Zakopane

Ahogy elfoglaltuk a szobánkat, kicsit szusszantunk, megnéztük, meddig kapunk vacsorát, és már ott sem voltunk. A délutánra nem terveztünk már komolyabban semmit, úgy gondoltuk, besétálunk a centrumba, (az is jó messze volt), körbenézünk, pénzt váltunk, ilyesmi. Az igazi nagy hegyi túrát másnapra terveztük. 

A hotelünk a város szélén volt, egy sípálya mellett, a Nosal hegy( 1206 méter) lábánál. Később, este, mikor a másnapi túra útvonalát keresgéltem akkor láttam, hogy a Nosalra egy nagyon rövid, bemelegítő túra vezet fel, másfél óra oda-vissza csupán, és pont ilyen megérkezős napokra ajánlják, hogy egy kicsit kedvet kapjon az ember az hegyekhez, ha eddig nem lett volna. Akkor még azt gondoltuk, hogy majd meglátjuk, hogy vasárnap délelőtt belefér-e még. A Nosalon egyébként 5 nem túl hosszú sípályán is lehet siklani, hosszúságukból, vagy rövidségükből adódóan remek gyakorlópályáknak tartják őket. A hegy északi irányú fekvése miatt egészen áprilisig használható sielésre. 

Zakonape a Magas- Tárta lengyel oldalának központja, és egyben a legmagasabban fekvő lengyel város. A települést a 16. században már említik, de ekkor a lakosság javarészt az erdei tanyákra összpontosult. 1824-ben, amikor Lengyelországot a szomszédos hatalmak felosztották, Zakopane a Habsburg Birodalom része lett. A fellendülést a 19.században kialakult egészségturizmus hozta meg. Leginkább a tüdőbetegek jöttek ide gyógyulni, majd később egyre több szanatórium és panzió létesült a gyógyulni vágyók számára. Ekkor lett népszerű a síelni, sportolni vágyók körében is. 

A  város felé haladva sorra csodálhattuk  meg a jellegzetes zakopanei házakat. (is). Zakopanei stílusnak nevezik azt az építészeti megoldást, ami a 19. században terjedt el, Stanisław Witkiewicznek köszönhetően, aki a fafaragásos gurál házak alapján tervezte meg villáit, de sokkal díszesebbek, erkélyesek, és meredek tetőzetük zsindellyel borított. 
Ez mondjuk pont nem egy ilyen jellegzetes épület, hanem a Krakkói Egyetem egyik kihelyezett orvosi kara. ( a phulmonológiai)

A központ felé menet jól kibámészkodtuk magunkat, szép őszi idő volt, friss levegő, szuper :) Nem tudtuk pontosan mennyit kell mennünk, de mire elértük a sétálóutcát, mentünk vagy háromnegyed órát. A sétálóutcán rengetegen voltak, és hát... javarészt magyarok. Zavart is egy kicsit, hogy bármerre fordulunk mindenhol magyar szó jut a fülembe. Ha bekötött szemmel ledobtak volna a utca közepén, akkor akár azt is hihettem volna, hogy Magyarországon vagyunk, mert 10-ből nyolcszor magyarokat hallottam, és csak kétszer valami mást. Nehezen tudtam ettől elvonatkoztatni.

Végigmentünk a sétálóutcán, nézegettük az árusokat, gyönyörködtünk a kézműves portékákban, magunkba szippantottuk a kis sajtos kocsik felől jövő fincsi sajtszagot. Hmmmm, nyami-nyami. Hogy mi értelme egyébként 10 méterenként lerakni egy ilyen sajtospultot, plusz az utca túlsó végén egész sorok vannak a sajtárusoknak, de mindegyik ugyanazokat és többé-kevésbé ugyanannyiért árulja. De biztos oka van ennek. Ha más nem, akkor az, hogy amíg elmész 20 sajtoskocsi mellett úgy hogy nem veszel semmit, addigra a 21-diknél már beadod a derekadat és veszel valamit.
És hát meg is éri venni egy-egy gurigát, mert isteni finom!!!!

Sajtárus kiskocsi

 De a sajton kívül minden van itt, mi szem-szájnak ingere, gyönyörűszép fából faragott mindenfélék, játékok, fokosok, akasztók, képek, bőr dolgok, szebbnél-szebb prémes bőrkabátok, népművészeti holmik.

De Zakopane nem csak a hegyeiről, és a síelésről és túrázásról híres, hanem jeles kultúrális központja az országnak. A 19. században gyakorlatilag mindenki, aki számított, vagy számítani szeretett volna a valamit a kultúrális életben ide jött pihenni, alkotni, kikapcsolódni, feltöltődni. Itt nyaralt többek között Marie Curie, és Lenin is.  A város telis-tele van múzeumokkal, galériákkal, ahol nem csak a múlt művészetét lehet megismerni, hanem a jelenkori művészek munkáiból is rendszeres kiállításokat láthatunk. 

Óriás szappanbuborék

Füstölődnek a pisztrángok

A város fölé magasodó Giewont