetett menni akármibe, de ez a templom nem úgy nézett ki egyáltalán mint ahová csak úgy besétál az ember pántos trikóban és sortban, itt nem voltak turistasorok a kapuban, itt néma csend volt, és áhitat. Nem mertünk kockáztatni, inkább csak jól megnéztük kívülről, és kicsit belestünk az ajtón. 

A dómtól  a Piazza Bellini felé indultunk, de csak úgy találomra választottunk egy utcát, ami nagyjából arrafelé tartott. Hát meglepően érdekes környék volt ez, mert itt aztán volt minden, ami szerintem igazából Nápolyt jellemzi, harsogó helyiek, koszos sikátorok, macskaköves utcák, kis beugrókban talponálló kávézók, romos házak, összeplakátolt tűzfalak,  házak között  megbújó kis templomok, vagy nem megbújó nagyobbak, kolostorok, omladozó kórházi épület, apácák és szerzetesek, szóval minden-minden amit csak el lehet képzelni, persze turistákkal fűszerezve. (itt láttuk egyébként a táskatolvajt, amiről már írtam korábban.) 

Persze nem volt gyerekbarát a környék, a macskaköves utcákat nem pont babakocsi tolásra találták fel, de nem bántuk. (egyébként a város egészére nem mondható el a gyerekbarátság, nincs akadálymentesítés, rengeteg lépcsőn cipeltük fel és le a kocsit, és hát az utak és a járdák minősége is olyan, hogy nem annyira esik jól rajta a kocsitolás. De hát nagyjából erre is voltunk készülve, úgyhogy nem ért minket meglepetés.)

A Piazza Bellini egy kis oázis a sivatagban, rengeteg a zöld növény, a pálmafák tövében kellemesen el lehet fogyasztani egy kávét, egy üdítőt, jó itt itt megpihenni.

Innen valahogy a Piazza Dante-ra jutottunk, amit egy régi piac helyére épült. A monumentális oszlopok a király erényeit voltak hivatottak reprezentálni. Az építmény régi fénye mára már erősen megkopott. A tér egyébként a könyvesboltjairól híres, egy egész utcányi van itt belőlük. A tér közepén áll egy hatalmas Dante szobor, amit mi nem örökítettünk meg, nyilván azért mert a téren egy szemernyi árnyék sincsen, és csak úgy perzselt a nap.

Miután azt a bizonyos táskalopást láttuk, bevallom kicsit mi is megszeppentünk, és míg máskor vígan lóbálom a fényképezőgépet a kezemben, nyakamban, és veszett mód kattintgatok, addig itt nagyon félve, és óvatosan vettem csak olykor-olykor elő, és lőttem pár képet jobbra-balra, aztán mentünk tovább. Így aztán sok minden, amit lehet, hogy egyébként lefotóztam volna megörökítetlen maradt, képileg, mert bennem azért még most is ott van az egész környék hangulata, milyensége, és ez az érzés nem feltétlenül rossz, inkább érdekes.

Az óváros főtere a Piazza del Gesu Nuovo. (Itt található a turista információs iroda is.) Itt áll a jellegzetes gúla alakú díszekkel ellátott homlokzatú  Gesú Nouvo templom, és a tér közepén a Szűz Máris emlékmű. Mindkettőt a jezsuiták építették, ill. alakították át a 16.-17.században.

És ezzel nagyjából véget is ért a nápolyi túránk. Ami így nem igaz teljesen, mert még napokig a város vendégei voltunk, de már városon kívül töltöttük a napjainkat. Voltunk hajóval egy közeli szigeten, tűzőnapban Pompeit nézni, természetesen a Vezúvot is megnéztük, és egy kastélyt is. Mind-mind nagyon érdekes volt. Fogok róluk írni :)

Még néhány nápolyi kép:

Kihagyhatatlan, és elmaradhatatlan a helyi piac:

Az híres-neves Gambrinus, ami többek között  Oscar Wilde és Maupassant irodalmi törzshelye is volt:

 

Egy szó, mint száz, gyertek Nápolyba, hiszen Nápolyt tényleg látni kell!!!