2013. február 26.

Delft, Főtér

Delft, vagy ahogy sokszor emlegetik, a "fajansz városa".  Tipikus holland kisváros, Hágától nem messze. Olyannyira nem messze, hogy villamossal át lehet menni Hágába:) 
A középkorban A Németalföld legjelentősebb városa volt, innen indultak útnak a Kelet-indiai Társaság hajói. 
Orániai Vilmos 1572-ben ide helyezte át a székhelyét, és innen vezette a spanyolok ellen vívott függetlenségi háborút. 1584-ben a delfti Prisonhof udvarán gyilkolták meg, majd az Újtemplomban temették el. 
Az Újtemplom (Nieuwe Kerk) a delfti piactéren áll. Az utrechti katedrális után (112m), ez Hollandia második legmagasabb temploma. 1572. óta szolgálja a református egyházat, azelőtt katolikusként működött. Orániai vilmos halála óta a holland királyi család temetkezési helye (nem látogatható), valamint itt keresztelték meg a város híres szülöttét Jan Vermeer van Delft festőt.
Először egy kis fatemplomot építettek, ami mellett elkezdték építeni a ma is álló kőtemplomot. A tornyát három szakaszban építették meg, ezért lett 3 színű. Az alul még négyszögletű tornyot nyolcszögletűként folytatták, fehér belga kőből. A harmadik szakaszát pedig bentheimi homokkőből építették. Több villámcsapás és leégés után a torony 1872-ben új toronysisakot kapott, és ezzel elnyerte a mai formáját, és így 108, 75 méter magasan nyúlik az ég felé.  Ami azért is jó, mert a város sok pontjáról látni lehet, és sokszor amikor kis utcákon kóboroltunk Mátéval, akkor elég volt a torony után menni, és a Főtérről pedig már egyszerűen hazataláltam.



Belépődíj ellenében lehet a templomba bemenni, (3,5 euro) plusz a toronyért külön kellett fizetni. (ez is 3,5) Mivel a delfti napokon kettesben voltam Mátéval így ezt kihagytam. Akkor még nem mertem egyedül bemenni vele egy templomba. A toronyba szívesen felmentem volna, de babakocsival és Mátéval ez ugyancsak kivitelezhetetlen volt nekem akkoriban. (Ma már biztos kitalálnék valamit, csak hogy felmehessek:))

A Főtér másik oldalán, szemben a templommal áll a Városháza, mely az 1618-as tűzvész után lett olyan, mint amilyen ma is. A fogadószobákat, és a házasságkötő termet delfti művészek képei díszítik. 


Elcsípett esküvők:
egyszerű fehér ruhás
extrém fekete ruhás, ahol az ifjú pár búvárkodott, és a násznép egy része búvárfelszerelésben köszöntötte őket. Valamivel beködösítették őket a palackjukból, ezért olyan fehér a kép.
És belefutottunk egy tűzoltó-esküvőbe is, ahol 2-3 tűzoltóautó is kivonult, köztük egy veteránautó is, és bizonyos időközönként szirénáztak egyet, a bámészkodó tömeg fülének nagy örömére :)




 A téren csütörtökönként tartottak piacot, ahol aztán minden volt, mi szem-szájnak ingere, friss, illatos zöldségek-gyümölcsök, hatalmas karika sajtok, és persze virágok, virágok, virágok.

A piacmentes napokon pedig a téren jókat lehet szaladgálni, galambokat kergetni, legalábbis egy alig másfélévesnek. A teret körülvevő házak aljában a szokásos szuvenírboltok sorakoznak, ahol a méregdrága delfti fajansztól elkezdve, a szokásos hűtőmágnes-bögre-póló árusokig minden van, persze papucsok is mindenféle anyagból és mintával, és mindenféle méretben.










2013. február 24.

Delft, ahogy én szeretem

Óóóóó, ha rágondolok, még mindig visszavágyom. Nem csak kizárólag Delft-be, hanem az egész országba. Már az első nap, amikor megérkeztünk, és leszálltunk a vonatról, már akkor elvarázsolt, aztán napról-napra egyre jobban a rabja lettem.  Nehéz megmondanom, hogy miért is van ez így. Pláne, hogy azóta már sok más országban, városban voltunk, amik ugyancsak nagyon tetszettek, sokukért oda is vagyok, de Hollandia valahogy mindig kedves marad a szívemnek. Talán azért, mert ez volt az első igazi nagy utunk családilag, talán azért, mert annyira más, mint Magyarország. Talán azért, mert az egyforma stílusú házak, az utcák-csatornák váltakozása egy olyan rendezett összképet ad, ami nekem bejön. És minthogy tavasz volt, minden csupa virág volt, nem csak virágládákban, hanem a fák körül csak úgy elszórva is mindenhol nyílott néhány nárcisz, tulipán, jácint, vagy a házak előtti kiskertekben, de a házak falára is fel voltak lógatva kaspókban, és mindenhol-mindenhol az ablakokban ott pompázott egy csokornyi tulipán. Imádtam. 




Hát persze, hogy papucsos virágtartó van a falon, mi más is lehetne:)





A pályaudvar előtt egyébként ilyen kép fogad. 

Hogy hogyan tudják megkülönböztetni, és megtalálni este az emberek a saját bringájukat, az máig nem tudom. Lehet, hogy sehogy, mert volt néhány odarozsdásodott darab is, amiről nyilván elfelejtkezett a gazdája:) Van, ami ki van kötve, de leginkább az a jellemző, hogy csak úgy egymás mellé, majd később egymás hegyére-hátára vannak hányva a biciklik. Nem nagyon kímélik őket. De hát gondolom ez itt fogyóeszköz. Mindenki biciklivel jár, a kicsitől a nagyig, a fiataltól az öregig, gyerekkel vagy anélkül, mindegy. Ami érthető, hiszen az utakon szűkös a hely, parkolni sok helyen lehetetlen, és drága is.
Nem mondom... a biciklisekkel azért néha meggyűlt a bajom. Szemmel láthatóan, itt ők az urak. Nekik mindent lehet. Lehet az úttesten és a járdán is száguldozni, ezerrel úgy bevenni a kanyart, hogy azt sem látja, hogy jön-e ott gyalogos. Aztán gyakorlatilag ott rakják le a bringájukat, ahol érik. Tök mindegy, hogy az egy járda mellett lévő lámpaoszlop, és nem lehet mellette elférni (babakocsival legalábbis). De ez rajtam kívül szerintem senkit nem zavart, és pár nap alatt én is megszoktam. 

Nagyon szerettem, a házat is, ahol laktunk. Olyan igazán holland ház volt, keskeny, nagy ablakos, és meredek lépcsőn kellett felmenni az első emeletre, ami első ránézésre azért kicsit riasztó volt, lévén Máté akkor még csak a tizenhatodik hónapját taposta, de pillanatok alatt beleszoktunk ebbe is, és pikkpakk fenn, illetve lent teremtünk, amikor csak akartunk. 
A középső alacsonyabb házban laktunk, az első emeleti 3 nagy ablak volt a miénk:

Ottlétünk alatt, hétköznapokon Mátéval kettesben fedeztük fel a várost. Feri dolgozott. A reggelek lassan indultak, nem volt rohanás. Minden nap, délelőtt és délután is tettünk egy kört Mátéval. Eleinte csak kis távolságokra jutottunk, a boltig, a főtérig, biztos ami biztos alapon, hogy haza is tudjak találni. Aztán egyre bátrabban haladtunk egyre kijjebb a városban, a kíváncsiság hajtott, és végül már órákat is gyalogoltunk délutánonként. Könnyű volt Mátét lekötni, hiszen a csatornák mindig tartogattak valami érdekességet. Ott voltak a kacsák, a vizicsirkék, ráadásul éppen költési időszak volt, így sok kiskacsát is láttunk, mindenféle egyéb madarak, amiket akár órákig is el tudott volna nézni. Aztán jöttek-mentek a csónakok, hajók, kisebbek-nagyobbak, evezősök, ami  megint csak nagyon érdekes volt egy 16 hónaposnak. Meg nekem is :) És ha még egy felnyíló utat is sikerült elcsípnünk, hát az maga volt a csoda. 
Máté hol csak ücsörgött a babakocsiban, ha kedve volt, akkor sétálgatott kicsit, a parkokban kavicsokat gyűjtögetett, a vízparton pedig keresett egy üres padot, amire letelepedtünk, és élveztük a napsütést, néztük a vizet. Elmondhatatlanul jók voltak ezek a napok. Még akkor is, ha estére rongyosra jártam a lábamat:)






Ezen a csatornaparton szerettem a legjobban sétálni, miután rátaláltam minden nap eljöttünk erre. Kicsit kijjebb volt a belvárostól, és szépen sütött a sétányra a nap.








És akkor innen fogom folytatni :)



2013. február 21.

Úton Hollandia felé

2009. volt az az év, amikor utazás terén úgy igazán belecsaptunk a lecsóba. Feri akkor már nagyjából 1 éve járt Milánóba munka ügyben, eleinte nem túl sűrűn, majd gyakorlatilag felváltva volt itthon egy hetet, majd ott egyet. Aztán ettől az évtől, ha volt rá lehetőség, akkor úgy alakította a munkáját, hogy több hetet kint lehessen egyhuzamban, és akkor mi is vele tarthassunk. Az első ilyen nagy közös családi utunk Hollandiába vezetett, és 2009. áprilisában ott töltöttünk majd' 3 hetet. Ezalatt az idő alatt pedig rengeteg mindent láttunk, rengeteget kirándultunk, rengeteg élménnyel gazdagodtunk, és mivel véletlenül pont tulipánvirágzás idején jártunk ott, (jobban mondva még elcsíptük a szezon végét), ezért soha annyi tulipánt még nem láttunk egy helyen, mint akkor, ott.
Nem mintha egyébként nem lettem volna izgatott az utazás miatt, az voltam, hiszen sosem jártam még sem Hollandiában, sem arrafelé sehol egészen addig, másrészt repülővel mentünk, amit  annyira szeretek, de ott volt még Máté is, mint nehezítő tényező. Ekkorra mondjuk már sokat javult a világhoz való hozzáállása, de közel sem volt elég kiszámítható ahhoz, hogy tudjuk, hogyan fog az egész hercehurcára reagálni. Én viszont úgy voltam vele, hogy neki szerintem a maga 16  hónapjával édes mindegy, hogy hol hisztizik, sír, nemalszik, akármi, nekem viszont baromira nem mindegy, és ha már választani lehet, hát akkor inkább ott tegye mindezt. 
Húsvét vasárnap indultunk (április 12.), ami azért volt nagyon jó, mert a következő nap is szabadnap volt Ferinek. A repülőút persze szuper volt, Máté miatt kicsit másabb volt, mint korábban, amikor csak ketten mentünk, de szerencsére nem volt vele semmi olyan jellegű gond, ami nagyon zavart volna sem minket, sem másokat. Lenyűgözte őt az egész reptéri kavalkád, mindent megnézett, mindenre rácsodálkozott, várakozás közben néztünk repülőket, ilyesmi. 
Talán az volt egy kicsit zavaró, amikor elkezdte kirámolni a virágcserepekből a díszkavicsot:)
A repülőn pedig miután az izgalmas rész lezajlott, és megette a kapott mirelitszendvicset el is aludt. Én pedig nyugodtan bámulhattam ki az ablakon, bár sokszor a ködös, felhős időtől nem sok minden látszódott. 

 Ilyen volt a horizont:
 Itt már a felhők alatt, Hollandia fölött:










Az amszterdami repülőtéren aztán vonatra szálltunk, és nagyjából 1 órányit vonatoztunk a szépséges holland mezők között mire megérkeztünk Delft-be, ahol az elkövetkező 3 hét hétköznapjait töltöttük.