2019. január 28.

Dunai hajózás

(2018. július)

A Margitsziget és a zenélő szökőkút után,  gondoltunk egy nagyot, és azt találtuk ki, hogy hajóval megyünk hazafelé. Nem hazáig, de egy jó metróállomásig. A Bkk hajókon mi hétköznapokon könnyen tudunk utazni, mert jó rá a városi bérletünk. Hétvégén nem. De egyébként sem olyan vészesen drága, azt hiszem 750 ft egy felnőtt jegy. Ennek ellenére mégis igen ritkán kerül rá alkalom, hogy használjuk, és egy kicsit más oldalról nézzük a várost.

A következő járatra elvileg nem kellett sokat várni, gondoltam ez még belefér, és milyen klassz lesz. Jött is a hajó. Csakhogy előttünk már várakozott egy iskolás csoport, olyan 10-15-en lehettek, és nyilván ők mentek előttünk, mert ők már korábban ott várakoztak, és amikor felszálltak, közölte a matrózfiú, hogy akkor most ennyi, megtelt a hajó, nem mehetünk fel többen.
Nem értettük, hiszen alig voltunk már lent, én voltam a 3 gyerekkel, meg egy külföldi pár, és fent a hajón látszólag nem volt tömegnyomor. Persze megértem én, hogy biztonság, meg előírás, csak abban nem voltam biztos, hogy azt a 15 gyereket, hogy számolta, mert mondjuk 3 tett ki egy normál felnőtt méretet. De mindegy is, nem engedtek fel minket a hajóra.
Ez a hajó elment, mondhatnám, nélkülünk.


Tanakodtunk, hogy mi legyen. A következő hajó a Dunán lefelé kb. 25-30 perc múlva volt várható. Nyilván 3 gyerekkel nem könnyű bármilyen jó döntést hozni, mert mindig lesz legalább 1 amelyik húzza a száját. Most is így volt. Végül úgy döntöttünk, hogy megvárjuk a következő hajót. És csak vártunk, vártunk, de a hajó csak nem jött.  Késett. Ekkor már nagyon dühösek és türelmetlenek kezdtünk lenni, és már-már hagytuk a francba az egészet, és már a fiúk is benne lettek volna, hogy menjünk akkor a villamoshoz gyalog, de közben ott motoszkált bennünk, hogy akkor meg hiába vártunk itt ennyit.
Végül csak befutott a mi hajónk is. Végre! Nem volt olyan szép napos sétahajózós idő, ez látszik is. Várakozás közben a meleg kánikulából szép nagy fekete felhősödés lett, és már-már félő volt, hogy még csúnyán el is ázunk.  Először kint telepedtünk le, de  nagyon nagy lett a szél. Annyira, hogy rángatta a fényképezőt a kezemben. Be is menekültünk a fedett részre.









A gyönyörűséges Parlamentünk. Nincs ennél szebb a földön.



A Szilágyi Dezső téri templom, ahol az esküvőnk volt, és a Mátyás templom fönn a várban.

 A Gellért térig mentünk, ahol metróra szálltunk, és úgy jöttünk haza. Épphogy megúsztuk az esőt.

Látszik, hogy arról már nagy a szürkeség.


De Pest felé még kék az ég.


2019. január 18.

Margitszigeti séta

(2018. július)

A Margitsziget az a hely, ahová minden nyáron legalább egyszer elmegyünk a fiúkkal. akár egy egész napos program is lehet, mert mire az egyik végéből átsétálunk a másikba, és közben megnézünk újra-és újra mindent, addigra egyrészt jól el is fáradunk, másrészt jól el is telik az idő. Az ottlétet pedig mindig úgy időzítjük, hogy legalább egyszer meghallgathassuk a zenélő szökőkutat. Mert szeretjük. Az álmunk, hogy egyszer sötétben, kivilágítva is megnézzük, eddig még nem teljesült, pedig minden évben eltervezzük, hogy rászánunk erre egy estét, de valahogy mindig másképp alakul.
Most az Árpád-híd felől jöttünk, és onnan gyalogoltunk át a túloldalra a szökőkúthoz. Már önmagában ez is egy jó kis séta. Közben persze másztak fára, bámultunk aranyhalakat meg teknősöket a Japánkertben, futottak egy kicsit a futókörön, megnéztük a Margit-romokat, és mindenkinek eszébe jutott, hogy húúú hát itt már jártunk máskor is, sőt, az ovival is voltak itt talán Milánék.






A Margit-szigetnek számos neve volt, mielőtt mai elnevezése meghonosodott volna. A 13. században Nyulak szigete, Urak szigete, Budai-sziget, Boldogasszony szigete neveken volt ismert, de a 17. században már majdnem a mai nevén, Szent Margit szigete alakban találkozunk vele. Ezt az elnevezést Árpád-házi Szent MargitrólIV. Béla király lányáról kapta, aki a királynak a tatárjárás alatt tett fogadalmához híven a Domonkos-rend apácakolostorában élt itt a 
13. században. (wikipedia)


Közvetlenül a szabadtéri színpad mellett magasodik a víztorony. Nem lehet eltéveszteni. Az 1911-ben épült torony az ország legöregebb, és legnagyobb víztornya, és kilátórészéből 360 fokos budapesti és környéki panorámát láthatunk. ( hogyhogy még nem jártunk fent??? )  Belső tere kiállítótérként működik.


A margitszigeti domonkos rendi apácakolostort IV. Béla alapította, a tatárjárás alatt tett fogalmának megfelelően, miszerint, ha elkerülik a pusztulást, akkor gyermekét az egyháznak adja. az épületeggyüttes így Margit hercegnő lakhelyeként épült, és akkoriban ez volt a legrangosabb és leggazdagabb szerzetesi építmény. Margit 1252-ben került a szigetre, 12 társával együtt. 
Az apácák véglegesen a török megszállás alatt hagyták el a kolostort. A török hódoltság óta a terület romterületként látogatható. A látogatható romkertben lévő maradványok több korszak építkezéseit bemutatják. A romkert fő elemei a templom, Szent Margit sírja és az apácakolostor.



Szent Margit sírja:





Jártunk egy kört a vadasparkban is. Nagyon érdekes volt, mert láttunk egy pávacsaládot vonulni. A pávaanyuka után ott tipegett jónéhány kispáva, és szegénykéim olyan kis rusnyák voltak :-) Én még sosem láttam kispávát korábban, szerintem. Olyan hihetetlen, ezekből a kis esetlen csúnyaságokból lesznek később azok a színpompás állatok, már amelyik hím, persze.








A Vadaspark, vagy korábbi nevén Vadaskert a Fővárosi Állatkert gondozásában működik az 1950-es évek óta. 
Az állatállomány kialakításával arra törekedtek, hogy felidézzék a Margit-sziget egykori természetes állapotát,  a kora középkori kolostorkertek és vadaskertek világát, amelyeknek ez a sziget is otthont adott. Így találhatók itt dámszarvasok, nyulak minden mennyiségben, vízimadarak és egyéb díszes madárfajok. Az utóbbi években sérült baglyok és ragadozómadarak is kerültek ide, amiket itt ápolnak, gondoznak. 
A szigeti sétánkat természetesen a szökőkúttal zártuk, hagyományosan egy jégkrém társaságában.