Másnap első dolgunk volt, hogy motort béreltünk, és mivel már rutinos motorosok voltunk (hehehe), és mert elvitték előlünk az utolsó kisrobogót, így egy számmal nagyobbat kaptunk, mint amilyenünk Santorinin volt. Első utunk a sziget fővárosába, Kerkirába vezetett, melynek központján erősen érezhető a velencei és a bizánci hatás. Az óváros nagyjából az Új és a Régi erőd közötti viszonylag kis területen fekszik, gyalogosan kényelmesen bejárható.
Az óváros szívében emelkedik a Szent Szpiridion-templom, mely nevét Korfu védőszentjéről kapta. Neki tulajdonítják, hogy sziget kétszer is megmenekült a kolerától, és egyszer az éhínségtől is. Szent Szpiridion mumifikálódott teteme egy kis szentélyben, egy szarkofágban nyugszik, melyhez a gyógyulásban reménykedő zarándokok tömegei vándorolnak, évente négyszer pedig körmenetben tisztelegnek emlékének.
Természetesen mi is bementünk, és meg szerettük volna nézni a testet, de.... mikor beléptünk, akkor a templom telistele volt fekete ruhás, fekete kendős görög öregasszonnyal. Azt sem tudtuk, hogy most be szabad-e menni, vagy sem, arra gondoltunk, hogy esetleg temetés lehet, azért vannak ennyien feketében. Aztán egy kis oldalajtón egyszer csak feltűnt egy pap, és nekünk görögülnemértőknek nagyon fura hanghordozással mondott valamit. Komolyan olyan volt, mintha jól leteremtette volna a jónépet odabent. Mi továbbra is az ajtóban toporogtunk, és nem mertünk se beljebb menni, se fényképezni, (pedig szép templom volt, és ugye más is mint a megszokott katolikusak), sőt még a gépet is a hátam mögé dugtam, nehogy meggyanúsítsanak, hogy titokban fotóztam. Aztán egyszer csak feltűnt újra a pap, aki megint csak mérges hangon, de nyilván csak a görög nyelv miatt tűnt annak, beengedte az asszonyokat a szarkofághoz, akik úgy rohantak, tolongtak be a picike kis szentélybe, mint ha kábé ingyen osztanának valamit a piacon. Lökdösődtek, sipákoltak, és zokogtak, és olyan hangzavar volt, amilyet én még templomban sosem hallottam. Nagyon félelmetes volt!!!! Nem is mertünk közelebb menni a szarkofághoz, hanem csak távolról, amennyire az asszonyoktól lehetett odapislantottunk, és szinte futva menekültünk ki a templomból. Nagyon durva volt!!!!! Én még azóta sem tudom ezt elfelejteni, tényleg féltem, pláne, hogy a pap is úgy beszélt, mintha valami rosszban sántikálnánk. Huhhhh.
Jobbnak láttuk, ha szimplán csak belevetjük magunkat a városba, ami a szieszta és a hőség miatt elég kihalt volt, leszámítva persze a turistákat, és a Régi Erőd felé vettük az irányt, ahonnan remek kilátás nyílik a tengerre, és a jachtkikötőre.
A francia stílusú árkádsor, a Liszton:
Miután kigyönyörködtük magunkat és lejöttünk az erődből a tengerpart mentén az Új Erőd felé indultunk. Közben be-bementünk egy szűk kis utcácskába, és megnéztük a házak között száradó ruhákat is.
Az erődből aztán fantasztikus kilátás nyílt a városra!!!!!
Már fent elkezdtek gyülekezni a felhők, és mire leértünk, addigra szép kis esőt kaptunk a nyakunkba, és jobb híján egy hatalmas fikusz alá menekültünk a teljes bőrigázás elől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése