( 2021. január)
Már-már hagyomány, hogy a születésnapomkor én valamilyen kirándulást kérek. Így esett, hogy 2021. első januári hétvégéje a Budai-hegyekben talált minket, mégpedig a legmagasabb pontján, a Nagy-Kopaszon, melynek a tetején magasodik a vitorlásra emlékeztető formájú Csergezán Pál- kilátó.
Azt gondoltam nem lesz most akkora sár, mert fagyott az éjszaka, de mivel nem indultunk el időben, így mire kiértünk, már javában sütött a nap, mondhatni kirándulóidő volt, és sár is volt.
És mivel nem indultunk el időben, a parkoló, amit kiindulópontnak jelölt a leírás Budakeszi után, na az is telistele volt. Alig találtunk helyet. Nem csak mi. Kicsit alább is hagyott a lelkesedésem, amikor a tömött parkolót megláttuk, majd amikor felmentünk, de csak nagy manőverezésekkel tudtunk lejönni, sejthető volt, hogy nem lesznek kevesen a hegyen sem.
Rögtön a parkoló mellől indult a zöld háromszög túraútvonal, amin haladtunk egész végig. Ez egyben a Sisakvirág tanösvény is, és egy viszonylag hosszú körtúra, ami a kilátótól még tovább halad Nagykovácsi felé, majd valahogy vissza, összesen tizenvalahány kilométer. De mi csak felmentünk a kilátóhoz, és lejöttünk onnan, nem mentük végig a nagy kört.
Kezdetben nem tűnt olyan sarasnak az útvonal, volt ugyan néhol egy-egy napsütöttébb rész, ahol már felázott a terep, de még nem volt olyan komoly.
A Tárnai-pihenő nevezetű dombtetőhöz még egész egyszerűen eljutottunk. Innen pazar a kilátás a környező hegyekre.
A Tarnai-pihenő a Nagy-Kopasztól délre, a Fekete-hegyek gerincének délnyugati oldalán található, 435 méter tengerszint feletti magasságban. Itt a hegyoldal nyílt gyepes, erdővel nem borított.
A Tarnai-pihenőről szép kilátás nyílik a Budakeszi-medencére és a Budai-hegység néhány, délkeleti gerincére. A Nagy-Kopasz csúcsa vízszintesen innen körülbelül még 1,2 kilométer távolságra van, függőlegesen 124 méter szintemelkedéssel.
Sokan túráztak, kisebb-nagyobb csoportok, családok, kutyások, jóval nagyobb volt a forgalom, mint a korábbi helyeinken. Talán mert ez egy nagyobb körtúra része, vagy a kilátó miatt, vagy ki tudja...
A pihenő után jött csak az út kalandosabbik része. Először egy sziklásabb, meredekebb részen küzdöttük fel magunkat, aztán pedig olyan sártenger állt előttünk, hogy lehetetlenség volt kikerülni, úgyhogy inkább csak arra koncentráltunk, hogy legalább ne essünk fenékre. Az kellemetlen lett volna. Már csak a kocsiba ülés miatt is.
Szerencsére megúsztuk esés nélkül. Sáros cipők és nadrágszárak nélkül nem.
Igazi sárdagonya:
Aztán elértük a kilátót, ahol megint kicsit megpihentünk. Néztük, hogy esetleg egy másik úton mennénk lefelé, hátha nem lesz ekkora dagonya, de nem nagyon vezetett lefelé másik út, csak hatalmas kerülővel. Azt meg most nem vállaltuk be. Így visszafelé is megküzdöttünk a sárral. Lefelé egyébként már nem volt akkora tragédia. Beletörődött mindenki.
Budapest felé, jobbra a János- hegy, a távolban a város.
Nagykovácsi felé. Pár hete annak a hegynek a túloldalán jártunk a Remete-szurdokban.
Balra a Hármashatárhegy a tévétoronnyal.
Időben nem volt olyan hosszú túra, kilométerben viszont hosszabb volt, mint gondoltuk, vagyis, mint ahogy a fiúk gondolták :-) A sár miatt viszont jól elfáradtunk.
