Sárospatak, Rákóczi-vár

Miután jól kikirándultuk magunkat a tengerszemnél, és jól el is áztunk a végére, jó volt autóba ülni, és melegedni egy kicsit. Kicsit letisztogattuk a cipőnket, ami meglepően nem is volt annyira sáros, és Sárospatak felé indultunk, mert a pataki vár még bőven belefért az időnkbe.

Sárospatakon nagyjából ötödikes vagy hatodikos koromban jártam utoljára, osztálykiránduláson, és a tényen kívül, hogy jártam már ott nem emlékeztem nagyjából semmire, csak olyan "mintha" emlékekkel voltam tele. Mintha felmentünk volna egy toronyba, mintha lepusztultabb lett volna akkoriban a vár, mintha megnéztük volna a könyvtárat is. Mintha, mintha, mintha... és a vár felé közeledve sem omlottak rám hirtelen a felismerés emlékei. ( hát ennyit érnek az osztálykirándulások, kb. ) Arra bezzeg tisztán emlékszem, hogy B.Z. osztálytársam, meg még pár fiú a buszon egész végig tetrisz versenyeztek, mi pedig szurkoltunk nekik a szék támlájának dőlve.

Szóval... nagy izgalommal tartottunk Sárospatak felé. Pláne, hogy nem olyan régen a Gasztroangyalban Sárospatakon főzött Borbács Marcsi, és a várban is volt, úgyhogy egy csomó infót is megtudtam, és testközelivé vált az egész.

A központban parkoltunk le, és ahogy kijöttünk a parkolóból már láttuk is egy falra erősített táblán, hogy merre kell menni a vár felé.

Út közben elhaladtunk a Vártemplom mellett, mely Észak-Magyarország legnagyobb gótikus csarnoktemploma, és 1537-ben épült. Itt őrzik Szent Erzsébet ereklyéjét. A templom előterében még a 12. századi körtemplom romjai is láthatóak. A templom több neves történelmi család, pl. a Rákócziak, a Dobók, temetkezési helyéül szolgált. 1207-ben Sárospatakon született II. Endre király lánya, Árpád-házi Szent Erzsébet, aki később a város védőszentje lett. 

Mi éppen az Erzsébet -napi ünnepi előkészületek közepén jártunk a városban, a templom környékén nagy volt a jövés-menés, fabódék álltak, emberek szaladgáltak föl-le. Nem tudtuk akkor még, nem esett le, hogy másnap Erzsébet nap van, és amiatt van ez a nagy fennforgás, akkor még azt gondoltam, hogy biztos már a közelgő adventre készülődnek ennyire. Nem is mentünk a templom felé, nem akartunk "zavarni". Később, bent a várban, az idegenvezetés során persze kitisztult a kép, de a vár után már nem volt lehetőségünk templomot nézni, sajnos. 

Erzsébet, aki a szegények és az elesettek védelmezője és segítője volt, és egyszer a kötényében vitt kenyér rózsává változott. Ezzel a rózsás paddal is előtte tisztelegnek a helyiek. 

A várkert kapuján átlépve kicsit hezitáltunk, hogy merre tovább, sétálhattunk volna a várkertben, mert szép nagynak tűnt, de mivel még mindig esett, és esőben már sétáltunk aznap eleget, így inkább bementünk a várba, és befizettünk egy toronytúrára, és az állandó kiállítást (Rákócziak kora) is megnéztük addig.
A toronyba csak vezetett túrával lehet bemenni, és addig volt még egy jó másfél óránk, ami elég volt a kiállításra,  és még körbesétálni is tudtunk a vár körül.

Ilyen idő volt. Sötét és esős. Ahogy az a lencsén is látszik. :-(

A híres Sub Rosa szoba kívülről.

A várat, és a várkastélyt 1534-42 között Perényi Péter építette. A Perényi család kihalása után több neves család birtokában is volt, míg végül 1616-ban Lorántffy Zsuzsanna hozományaként került a Rákócziak kezébe, és ezek az évtizedek azok, amikor a vár, és a kastély jelentősen megújul, és folyamatosan bővül, épül, szépül.
Íme a csodaszép belső udvar a híres Lorantffy-loggiával, ami a magyar reneszánsz építészet kiemelkedő alkotása.

A Vörös-torony az udvar felől.

A törökök nem támadták Sárospatak várát, csak később a 17. században lett hadi jelentősége, 1708-ban falai közt tartották a Rákóczi-szabadságharc híres utolsó, jobbágyfelszabadító országgyűlését. A szabadságharc után az osztrák tulajdonosok a belső várból lakópalotát rendeztek be, a külső vár ágyúbástyáit pedig lerombolták, és a környék lakó hordták szét a köveit. 

A kiállítás  érdekes és nagyon tömény volt. Rengeteg sok információ olvasható a falakon lévő hatalmas plakátokon.  Újra szembesülnöm kellett azzal, amit egyébként is tudok, hogy ez a kor eléggé szürke folt az ismereteimben. Most is csak kicsit fakult ez a szürkeség, mert kb. a tárlat felénél már bedarált a rengeteg név és a sok információ, de mégis jó volt.
Persze folyton eszemben volt, hogy a fiúknak hogy bejönne, hogy a kölcsönmamuszban klasszul lehetett volna csúszkálni a termeken keresztül :-) Néha magam is késztetést éreztem rá, hogy csússzak pár métert, amikor a teremőr nem látott. 😜 Persze nem tettem.

A kiállításon és a toronyban sem lehet fényképezni, így csak szavakkal tudom elmondani, hogy korabeli bútorokat, öltözeteket, könyveket, Rákóczi Ferenc iskolai füzetét, okmányokat, címereket, térképeket a birtokviszonyokról, és hasonló mindenfélét láttunk. Érdemes megnézni szerintem, még akkor is, ha kicsit sokat kell olvasni. 

A Vörös-torony bejárata. 

Vastag várfalak.

Az ötszintes torony tetején kilátóterasz van, innen lehetett fényképezni, és még pont naplemente előtt voltunk, így még éppen meg is tudtuk csodálni a Zemplén hegyeit a távolban. 

A vár alatt-mellett kanyarog a Bodrog. November közepén nem volt túl hívogató képében. 

 
A toronytúra a könyvtárszobában ért véget. Ekkorra besötétedett idekint, és be lehetett fotózni.

A vár alatti úton sétáltunk vissza a kocsihoz.

Kellemesen elfáradtunk, fizikailag is, és szellemileg is sokat kaptunk ettől  a naptól. Nagyon sokat sétáltunk a jó levegőn, még ha esett is az eső, és nagyon sok infót tudtunk meg, elevenítettünk fel a Rákócziak korából. Jó lenne gyerekekkel is egyszer visszajönni. Van még mit megnéznünk Sárospatakon és környékén. :-)

Megyer-hegyi tengerszem novemberben

Mivel pénteken este és szombaton reggel is esett az eső, nem mertünk nagy hegyi kirándulást tervezni, így Sárospatak felé indultunk, hogy ott majdcsak el tudjuk ütni az időt akkor is, ha nagyon zuhogna.
Péntek este, szinte derült égből villámcsapásként esett le, ahogy a szobába készített kirándulástippeket olvasgattam, hogy jaaaa, hát itt van ám nem messze a Megyer-hegyi tengerszem, amiről az elmúlt időben olyan sokszor és sok helyen olvastam, így belevettük ezt is az útitervbe, remélve, hogy nem lesz annyira megerőltető a túra. Pláne, hogy szombat reggel is esett. Pedig azt mondta az időjárásjelentés, hogy nem fog. Irgumburgum.
Hát így indultunk el.
Áthaladtunk Széphalmon, ahol utoljára talán ötödikes koromban jártam, de most nem álltunk meg, majd Sátoraljaújhelyen, és mielőtt elértük volna Sárospatakot egy tábla mutatta, hogy jobbra van a Tengerszem, és le is kanyarodtunk.

Nem messze az elágazástól, amikor már kezdett túl göröngyössé válni az út leálltunk az út szélére, a pihenőpark mellé. Itt volt piknikasztal, tűzrakóhely, és kicsit arrébb egy játszótér is.

Éppen jött visszafelé egy társaság, és mondták, hogy ha a tengerszemhez akarunk menni, akkor óvatosan menjünk, mert ők beleütköztek nem messze onnan egy sorompóba és egy behajtani tilos táblába, és nem mertek továbbmenni. Mi elindultunk, és valóban alig pár percnyi sétányira ott volt a sorompó, viszont az irányjelző tábla határozottan a sorompón túli az utat mutatta, a szőlőföldek között. Csak egy percig tanakodtunk, és már neki is vágtunk, hisz mi bajunk lehetne. Mellesleg se közel, se távol nem volt egy lélek sem.
A sorompóig egyébként simán el lehetett volna jönni autóval is, de igazából ez már nem volt távolság.

Nem volt épp kirándulóidő, esett az eső, hol jobban, hol csak szemerkélt, a köves út pedig hol sárosabb volt, hogy vizesebb, de azért boldogultunk, és viszonylag tiszta cipővel meg is úsztuk a fölfelé vezető utat.

Jó hosszan kell fölfelé gyalogolni a szőlőtőkék között, de amikor felértünk, jó volt körbenézni.

Itt fenn volt a következő útjelző tábla, ami erre az útra vezetett. Nem volt túl bizalomgerjesztő, de nekivágtunk,és ráakadtunk a tanösvényre is, ami a tengerszemhez vezetett, és az információs pontokon rengeteg mindent olvashatunk a malomkő bányászatról, a folyamatáról, a nehézségekről, és a környék élővilágáról. 

Itt a hegytetőn állt egy romos ház.

A 303 m magas Megyer-hegy vulkáni eredetű, kemény kőzete kiválóan alkalmas malomkőgyártásra, már a XV. században is működő kőbánya volt a területen. A malomkövek fejtését évszázadokon át kézi erővel végezték. A felgyülemlett víz elvezetésére a bánya egyik sarkába egy vágatot ástak, melyet folyamatosan bővítettek, mélyítettek, de teljes sikert nem hozott. A felhagyott malomkőbánya fejtési gödrében alakult ki az a tó, melyet később Tengerszemnek neveztek. A tó legnagyobb mélysége 6,5 m, a tavat körülvevő sziklafalak pedig 70 méterrel magasodnak a víztükör fölé.
A tanösvény körbevezet a bánya falának tetején. Félelmetes látvány az a hatalmas meredek falú mélység, ami alattunk elterül. És bár a természet már nem a legszebb őszi arcát mutatta, mégis szép volt. :-)

A korláttal védett tanösvény körbevezet a meredek falak tetején.

Sajnos az eső egyre csak esett, hol jobban, hol kevésbé, így volt amikor esőcseppeket kellett törölgetnem a fényképezőgép lencséjéről. Már ha észrevettem, hogy ráesett....

Oldalt, a bányafalak mellett találtuk az egykori  bányaőr barlangját, és néhány  kibányászott malomkövet. 

A tengerszem a túloldalról.

Mire a túloldalra értünk addigra nagyon esett az eső, látszik is sajnos a képeken.

A vízelvezetésre szánt "kanyon", amit folyamatosan ástak, bővítettek, azt remélve, hogy el tudják vezetni a bányában felgyülemlett vizet, és hozzá tudnak férni a víz alatt lévő értékes kőtömbökhöz. Sajnos az elképzelés csak részleges megoldást hozott, és a teljes vízmennyiséget sosem tudták kivezetni.

A két hatalmas kőfal között lépdelve szinte elképzelhetetlen, hogy ezt az egészet emberi kézzel ásták ki, vért izzadva.

Visszafelé már szedtük a lábunkat, az eső is egyre jobban esett, és fáztunk is már. Jó volt beülni a meleg autóba. Sárospatak felé indultunk tovább.