Letovice

Bouzovból hazafelé még mindenképpen meg szerettünk volna állni valahol, egyrészt, hogy ne egyszerre kelljen megint végigülni az autóutat, másrészt, hogy kihasználjunk minden értékes percet, hogy minél többet lássunk. A googlemaps szerint felajánlott 3 útvonal közül végül azt választottuk, amelyik Letovice-n keresztül haladt át.
Sok mindent nem sikerült kiderítenünk sem a városról, sem a város hegyére épült várkastélyról, viszont nagyon szép képeket és légi felvételeket találtunk, ami meghozta a kedvünket.
Már Bouzov felé is elhaladtunk a vár alatt, és már akkor is megcsodáltuk, hogy milyen fenséges. Már messziről látni lehetett. Azt is kinéztük, hogy hol fogunk majd parkolni. 

A kiszemelt parkolóba viszont a mi irányunkból nem lehetett behajtani, így végül a városban is kanyarodtunk egyet.
A vár felé a széles betonút helyett egy kis ösvényt választottunk, ami egy szakaszon elég elhanyagolt és szemetes volt, de szerencsére gyorsan felértünk.

A kastélykapuban a jegyes néni nem engedett át minket a főkapun. Nem derült ki, hogy mi miatt, ő nem értett a csehen kívül semmilyen nyelven, mi nem értettük, hogy ő mit karattyol. Mindenesetre az oldalsó kapuhoz küldött minket, amit nem értettünk, mert ugyanoda vezetett, mint a főkapu, hogy mi értelme volt ennek? Sose tudjuk meg.

A bizonyos főkapu, amin nem lehet átmenni.

Az 1200-as évek második felében a kastély helyén már állt egy vár, de az első írásos emlék 1360-ból származik. Ez a vár a 15.század elején erősen lerombolódik, a husziták állítják helyre később. A 16.században bővítik a várbelsőt, és megerősítik a külső falakat, majd a 17.századra alakítják át az épületet kastély jellegűre. 1724-ben a kastély is, és a város is leégett. Ezt követően folyamatosan újítgattak rajta. Kialakították a kastély körülvevő angol stílusú parkot. A 20. századra, főleg a háború után újra igen lepusztult állapotba került, 1989 után kárpótlásként gróf Kálnoky Sándor kapta meg  a kastélyt, aki elkezdte a kastély rehabilitációját. Ennek eredményeképpen a kastély 2 emelete, a pinceszint és a lovarda látogatható, de a felújítási munkálatok a jelenlegi új tulajdonossal azóta is tartanak. 

A kastély egy része hotelként működik, az egykori lovardában berendezett étteremben és a kastélyparkban rendszeresen tartanak esküvőket. 

A kertben egy mini állatkert is helyet kapott a gyerekek nagy örömére. 

Mivel a főbejáraton nem engedtek minket be, azt gondoltuk valami rendezvény miatt, így nem mentünk nagyon közel a kastélyhoz, csak a kerti sétányról csodáltuk meg, és a belső udvaron néztünk körül. Kialakításából adódón, az a rész, amit az útról lehet látni, a hegyoldal felőli, az csak belülről közelíthető meg. De bemenni már semmiképp nem akartunk, a gyerekek már nem bírták volna.  Kívülről körbejártuk, amennyire tudtuk.

Nem is volt igazából sok időnk már, miután a gyerekek leragadtak a kisállatoknál, és nehezen lehetett őket onnan kimozdítani. 

Hazafelé már naplementében autóztunk.

Mákföld

Bouzov vára

Bouzov vára Közép-Morvaországban, Olomouctól csupán 30 km-re, tőlünk, Velke Meziricitől kb. 100-ra. De mivel csak egy napunk volt, hogy igazi kirándulást tegyünk, így hosszas keresgélés és fontolgatás után végül e mellett döntöttünk. 

Nagyon izgultunk, mert a legutóbbi várlátogatásunk (Pernstejn) erős nyomokat hagyott bennünk, nem csak pozitívakat. Nem a vár volt a hibás, azzal minden a legnagyobb rendben volt, inkább a körülmények, és legfőképp az, hogy nem tudtuk mire vállalkozunk. 

Csehországban az az egyik legcsodálatosabb dolog, hogy rengeteg vár és kastély várja a turistákat országszerte, és mind gyönyörű, többségük teljes fényében pompázik, nem csupán romok, mint hazánkban, (persze azoknak is megvan a maguk romantikája) hanem igazi várak. Nyilván történelmi okai is vannak ennek, kevésbé lett az ország lerombolva az évszázadok során, mint a mi országunk, és talán kicsit több pénz is jut a látványosságok karbantartására. A lényeg, hogy egy kis falvakban, városokban is van valami kastélyszerű, vagy lakóvár, vagy egy igazi hegyen magasodó védvár. Így aztán nehéz a választás, hogy mi legyen az úticél. 

A Meziricihez közeli ( kb. 30-40 percnyi autóút nálunk a közel) célpontokat már java részt kiveséztük, de ahogy bővítjük a kört, ahogy nő a kör sugara, úgy gyarapodnak a megnézendő helyek. És persze mindegyik remek látványosságnak kínálkozik. 

Így kerültünk hát Bouzovba. 

A 13. századi vár eredetileg védelmi funkciót szolgál, a környező kereskedelmi útvonalakra vigyáz. A vártoronyból remek a rálátás a Olomouc-Lostice kereskedelmi útra.

A századok során többször is gazdát cserél, itt születik Podejbrád György, későbbi cseh uralkodó, a védelmi várból pedig várbörtönné, majd lakóvárrá alakul, többször is leég, majd végül a 17. század végén a német Teuton Lovagrend birtokába jut.  A lovagrend eredetileg betegápoló tevékenységet folytató egyházi-katonai lovagrend volt, majd a katonai funkcióját elveszítette, és azóta csak  humanitárius tevékenységeket folytatnak.

A vár a 19. században meglehetősen romos, a század végén Habsburg Jenő főherceg újíttatja fel a várat a német lovagvárak mintájára. 1939-ben a fasiszták betiltották a lovagrendet, megszerezték a várat, és a háború alatt az SS tisztek gyülekező és avatóhelye volt, Himmler is megfordult itt. A háború után kerül állami tulajdonba, és 1999 óta nemzeti emlékműnek számít.

Ahogy közeledtünk, úgy lettünk egyre izgatottabbak, hogy vajon melyik kanyar után bukkan majd fel a fák között, ki látja meg először, és vajon milyen lesz igaziban. Nem kellett csalódnunk, már jóval a városba érkezés előtt felbukkant a hegy tetején a magas vártorony. És valóban olyan mesebeli volt az egész. Egy igazi Disney-csoda. 

A vár alatt, a városházánál tettük le az autót, igaz, szerencsénk volt, hogy pont lett egy hely az egyébként tömött parkolóban. Semmilyen jelzést nem láttunk arra nézve, hogy kell-e fizetni, ezt mi úgy értelmeztük, hogy nem kell. A vár egy alig 10 perces sétányi volt csupán innen, szép aszfaltozott úton, babakocsival is nagyon könnyen járható.

Út melletti bögrés-ház.

A vár előtt hatalmas park terül el, de egyelőre nem foglalkoztunk a parkkal, rögtön a vár felé indultunk. Elég hosszú volt már a sor, de sokan csak úgy sétálgattak ki meg be a várkapunk, így mi is először felderítettük a terepet, hogy lássuk meddig lehet bemenni jegy nélkül. Nem sokáig, csak a vár előtti térig, ahol le lehet ülni, vannak büfék, nyáron esti koncertek, viszont nagyon hívogatóan magasodott fölénk maga a vár. Így hát megpróbáltuk kisilabizálni, hogy milyen jegy is volna jó nekünk. 

Rengeteg lehetőség van, de a túrák létszámtól függően indulnak bizonyos időközönként, és 40-80 percesek, ki mit vállal be. 

Tanulván a legutóbbi baklövésünkből, most próbáltunk okosan választani, ami nem volt annyira egyszerű, mert minden információ csak és kizárólag csehül van kiírva, semmi egyéb nyelven, és hát a pénztárban is csak módjával beszéltek angolul. Vagyis egyáltalán nem, úgy hívott oda a hölgy egy idegenvezetőt, aki beszélt ugyan angolul, de nem tudott a túrákról érdemben felvilágosítást adni. Végül azt csak sikerült megtudnunk, hogy az általunk kinézett torony-túra, ami fél órás lett volna toronnyal együtt, csak valami távoli jövőben indul, és annyit nem akartunk várni. Így hát a következő legrövidebbre fizettünk be, ami kb. 8 helyiséget foglalt magába, fogadószobákat, lovagtermet, fegyverszobát, kápolnát, stb... Persze cseh idegenvezetéssel. Juhé! De kaptunk egy sokoldalas angol nyelvű füzetet arról, hogy mit fogunk hallani. 

A sor

Kicsit tartottunk tőle, hogy a fiúk majd hogy fogják bírni, ( Pernstejn után volt némi rossz tapasztalatunk), de a nagyokkal átbeszéltük, hogy mi fog történni, hogy együtt kell maradni a csoporttal, nem nyúlunk semmihez, nem beszélgetünk, és hiába hogy nem fogjuk érteni a nénit, attól még csöndben kell lenni. 

Hogy felvértezzük magunkat a várakozási időt az udvaron lévő büfében töltöttük hotdogozzással és fagyizással, no meg fényképezéssel.

Rengeteg csoport volt egyébként, 5 percenként szólongatták a nagy híd lábához a különböző meneteket, de végül mi is bejutottunk. 

Én nem is néztem, hogy mennyit voltunk bent, voltak holtidők, amikor várakozni kellett, amíg az előttünk lévő csoport továbbhalad, és az udvaron is sokat időztünk, Feri szerint olyan 50 perc is megvolt, mire végeztünk. A túra ennél rövidebbre volt hirdetve. Most valahogy jobban bírtuk, mint legutóbb, a nagyok teljesen jól bírták a strapát, és Marci is már csak a végére lett kicsit türelmetlen, de akkor meg már az udvaron voltunk, és nem volt akkora a vész.
A vár belseje viszont mindenképpen megérte a fáradságot, gyönyörű szép termeken haladtunk végig, csillogó faborítások, intarziás mennyezet, falfestmények, hatalmas agancsos csillárok, nagyon szép volt! Nem tudtuk, hogy lehet-e bent fényképezni, valószínű nem, bár ez ha volt is említve, akkor csak csehül volt, de senki nem kattintgatott őrülten, pedig a hely megérdemelte volna.

 Az udvaron a feneketlen kút mellett ácsorogva azért bosszantott, hogy nem tudtunk felmenni a toronyba! Olyan klassz lett volna körbenézni odafentről! De ez csak apró bosszúság volt, nem is igazi, hiszen maga a vár minden kellemetlenségért kárpótolt. Igaz, jól eltelt az idő, így kifelé menet már nem időztünk sem a parkban, sem a vár alatti szabadtéri kiállításon. Csak kívülről lestünk be, és láttuk a hatalmas falovat. 

 Nehéz volt elszakadni a vártól, sokáig vissza-vissza tekintgettünk, hogy látszik-e még.

Távolodóban, a szemközti dombról.