Hogy miért éppen Trieszt, arról már írtam korábban. Mikor felmerült, hogy legyen Trieszt, akkor először furcsa volt. Trieszt? Miért pont Trieszt? akkor már miért nem Velence? hát azért nem, mert Velence sokkal bonyolultabb autóval és kisgyerekkel, mint egy szárazföldi város. Így viszont Triesztben egy igazi luxusszállodában szállhattunk meg 2 éjszaka erejéig.
Szentgotthárdról nem túl bonyolult út vezet Triesztig, tulajdonképpen csak át kell vágni Szlovénián az autópályán, és már ott is vagyunk.
Én még sosem jártam úgy igazán Szlovéniában, viszont párszor már átutaztuk így rajta, és minden egyes alkalommal lenyűgöz. Pedig tényleg csak épphogy látunk belőle valamit, hiszen az autópályán suhanunk csak végig. Mégis annyira szép és hívogató még így röptében is.
A kis lankás dombok egyszer csak hatalmas hegyekké nőttek, melyek felhőbe burkolózó csúcsát sokszor nem is lehetett látni. A hegyek között és a hegyek oldalában apró falvak, templomtornyok, a fű varázslatosan zöld, a végeláthatatlan hegyi legelőkön vidáman sütkéreztek a tehenek, bárányok. Ha nem ült volna hátul két szuszogó manó, akkor vagy megálltam volna és soha el nem megyek onnét, vagy a végtelenségig autóztam volna egyik hegytől a másikig. Még jobb lett volna gyalog megmászni egy-egy méretes hegycsúcsot és a tetejéről nézni szerteszét.
Útközben megálltunk egy klassz fánkozónál, és akkora fánkot ettünk, hogy nagyobb volt a fejünknél is.
Pikkpakk megérkeztünk Trieszt határába, amit már elsőre is nagyon vonzóvá tesz az, ahogy a hegy tetejéről gurulva a város felé, gyönyörűen rá lehet látni a városra és a Trieszti-öbölre.
Kicsit kanyarogtunk a szűk utcákon oda-vissza, mire sikerült ráfordulni a helyes útra, mert bár mondta a gps hogy hol merre, de sokszor annyira keskeny utcákba akart bevinni, hogy mire észrevettük, hogy ott le lehet kanyarodni, addigra már túl is mentünk rajta. de végül megérkeztünk! És fantasztikus volt!
