Gubalowka

Mivel eléggé utolsó pillanatos szervezés volt ez az utazás, így nem nagyon készültem fel előre, hogy mit is nézzünk meg, vagy mit csináljunk, és amit olvastam, javarészt azt is elfelejtettem, mert számomra megjegyezhetetlenek ezek a lengyel nevek. De annyi azért megmaradt, hogy a sétálóutca végéből indul a várossal szemközti hegyre, a Gubalowkára egy sikló, amit minden Zakopaneba látogató turistának ajánlanak. 
A Gubalowka-hegy, a maga 1123 méteres magasságával kedvelt kirándulóhely.( a helyiek gyakran hívják dombnak is. :) Hát kinek mi a hegy, ugyebár. )  Az innen induló sípályákon Zakopanéig lehet lecsúszni, de vannak turistaútvonalak a környező hegyekre, völgyekbe, és bobpálya, mármint olyan nyáribob, és van kalandpálya is.  Fönt a hegytetőn éttermek, kávézók sora, lovaskocsik várják a turistákat, akik érkeznek szép számmal, hiszen még ha a sportolási, kirándulási lehetőségekkel nem is élnek, a kilátásért, a Tátrára való rálátásért mindenképpen érdemes felmenni. 

A városban egyébként egész sűrűn vannak jegyautomaták, ahol meg lehet váltani a jegyet a siklóra, (és a Kasprowy Wierchre ( Gáspár-csúcs) felmenő kabinos felvonóra is, ahol iszonyú sor szokott lenni. ) de mivel egészen a bejáratig nem tudtuk, hogy felmenjünk-e, mi nem vettünk automatás jegyet, hanem sorban álltunk. Szerencsénkre csak páran álltak előttünk, nem volt semmi fennakadás, és már fenn is voltunk a siklón. 

A siklózásról nagyon jó emlékeink vannak, bár nem mostanában utaztunk rajta utoljára, hanem évekkel ezelőtt még Bergamoban, meg az előtt Nápolyban. Majdnem Barcelonában is siklóval mentünk fel a Montjuicra, de éppen siklópótló busz járt helyette. Szóval Bergamo, még 2009-ben. Szégyen, nem szégyen, de a Budavári Siklón még nem ültünk sosem. :(

 A siklóval pár perc alatt fenn voltunk a hegyen, és már a fölfelé vezető úton is végig szép rálátásunk volt a szemközti hegyvonulatra, de fenn még jobb, még szebb, még nagyobb volt minden. Még úgy is, hogy sajnos megint ködös és felhős lett a hegyek teteje, így igazi magasságukban nem láttuk őket. Az őket körülvevő felhőktől és tejföltől viszont nagyon kísérteties látvány volt, olyan borzongató, de jó értelemben. Ha nem fúj volna odafönn a szél, és nem fáztam volna annyira, akkor lehet, hogy sosem jövök le onnan, csak ülök, és nézem a hegyeket, amire számtalan kilátóterasz, büféterasz, és ilyen-olyan kiszökellés áll rendelkezésre.

A Lengyelország megújulását jelképező szobor. Az 1939-es  Északisí-világbajnokságra készülés inspirálta a szobor készítőjét. A nő kezében lévő egyfejű koronás sas Lengyelország címerállata. 

A bazársoron véges-végig terjengtek mindenféle finom illatok. Sült kolbász, grillezett húsok illata vegyült a forralt boréval. De mivel nekünk félpanziónk volt a hotelben nem akartuk itt teleenni magunkat, meg nagyon fáztunk is, borzasztó erős szél fújt odafönn. Így nem időztünk fönt sokat, csak megcsodáltuk a panorámát, és már indultunk is lefelé. Lefelé mindig gyalog megyünk, most is így tettünk. 

A lefelé út nem lett volna nagyon megerőltető, de mivel a megelőző napokban itt is sokat esett, csupa merő sár volt az egész út, íyg azért elcsúszkáltunk egy darabig. Szerencsére a kiálló fagyökerek nagy segítségünkre voltak a haladásban. Meg hát gyerekek nélkül azért könnyebb volt. Bár ez az út még egész gyerekbarát is lett volna sár nélkül, de sárral együtt már nem annyira. Néhol én is eléggé féltem, hogy eltanyálok, a gyerekek biztos csak csetlettek-botlottak volna. 

Egy fölfelé jövő és egy lefelé menő sikló találkozása a pálya közepén. Eléggé félelmetes látvány, amikor közeledik egymás felé a  két szerelvény, de ki van ez okosan találva.

Közben a hegyek fölött kezdett tisztulni az ég.

A Giewont csúcsa a kereszttel.

A felhők fölött pedig mindig kék az ég. :)

A városba leérve már csak egy finom forralt borra és meleg sörre álltunk meg. Jól átfagytunk. 

Zakopane

Ahogy elfoglaltuk a szobánkat, kicsit szusszantunk, megnéztük, meddig kapunk vacsorát, és már ott sem voltunk. A délutánra nem terveztünk már komolyabban semmit, úgy gondoltuk, besétálunk a centrumba, (az is jó messze volt), körbenézünk, pénzt váltunk, ilyesmi. Az igazi nagy hegyi túrát másnapra terveztük. 

A hotelünk a város szélén volt, egy sípálya mellett, a Nosal hegy( 1206 méter) lábánál. Később, este, mikor a másnapi túra útvonalát keresgéltem akkor láttam, hogy a Nosalra egy nagyon rövid, bemelegítő túra vezet fel, másfél óra oda-vissza csupán, és pont ilyen megérkezős napokra ajánlják, hogy egy kicsit kedvet kapjon az ember az hegyekhez, ha eddig nem lett volna. Akkor még azt gondoltuk, hogy majd meglátjuk, hogy vasárnap délelőtt belefér-e még. A Nosalon egyébként 5 nem túl hosszú sípályán is lehet siklani, hosszúságukból, vagy rövidségükből adódóan remek gyakorlópályáknak tartják őket. A hegy északi irányú fekvése miatt egészen áprilisig használható sielésre. 

Zakonape a Magas- Tárta lengyel oldalának központja, és egyben a legmagasabban fekvő lengyel város. A települést a 16. században már említik, de ekkor a lakosság javarészt az erdei tanyákra összpontosult. 1824-ben, amikor Lengyelországot a szomszédos hatalmak felosztották, Zakopane a Habsburg Birodalom része lett. A fellendülést a 19.században kialakult egészségturizmus hozta meg. Leginkább a tüdőbetegek jöttek ide gyógyulni, majd később egyre több szanatórium és panzió létesült a gyógyulni vágyók számára. Ekkor lett népszerű a síelni, sportolni vágyók körében is. 

A  város felé haladva sorra csodálhattuk  meg a jellegzetes zakopanei házakat. (is). Zakopanei stílusnak nevezik azt az építészeti megoldást, ami a 19. században terjedt el, Stanisław Witkiewicznek köszönhetően, aki a fafaragásos gurál házak alapján tervezte meg villáit, de sokkal díszesebbek, erkélyesek, és meredek tetőzetük zsindellyel borított. 
Ez mondjuk pont nem egy ilyen jellegzetes épület, hanem a Krakkói Egyetem egyik kihelyezett orvosi kara. ( a phulmonológiai)

A központ felé menet jól kibámészkodtuk magunkat, szép őszi idő volt, friss levegő, szuper :) Nem tudtuk pontosan mennyit kell mennünk, de mire elértük a sétálóutcát, mentünk vagy háromnegyed órát. A sétálóutcán rengetegen voltak, és hát... javarészt magyarok. Zavart is egy kicsit, hogy bármerre fordulunk mindenhol magyar szó jut a fülembe. Ha bekötött szemmel ledobtak volna a utca közepén, akkor akár azt is hihettem volna, hogy Magyarországon vagyunk, mert 10-ből nyolcszor magyarokat hallottam, és csak kétszer valami mást. Nehezen tudtam ettől elvonatkoztatni.

Végigmentünk a sétálóutcán, nézegettük az árusokat, gyönyörködtünk a kézműves portékákban, magunkba szippantottuk a kis sajtos kocsik felől jövő fincsi sajtszagot. Hmmmm, nyami-nyami. Hogy mi értelme egyébként 10 méterenként lerakni egy ilyen sajtospultot, plusz az utca túlsó végén egész sorok vannak a sajtárusoknak, de mindegyik ugyanazokat és többé-kevésbé ugyanannyiért árulja. De biztos oka van ennek. Ha más nem, akkor az, hogy amíg elmész 20 sajtoskocsi mellett úgy hogy nem veszel semmit, addigra a 21-diknél már beadod a derekadat és veszel valamit.
És hát meg is éri venni egy-egy gurigát, mert isteni finom!!!!

Sajtárus kiskocsi

 De a sajton kívül minden van itt, mi szem-szájnak ingere, gyönyörűszép fából faragott mindenfélék, játékok, fokosok, akasztók, képek, bőr dolgok, szebbnél-szebb prémes bőrkabátok, népművészeti holmik.

De Zakopane nem csak a hegyeiről, és a síelésről és túrázásról híres, hanem jeles kultúrális központja az országnak. A 19. században gyakorlatilag mindenki, aki számított, vagy számítani szeretett volna a valamit a kultúrális életben ide jött pihenni, alkotni, kikapcsolódni, feltöltődni. Itt nyaralt többek között Marie Curie, és Lenin is.  A város telis-tele van múzeumokkal, galériákkal, ahol nem csak a múlt művészetét lehet megismerni, hanem a jelenkori művészek munkáiból is rendszeres kiállításokat láthatunk. 

Óriás szappanbuborék

Füstölődnek a pisztrángok

A város fölé magasodó Giewont