Emlékszem, hogy amikor úticélt választottunk, az volt az egyik fő szempontunk, hogy sziget legyen, ne legyen túl nagy, hogy könnyen körbe tudjuk motorozni. Santorinin nagyon rákaptunk a motorozás ízére, és egyébként sincs annál jobb, amikor a 30sok fokos hőségben kellemesen simogat a hűvös menetszél. Aztán még azt is szerettük benne, hogy ha gondoltunk egyet, akkor megálltunk, fényképeztünk, tájatnéztünk, fürödtünk, majd mentünk tovább. És persze könnyen eljutottunk a sziget legtúlsóbb felébe is. Így jutottunk el Sidari-ba is, ami a sziget északi partján fekszik, ami így utólag visszagondolva igazi családi nyaralóhely, a víz sokáig sekély, a part homokos, és a szél-és víz formálta partszakasz homoksziklái változatos és szemetgyönyörködtető látnivalót kínálnak.
Itt található a sziget legnagyobb látványossága is, a Szerelem csatornája, ami alatt ha átúszunk, akkor a házasságunk garantáltan élethosszig fog tartani.
Azt hiszem nem úsztunk át alatta, közösen biztos hogy nem, de mintha rémlene valami, hogy bennem némi para, hogy hamarabb belefulladok a csatorna felénél a tengerben, mintsem hogy kiderüljön, hogy igaz-e a legenda. Vagyis, akkor beigazolódott volna hogy igaz... vagy most hogy is van????
Innen pedig egyenesen a a hatalmas hullámos strandjáról híres Glyfadába mentünk.A strand itt is homokos, sőt, mélyhomokos, bokáig süppedtünk benne szinte. Én nem szeretem annyira az ennyire mélyen süppedős homokot, mert nem lehet úgy kijönni a vízből, hogy ne legyek nyakig homokos. Na de ahhoz, hogy kijöjjünk, ahhoz először be kell menni.... ami nekem először igenigen rémísztőnek tűnt, mert tényleg hatalmas hullámok voltak, én még ilyet életemben sosem láttam, na itt aztán valóban azt gondoltam, hogy ha én ide bemegyek, akkor onnan biztos, hogy ki nem jövök. De aztán csakcsak úrrá lett rajtam a kíváncsiság, és szép lassan bemerészkedtem, és nem bántam meg egyáltalán, mert az egyik legeslegjobb emlékem az egész nyaralásról, ahogy meglovagoltuk a hullámokat. Húúúúú nagyon-nagyon jó volt. Ehhez képest egy aquawolrd-ös hullámmedence kismiska:) És mivel a víz alapvetően nem volt mély, és ha nem jött éppen egy gigahullám akkor simán leért a lábam, így még csak bele sem fulladtam a vízbe, pedig jónéhányszor kaptam az arcomba is a sósvízből.
Nem fényképeztünk túl sokat, sőt... minden rendelkezésünkre álló időt a hullámok között töltöttünk. Nem tudtuk megunni.
Ottlétünk alatt két hajótúrán is részt vettünk, mert hajózni is nagyon szeretünk:) Én mondjuk csak úgy merek hajóra ülni, ha látom a partot, egy tengeren túlra vezető többórás hajóútra semmi pénzért nem vállalkoznék. Az egyik egy sziget körüli hajózás volt, barlangfürdőzéssel, majd egy elhagyott öbölben kötöttünk ki, és végül a sziget csücskében lévő Kassiopiban is eltöltöttünk néhány órát.
A tenger felől nézve a sziget talán még szebb volt, mint a szárazföldön. A tenger így testközelből olyan kék volt, amire nem is találok szavakat. Képeken visszanézve hihetetlen, hogy ilyen volt, de tényleg ilyen volt.
A másik hajóutunk két szomszédos kis szigetre vezetett, Paxosra, és Antipaxosra. Paxos a Jón-szigetvilág legkisebb területű tagja, nagyjából 3 Margitszigetnyi területű. A sziget a területét 300ezer körüli olajfa borítja, melyek évszázadok óta kiváló minőségű olajbogyót teremnek, emellett a sziget partjait sziklás öblökben lévő magánstrandok övezik.
A hajó kora reggel indult a kikötőből, úgyhogy kissé álmosan és fázósan indultunk neki az útnak, de aztán kisütött a nap, és sziget meredek hófehér falait is megpillantottuk. A hatalmas, függőleges sziklafalak tövében úgy éreztük magunkat mint Gulliver Óriásországban, szinte eltörpültünk mellettük hajóstul, mindenestül. A sziklafal tövében számtalan kisebb-nagyobb barlang lapul, és amelyekben a tenger színe hol inkább türkiz színű volt, hol inkább zöld. Csodálatos volt.
Egy hét után, fájó szívvel, telistele új élményekkel, durván lebarnulva mondtunk búcsút Korfunak :(
Azóta sem jártunk a görög szigetvilágban, de fogunk még, az biztos:)
