Zempléni napok 3.- Regéci vár

 ( 2020. március)

Ott tartottam, hogy kigördültünk Vizsolyról, és Regéc felé tartottunk. Azt már tudtuk, hogy a faluban lévő látogatóközpontot már nem fogjuk nyitva találni, úgyhogy rögtön a vár felé mentünk, és a hegy lábánál lévő parkolóban hagytuk az autót a fiúk nagy kárálása ellenére is. Mert hogy ők túl messzinek találták még a fák fölött kibukkanó várat, és ők annyi sokat tutibiztos, hogy nem bírnak gyalogolni. Nem annyira veszettsok egyébként, talán ha 2 km, és nem is megerőltető fajtából. Szóval figyelmen kívül hagytuk a nyafogásukat. 

Vizsolyból a waze Vilmány felé vezetett minket... hát nem a legjobb út volt ez... több volt rajta a lyuk, mint az út. Cserébe viszont láttunk legelésző teheneket az út szélén. Fővárosi gyerekeknek már ez érdekességszámba ment :-) Bezzeg, régen, amikor még gimnazista koromban vidéken a buszra vártam reggelente, akkor a buszmegállón rendre keresztülgyalogoltak a tehenek a domb felé menet. Csak jöttek felém, néztek azokkal a nagy bamba bociszemükkel, és olyan érzésem volt, hogy ők észre sem veszik, hogy ott vagyok. Csak csóválták a fejüket, és és néztek... Nagyon féltem, hogy egyszer nekemjönnek. Azóta már otthon sincs ilyen tehéncsorda hajtás. :-( 

Amikor a rögös úton zötykölődve egyszer csak előbukkant a vár, akkor nagyon izgatottá váltam. :-)

És akkor elindultunk a városszéli parkolóból ezen a szép földúton a vár felé. 

Milán duzzogott egy sort lemaradva, hogy miért kell neki gyalogolni :-)

Tény, hogy haladt el mellettünk még nem egy autó. De én mondjuk taplóságnak tartom az erdőbe autóval behajtani. Persze nem volt tiltva, de több táblán kérték a kirándulókat, hogy aki teheti, hagyja lent az autóját, és ne zavarja a természetet. 

Aztán az erdőbe beérve már nem volt olyan egyhangú az út. Minél feljebb értünk, annál meredekebb volt a kaptató, de nem volt vészes egyáltalán. 

Aztán ugyanaz a Milán, aki a lapos földúton vergődött, hogy ő nem akar gyalogolni, a hegy teteje felé már meredekebbé váló hegyoldalon úgy felfutott, maga mögött hagyva mindannyiunkat, hogy úgy kellett utánakiabálni, hogy várjon meg.

És ahogy a vár bejáratát megközelítettük hihetetlen látványban volt részünk! Ott fehérlett a távolban a Tátra!!! Sok helyen jártunk már, ahol a leírásban azt olvastuk, hogy tiszta időben akár a Tátráig is elláthatunk, de sosem láttunk még el így. Igaz, nem is voltunk ennyire közel :-)

A várat az 1300-as években építették.

A vár leginkább arról híres, hogy miután férje meghalt, ide vonult vissza Zrínyi Ilona a gyermek II. Rákóczi Ferenccel, aki itt tölötte kisgyermekkorát. Itt éltek akkor is, amikor Zrínyi Ilona már Thököly Imre felesége volt, és a várat hadi központtá alakították, és ez nagy részben Zrínyi Ilona irányításával történt meg, míg a férje közben harcolt. Sajnos miután Thököly fogságba esik, a várat is elfoglalják a császáriak, akik királyi utasításra felrobbantják azt 1686-ban.

A Rákóczi-szabadságharc idején már nem volt jelentősége. A köveit a helyi lakosok széthordták. Számos tulajdoncsere, és állami tulajdon után 1990-ben került a regéci önkorményzat gondjaiba, és 1999-ben kezdődik meg a vár résgészeti feltárása, környékének rendbetétele és elkezdődnek a felújítási munkálatok, melyek azóta is tartanak. (szerencsére.)

Mondjuk nekem jelen állapotában is nagyon tetszik. Így olyan igazi vár, nem amolyan műemlék. Persze az állagmegóvás miatt fontos a felújítás is. 

 A vár déli oldala még most fog majd csak felújítódni.

Az újraépített Északi-toronyban egy kiállítótér működik, az adott korról.

És vannak  kisebb teraszai, és egy körbejárható rész, ahonnan remek a kilátás minden irányba.

Ez egy olyan igazi szövevényes vár, sok átjáróval, kis beugrókkal, szerintem nagyon izgalmas.

Emléktábla a várudvaron. 

Az egykori várudvarról a felújított északi oldal felé nézve. De van itt büntető-üreg, pince, kút, stb...

A vár m ásik oldala még elég romos, és csak egy ideiglenes falépcső vezetett fel, amire figyelmeztetnek is, hogy mindenki csak saját felelősségre menjen tovább. Hát mi természetesen bátrak voltunk :-)

 

Nem volt nagy tolongás a várban. Rajtunk kívül még talán 2 pár volt ott. Tisztes távolságban. Bár ekkor még pont nem volt karantén, és a helyiek is csak legyintettek a koronavírusra.

Miután alaposan kibámészkodtuk magunkat, kifelé indultunk a várból. A lefelé menet már gördülékenyebben ment, mint a felfelé menet. 

És a naplementében csodálatos volt a Boldogkői vár, ahogy a főútról lekanyarodtunk a falu felé.