Znojmo, végre

Már az első cseh utunk során is felmerült, mint úticél, Znojmo. De Meziriciből nem akartunk annyit visszafelé menni, mert egy kicsi kitérővel útba esik hazafelé. Vagy odafelé. De odafelé sosem szoktunk megállni sehol, odafelé már OTT akarunk lenni. De hazafelé rendszerint mindig betervezünk még valamit, hogy ne érjen olyan gyorsan véget a pihenés. Be is terveztük még akkor Znojmót, ebben nem volt hiba. Viszont aznap, amikor hazafelé jöttünk, akkor egész úton szakadt az eső. Reméltük, hogy eláll, és mire az autópálya letérőhöz érünk, addigra verőfényes napsütés lesz, (hahaha) de legalábbis nem fog esni. De esett. Így lemondtunk a városnézésről, ami egész tavaly nyárig tolódott. 

Ilyenkor, amikor kirándulunk, és nem sietünk, akkor szívesebben autózunk kisebb utakon, nem autópályán, mert így sokkal testközelibb a világ, sokkal érdekesebb, izgalmasabb, és hát többet is látunk, mint az autópálya betonkorlátjai mögül. A dolognak csak annyi hátulütője van, ami Csehországot illeti pláne ez a a tapasztalatunk, hogy rendre beleütközünk valamilyen lezárásba, elterelésbe, forgalomkorlátozásba, ami nekünk külföldieknek nem mindig egyértelmű, hogy akkor most merre kell kerülni és mennyit. Nem egyszer fordult elő, hogy csak keringtünk a falu körül, mert behajtani sehol sem lehetett, más út meg nem volt. Vagy hogy hatalmas kerülőket tettünk, látszólag semmiért, mert közben láttunk autókat, akik a lezárt irányból jöttek. Szóval, az, hogy a város szélén már rögtön nem tudtunk Trebic felé egyenesen elindulni, hanem valamerre eltereltek bennünket, már egyáltalán nem okozott meglepetést, inkább már csak nevettünk rajta.

Út közben:

Ezen a településen is átmentünk

És Jaromerice-n is átautóztunk, ahogy jártunk már az előző nyáron.  Érdekes volt újra körbeautózni a kastélyt, ezúttal már ismerősként.

A város közvetlenül az osztrák határ mellett fekszik, így amikor sűrűsödtek az osztrák rendszámú autók, akkor már tudtuk, hogy közel járunk. :)

Znojmóba érkezve egy városközponthoz közeli parkolóban álltunk meg, majdnem közvetlen a rendőrség mellett. :) Vasárnap lévén még fizetnünk sem kellett a parkolásért.

Olyan régóta terveztük már, hogy itt legyünk, és olyan sok szépet hallottunk-olvastunk-láttunk már, hogy én nagyon izgatott voltam. 

A város a Dyje folyó bal partján fekszik. Történelme során többször feldúlták, kirabolták, megszállták,  királyok csatáztak, szövetséget kötöttek, szóval fordulatos múltat tudhat maga mögött. Magyar vonatkozása is van a városnak, 1468-ban itt ütközött meg Podjebrád György és Mátyás király, mely ütközetből Mátyás került ki győztesen, és a város Mátyás haláláig magyar fennhatóság alatt állt. 

Dél tájban a vár felé tartva nem sok emberrel találkoztunk, ennek ellenére amikor elértük az út végét, ami klassz kilátóteraszban végződött, akkor ott mégis egészen sokan voltak. Mondhatni sorállás volt a kilátásért.  

A Városháza tornya

A Szent Miklós templom tornya föntebbről

A teraszról remek a kilátás a környező hegyekre, a szemközti hegyen fekvő kolostorra. De ekkor még nem is sejtettük, hogy milyen pazar kilátásban lesz majd részünk kicsit később. :) 

Pár koronáért itt be lehet indítani egy idegenvezető gépet, több nyelvből is lehet választani, de hogy pontosan miket, azt nem tudom. Német az tutibiztos, hogy volt, magyar viszont nem.

Miután kibámészkodtuk magunkat tovább haladtunk az egykori  morva őrgrófok vára felé, ami egy időben kaszárnyaként is üzemelt, jelenleg egyik részében sörgyár működik/működött(?), a másik, hátsóbb része pedig barokk kastélyként látogatható. A sörgyári része nem volt túl felemelő. Maga az épület is lerobbant volt, málló vakolat, néhol bedeszkázott ablakok, összeplakátozott falak, szétdobált szeméthegyek. De ez nem tart soká. Pár 10 méter csupán, és utána mintha csak egy rossz álom lenne az előző látvány. hogy miért nem lehet ezt a kis részt is kellőképpen rendben tartani? Holott az a rész is a turisták fő csapásvonalába tartozik. Hmmm....

Az egykori minorita kolostorban ma a Dél-Morvaországi múzeum működik. 

Ahogy elhagytuk a sörgyári koszos részt, szinte rögtön elénk tárult a csodás panoráma. Ott volt a lábunk alatt szinte az egész város, a szemben a Szent Miklós plébánia, és a Szent Vencel kápolna, és a folyó, a Dyje. Fantasztikus volt! És ahogy haladtunk egyre tovább ez még csak tovább fokozódott, egyre nagyobb részt tudtunk belátni, és nem győztük nézni, csak nézni. 

Rotunda

Jó sokáig bámészkodtunk. A kilátóterasz mellett van egy minijátszótér is, ahol a gyerekek kicsit el tudják foglalni magukat, amíg a szülők bámészkodnak. A mieink is elvoltak egy darabig, de aztán inkább inkább rohangálni akartak, így továbbálltunk, és körbejártuk a Rotundát és megnéztük a kastély bejáratát. Bemenni semmiképp nem akartunk, arra nem lett volna időnk.

A 11.századból való Szent Katalin Rotundát Morvaország legrégebbi épületének tartották. Régen pogány templomnak hívták. Csehország legkorábbi freskói láthatóak benne. Lakattal le volt zárva, és nem is láttam rajta táblát, hogy hogyan lehet bejutni.

A kastélykapuból nézve

A Rotundára olyan büszkék, hogy még a járdakövek között is fellelhető :)