Tavaly nyáron, augusztus végén Kisvárdára voltunk hívatalosak esküvőre. Nagyon izgatottak voltunk, mert még sosem jártunk azon a vidéken, és ha már így alakult, akkor úgy gondoltuk, hogy megtoldjuk még néhány nappal az ottlétünket, és kicsit felfedezzük a vidéket.
Már csütörtökön délelőtt bepakoltunk az autóba, és útnak is indultunk.
Az volt a tervünk, hogy ha már arrafelé megyünk, akkor odafelé megállunk a Tisza-tónál, mert bár alig több mint 1 órányira van csak Budapesttől, mégis olyan ritkán indulunk erre. Én meg szeretem kihasználni a kínálkozó lehetőségeket.
A Tisza-tónál a poroszlói ökocentrumban már voltunk egyszer régen, ( itt még nem írtam róla, de ITT igen. ) Máté pedig tavaly nyáron is volt, amikor itt voltak egy focitornán, így abban most nem gondolkodtam, bár Marcinak biztos tetszett volna.
De aztán mégis innen jött az ötlet, hogy tovább keresgéljek, mert amikor ott jártunk, akkor babakocsival voltunk, és kihagytuk a motorcsónakozást, meg talán mintha hosszas sort kellett volna kivárni, vagy időpontot foglalni, már nem is emlékszem.
Így akadtam rá a Tisza-tavi Vízisétányra, ami a Hortobágyi Nemzeti Park gondozásában van, és egy rövid motorcsónakos út vezet magára az ösvényre.
A gát mellett álltunk meg egy panziónál.
A panzióhoz vezető kishíd. Először erre indultunk, azt hittük, itt kell majd jegyet venni, de nem itt kell, hanem a gát túloldalán egy kis bodegában.
Amíg ott tébláboltunk épp bejött egy csónak, ami tele volt emberekkel. Elég félelmetes látvány volt, nem tűnt olyan stabil építménynek az a csónak, ennyi embernek. Legalábbis nekem elég zsúfoltnak tűnt. Szerencsére a mi csak egy másik családdal osztoztunk a hajón oda és vissza is.
Pár perc motorcsónakozás után egy kis stégen szálltunk ki, ahol egy srác elmondta nagyvonalakban a tudnivalókat, a haladási irányt, és már mehettünk is. Nem voltunk időhöz kötve, a csónak menetrend szerint 20 percenként fordul, de addig lehet a sétányon maradni, ameddig jól esik.
A susogó nád látványával nem lehetett betelni.
A madárlespontokon kihelyzett távcsövekkel szabadon lehetett kémlelni az eget és a tavat. A kilátóhelyeken ki vannak rakva, hogy milyen madarakat érdemes keresgélnünk távcsővel. A sétány mellett pedig a növényekről vannak információk.
A Tisza-tó területe 127 km², melyen mozaikosan váltakoznak a nyílt vízfelületek, szigetek, holtágak, sekély csatornák. A tónak sajátos ökológiája van, és egyedülálló madárrezervátum is működik itt. 1999 óta a Hortobágyi Nemzeti Park bemutatóhelyeként az Unesco Világörökség része.
Bármeddig el tudnék gyönyörködni a tó nyugalmában, hallgatni a csendet. Ami nem is az az igazi csend, mert susognak a nádak, villyognak a madarak, csobbannak a halak, de mégis... a nagyvárosi zajhoz szokott fülünknek az ilyen érintetlen természet maga a csoda!
Távolabb az ökocentrum tornya.
Rengeteg szitakötővel találkoztunk. Az egész pici bébiszitakötőktől kezdve az egészen nagyokig, és sokféle színben pompáztak.
Kedvenc kép.
A kilátóhoz vezető út...
Innen már visszavezetett a körtúra a motorcsónak állomáshoz.
Szerintem nagyon jó kis kaland volt. Érdemes végigsétálni a pallókon. Nekünk kb. 2 óránkba tellett.
A kikötőben gondoltuk eszünk egy hambit, mert meglepő módon Kisvárdát még 1 óra 40 percnyire írta innen a waze. Persze tudtuk, hogy ennyire van, csak nem sejtettük. :-D De a büfében már nem volt semmi. Pedig nem volt még annyira késő, szerintem olyan 2-fél3 lehetett. Bosszúból megettük az otthonról hozott zsemléket, mondván, hogy már nem megyünk ezért vissza a faluba, hanem akkor majd eszünk Kisvárdán valamit.
