Nemesvámos, Baláca-Villa Romana

(2019. aug.) 
Néhány évvel ezelőtt lettünk figyelmesek egy táblára a Veszprém felé vezető út mentén, hogy a közeli falu, Nemesvámos mellett egy római kori villagazdaság romjai kerültek feltárásra, bemutatásra. Aztán minden évben  mondogattuk, hogy na majd egyszer megnézzük. És mikor lett volna a legjobb megnézni, ha nem akkor, amikor Máté már tanult ezt-azt a rómaiakról töriből, Milán pedig olyan érdeklődő, és ő mindent tudni akar. Úgyhogy egyik délelőttön ide jöttünk.
Már az odavezető út miatt is megéri ellátogatni ide. :-)

Veszprémfajsz temploma

A villagazdaság valóban a puszta közepén van, két falu között, Veszprémfajszot elhagyva, de még Nemesvámos előtt. Csak úgy perzselt ott a semmi közepén a nap.
A gazdaságtól kicsit arrébb, a főút mellett kialakított parkolóban álltunk meg, és innen sétáltunk be a földúton.

Az egyik pajtaszerű épületben egy kiállítóterem van, mindenféle használati tárgyakkal, amiket itt vagy a környéken találtak, és sok-sok információs tábláról szerezhetünk új tudás, vagy idézhetjük fel a régieket a rómaiakról.

A területen van még renoválatlan, feltáratlan rész, sok. A kápolna le is volt fóliázva egy darabonon, gondolom ott épp munka folyik. A fürdőrész is, ahol hideg-meleg vizes medence is volt,  egyelőre még csak romjaiban látható. Szóval a munka még korántsem fejeződött be.

Az egyik épületben egy igen gazdag kő-és szobortár látható. Sírkőmaradványok, sírfeliratok, szobrok kisebb- nagyobb részei, oszlopdíszítések, oszlopmaradványok.

Aztán a főépület maradványaiban lehet körbejárni, és megnézni, hogy hogyan is éltek is az urak. A romok nem csak romok, ahol kellett, ott részben helyreállították, korhűen újjáépítették, a mozaikokat összerakták, és ezeket is restaurálták. Irtó sok munka van a helyben, látszik, hogy aki ezt véghez vitte, az tényleg szívügyének tekintette a helyet.

Bent a főépületben pedig a fűtés- és csatorna rendszerről is vannak makettek.

A főépületi teremőr nagyon kedvesen és szimpatikusan tájékoztatott minket a tudnivalókról. Nagyon kellemes élmény volt, mert látszott rajta, hogy a szívügye a római kor és a múzeum, örömmel mesélt a korról, a feltárás nehézségeiről és az előttük álló munkákról. Bátran mertünk tőle kérdezni, mert nem éreztük úgy, hogy le akarna pattintani minket, mint ahogy sokszor múzeumokban/kastélyokban olyan érzésünk van, mintha zavarnánk a hely szellemét. Itt nem. 

Mozaikdarabok

Főúri fogadószoba

Falfestmény maradvány kiegészítésekkel.

A falakon vörös csíkkal jelölték az eredeti, római kori köveket, a fölötte lévőket a feltárás után pótolták hozzá a falakhoz. 

Ottlétünkkor táborozó gyerekek népesítették be a területet, korhű jelmezekben éppen korabeli pozíciókat osztottak ki egymás között.

A kiállítóépület.

Hegyestű újra

Manapság már talán fura ezt kimondani, hogy én tulajdonképpen csak felnőtt fejjel találkoztam a Balatonnal úgy igazán. Leszámítva, azt a pár hátvágát, amit gimis koromban sátorral valamelyik kempingben tölötttünk, leginkább bulizással, a Balatont, a Balaton-felvidéket felnőtt koromig egyáltalán nem ismertem. Közrejátszott ebben sokminden, például az, hogy az ország másik felén nőttem fel, ahonnan nézve a Balaton a iszonyú messzinek tűnt. Messze is volt, és mivel nem volt autónk, ez a távolság áthatolhatatlanná vált akkoriban a családomnak. Az én szüleim nem voltak annyira bevállalósak, hogy gyerekekkel- csomagokkal átvonatozzanak az országon. Nem panasz ez, mert cserében a környéken nyaralgattunk, kirándulgattunk, bár azt sem annyira intenzíven, nem volt ez a "menjünk valahová" érézs benne az én szüleimben, talán ezért is van bennem annyira a kíváncsíság mindenre, országhatáron belül és kívül egyaránt. Ki tudja.
Szóval én már viszonylag későn, 2007-ben töltöttem el az első olyan hetemet a Balaton partján, amikor már nem csak ott lenni akartam, hanem látni és megismerni is. Ekkor találkoztam Hegyestűvel is először, és már akkor teljesen a rabjává tett.
Aztán azóta jó sok időt töltöttünk már a Balaton-felvidéken, újabb és újabb kincseket felfedezve, régieket újra felkeresve, épp a gyerekek mozgathatóságához igazodva.
Hegyestű mellett is számtalanszor elautóztunk már, mert imádjuk azt a felső utat, ( mi csak így hívjuk), ami nem a 71-es, és huppanók is vannak rajta, és ha csak tehetjük kerülünk arra egy darabon, és autózás közben mindig megcsodáljuk, ahogy ott magasodik, de valamiért mindig kimaradt, hogy újra elmenjünk oda.
Úgyhogy idén ( most már tavaly) , mikor egy laza kis ebéd előtti programot kerestünk, akkor jutott eszünkbe, hogy menjünk, fedezzük fel újra, mutassuk meg a gyerekeknek is.

Ha igazán vagányak lettünk volna, és ha alaposabban előkészítettük volna a napot, akkor akár gyalogos túrát is tehettünk volna, mert rengeteg jónak ígérkező túraútvonal haladt az erdőben. De mi most puhányok voltunk, és egészen a hegy lábáig  autóval mentünk.

Kifizettük a belépődíjat, leparkoltunk, és már akkor is olyan fura érzésem volt, kicsit másmilyen helyre emlékeztem korábbról...


A bejárat melletti tábla a Tűz Útja tanösvényre csábít, és valóban csábító, mert Hegyestűtől a mindszentkállai Kopasz-hegyig vezet el bennünket, megmutatva a térség vulkanológiai értékeit. Ekkor már igzaán sajnáltam, hogy nem túrázásra készültünk, de remélem, egyszer majd végigmegyünk ezen a tanösvényen ( is.)

 A Hegyestű tetejére egy oldalsó lépcsősoron kellett elindulnunk. Na ez a lépcsősor sem rémlett nekem egyáltalán 2007-ből..

Félútnál kb. van egy kilátóterasz rész, ahonnan nagyon jó körbenézni. A végtelenségig tudtam volna ott állni, és csak nézni a Balatont, a Badacsonyt, a Káli-medencét, a tanúhegyeket. Volt egy jó kis panorámatérkép , amin fel voltak tüntetve a hegyek nevei, így könnyen be tudtuk azonosítani, hogy melyik melyik, és olyan jó volt, hogy többet közülük már úgy emlegethettünk, hogy "emlékeztek, amikor ott voltunk..."

A Káli-medence kapuja a Zánka és Monoszló között magasodó 337 méteres Hegyestű. A hegy északi oldalát az egykori kőbánya lefejtette, és a visszamaradt bányafalon az 5-6 millió évvel ezelőtt működő bazaltvulkán belsejét láthatjuk. A vulkán kráterében megdermedt láva a kihülés során sokszögű, függőleg oszlopokra vált el. A látvány nem csak itthon, de európai szinten is egyedülálló.

Végig ilyen vadregényes lépcsősoron caplattunk fölfelé.

A tetőre érve csak egy kis részen lehet közlekedni, és kinézni, és nem is igazán a tetőn van ez a kilápont, hanem kicist még oldalabb.  Erre valamiért totál másképp emlékeztem... Ilyen kis pár lépésnyi korlátos lenézőhely egyáltalán nincs az emlékeimben. Nem is tetszett igazán... Persze a kilátás pazar volt, de az, hogy ilyen kis helyen lehetett csak álldogálni, az nem adott annyi pluszt. A gyerekeket folyton figyelni kellett, nehogy megcsússzanak, és akik utánunk jöttek, azok nem tudtak addig kinézni, míg mi ott álltunk. Nem volt lehetőség nyugodt bámészkodásra.

Ott a korlát.

Úgyhogy nem is időztünk fent sokáig, hanem indultunk lefelé.

Oldalsó  kőkiállítás

Az egykori bazaltbánya épületében dunántúli kőzetek és bányászati emlékek vannak kiállítva.