Milánó- Divatnegyed

Hát persze, hogy ha Milánó, akkor nem maradhat ki a divat. Még én is, aki egyáltalán nem követem a divatot még minimális szinten sem, még én is teljesen felpezsdültem, amikor az un. divatnegyed felé indultunk, ami igazából pár egymás melletti, vagy egymásba torkolló utca csupán, leginkább a Via Montenapoleone -t szokták emlegetni. Mégis, annyi fényűzést, annyi extravaganciát, és annyi hatalmas divatszatyrokkal vonuló turista társaságot még nem láttam soha. Számomra nagyon érdekes volt. Nyilván nem mentünk be egyik boltba sem. Áááá. Kicsit furcsán is éreztem volna ott magamat a kopott farmeromban. Ahogy az üzletek előtt elmentünk, és belestem a boltokba, eszembe jutott a Micsoda nő, hogy abban és épp így várták a vásárlókat az eladók, egy dizájnpult mellett ácsorogva csini kiskosztümben, vagy öltönyben, ingben, nyakkendőben. De már a kirakatok is elegendő látványossággal szolgáltak. Mindenképpen érdemes legalább egyszer végigsétálni, és Audry Hapburn-nek képzelni magunkat :)

A dizájnboltok viszont nem csak a város ezen részére jellemzőek. Elszórtan fel-felbukkan egy-egy lakberendezési bolt, ahol ugyancsak érdekes dolgokra bukkanhatunk. Némelyik inkább filmbe illően bizarr, és nehezen tudom elképzelni, hogy bárki hasonlót venne a házába. Persze minden lehet, és biztos van egy olyan réteg, ami meg el tudja ezt képzelni. 

Pl. néhány ilyen szék, az ebédlőasztal mellé?

 Ez a fürdőkád mondjuk elég szép :)

 Ezek az üvegcipők is fürdőkádak ám :)

 És ha már luxusboltok vannak, akkor nyilván vannak luxusautók is. Ha nem is minden sarkon, de azért itt a divatnegyed környékén nem ritka, hogy belebotlunk egy-egy ferrariba, vagy porscheba. Ha szemfülesek vagyunk, akkor az utakon is elcsíphetünk egy-egy szép példányt, ahogy végighasít a főúton.

Persze, hogy tűzpiros :)

Ferraribolt

És nem maradhat ki a foci, és a Milan- bolt.

Milán, a Milan store előtt

Nagy kedvenceim pedig a fákat körülölelő kis Fiat 5-ösök voltak, végig az út mentén:

Milánó- Navigli városrész

A város egykor kiterjedt csatornarendszerrel rendelkezett. Ez a Navigli. Az első csatornákat a 12. században építették, és az észak-olasz vízi útrendszerrel kötötték össze Milánót. Ezeken a csatornákon hozták a a dóm építéséhez szükséges márványt, de hoztak zöldséget, gyümölcsöt, és mindenféle egyéb árukat a kikötőkből, visszafelé pedig textilárukat vittek. A 30-as években a csatornarendszer nagy részét betemették. A csatornákhoz közeli területet régen kizárólag a munkásosztály laktak. Bár mára már előkelősödött ez a térség is, mégis érezhető a különbség a belváros impozáns palotái, és az itteni bérházak között.

Az utcákon haladva itt már kicsit érezhető az olaszosság. Kis üzletek sorakoznak a házak alatt, apró kávézók, talponállók, kiskocsmák, szélsebes robogók, és ősrégi fiatok. Más, de izgalmas. A csatornához közeledve egyre sűrűsödnek a szórakozóhelyek, a beülős éttermek, hamburgerezők, pizzázók, lemezboltok, és minden olyan nagyon fiatalos, laza, színes, de van jónéhány drága, elegáns hely is.  Ez itt Milánó felkapott buliközpontja. Persze nem délidőben, inkább este.A csatorna mentén jó hosszan el lehet sétálni, majd a túloldalon vissza. Közben pedig nehéz ellenállni a frissen sült pizza illatának :)

 

Nem volt nagyon egyszerű átjutni a túlsó partra, mert elég sokáig nem volt semmiféle átjáró, míg végül beleütköztünk egy hídba, melynek a lábánál bolhapiac volt éppen, és rengeteg minden volt kipakolva, az itthon is hagyományos pokrócra. Bár nagyon nem nézelődtünk, inkább csak próbáltuk magunkat átverekedni babakocsival a tömegen és árusokon, de volt itt minden, akinek van arra hangulata, hogy ilyen helyeken bogarásszon, biztos találhat itt érdekes dolgokat.

Még templomok Milánóban

Milánó egyik legrégibb templomát a  San't Ambrogio -t, névadója Szent Ambrus, a város védőszentje alapította 379-ben. A 2. században királyi temetkezési hely volt. Később egy átriumot építettek a templomhoz. Majd többször átépítették, kibővítették, tornyot építettek hozzá, de a templomot máig a román stílus legszebb alkotásának tartják Észak-Olaszországban.  A II. vh. -ban súlyosan megsérült, de a károkat helyreállították. A puritán fehér falú, vöröstéglás boltozatú templomból kitűnik az arany oltárkép. A templom kriptájában találhatóak Szt. Ambrus földi maradványai.

Ottjártunkkor a templomban éppen szentmise folyt, amit nem szívesen zavarunk meg, így a templomba csak az ajtóból lestünk be, óvatosan. Viszont kellemeset sétáltunk az árnyékos árkádsor alatt, és hallgattuk a miséről kiszűrődő dalokat.

A San't Ambrogio mellett áll a Szent Szív Katolikus Egyetem, melyet 1921-ben alapítottak az egykori bencés kolostorban.

Tempio della Vittoria - az I. vh.-ban elesett milánóiak tiszteletére emelt emlékmű

A  San Vittore al Corpo előtt csak elsétáltunk. A templomot a 16.században építették és egy kolostor is tartozott hozzá, mely 1947. óta a Leonardo da Vinci Tudománytörténeti Múzeumnak ad otthont. (érdekes lehet, nem voltunk benne, de egy meg kéne nézni listára azért felkerülhet).   A legendák szerint a bazilika azon a helyen épült fel, ahol Szent Viktort lefejezték. 

A San Lorenzo Maggiore Bazilika a Porta Ticinese kapu közelében helyezkedik el, a belvárostól délre. A templom előtt 2-dik, 3-dik századbeli 16 darab korinthoszi oszlop áll. Mi akkor "botlottunk" a templomba és az azt körülvevő parkba, amikor a a város egykori csatornarendszerénél a Naviglinél jártunk.

A sosem látott Utolsó vacsora

Háromszor voltunk eddig Milánóban, utoljára 2011-ben, és a legnagyobb szívfájdalmam, hogy egyik ott tartózkodásunk alkalmával sem sikerült megtekintenünk Leonardo Utolsó vacsoráját, a Santa Maria Delle Gracia templomban.

Pedig annyiszor próbáltuk! 

Igaz, először nem voltunk teljesen felkészültek abból, hogy hogyan is lehet bejutni, és meg sem próbáltunk előre helyet foglalni, gondoltuk, hogy biztos vannak külön csoportok az előre foglaltaknak, és külön azoknak, akik most vennének jegyet. Hát nem. 

 A Dóm tértől szépen odasétáltunk a templomhoz. Nem volt annyira rövid séta, meleg is volt, de szívesebben sétálunk idegen városban, szeretjük az elhagyott, városiak által inkább használt turistamentesebb kis utcákat, az ismeretlen házakat, a háztetők fölött kibukkanó templomtornyokat. Útközben megpihentünk egy kávézóban, az árnyékos teraszon jó ilyenkor egy finom olasz latte machiato.

Aztán ahogy közeledünk a templom felé, úgy lesz egyre több az ember, egyre több a külföldi, egyre több a turistacsoport, esernyős idegenvezetőkkel az élükön. 

A vöröstéglás templomot 1463-ban kezdték építeni I. Francesco Sforza rendelésére. A templomot a II. világháborúban bombatámadás érte és  súlyos sérüléseket szenvedett, de a fal, amelyikre  az Utolsó vacsorát festették épségben maradt. A templom előterében néhány poszteren bemutatják, hogyan óvták meg képet, hogy a fal két oldalát zsákokkal támasztották meg, hogy ne omoljon le. 

A templom 1980. óta szerepel az Unesco Világörökség listáján. 

A jegyárusító pultnál nagy volt a nyüzsgés. Kiderült, hogy ott helyben nem tudunk jegyet venni, de nem estünk kétségbe, mert akkor már tudtuk, hogy ősszel megint jövünk. De   pont akkor volt valami számítógépes átállásuk vagy mi a szösz, és emiatt, ott helyben nem is tudott előre sem jegyet foglalni szeptemberre, mondta, hogy próbáljuk majd meg interneten vagy telefonon. Oké. 

Mikor hazajöttünk, utána Feri csomószor próbált volna a weblapon foglalni, de nem lehetett. A telefont meg nem vették fel. Amikor meg hetekkel később sikerült végre a jegyfoglalásig eljutni, akkor meg már nem volt szabad hely. És ugyanígy jártunk később is, 2011-ben, hogy amikor kiderült, hogy melyik két héten leszünk Milánóban, arra a két hétre már teljesen tele volt minden időpont. Szóval érdemes sokkal-sokkal előre megtervezni. Nekünk a két hónappal korábban már kevés volt. :(

Így sajnos az Utolsó vacsora kimaradt. De nem mondtunk le róla teljesen, hátha egyszer majd úgy fognak állni a csillagok, hogy visszamegyünk még Milánóba, és meg tudjuk nézni.

( A Tudományos és  Technika Múzeumával egyetemben, ahol ugyancsak rengeteg Leonardo találmány és vázlat tekinthető meg, de mikor be akartunk menni, akkor éppen átalakították, és csak hetekkel később nyitott ki.)

A múzeum előtere

De hogy ne maradjunk Utolsó vacsora nélkül, a Cimitero Monumentale-ban, azaz a temetőben, a milánói előkelőségek sírhelyei között megtalálható az Utolsó vacsora kőből  kifaragott változata. 

Milánó- A Dóm tér környékén

Bárhová is megyünk Milánóban, a Dóm tér mindig útba esik. :) 

A dóm közvetlen szomszédságában áll a Palazzo Reale. A 11-12. században ez volt a  városháza, később a Visconti család székhelye lett. Majd amikor a épület elülső részét eltávolították, hogy a székesegyháznak helyet adjanak, a hercegi család  átköltözött a Castlello Sforzesco-ba. A második emelten ma Milánó Modern Művészeti Múzeuma található. 

A dóm másik oldalán  pedig hívogatja az embert az impozáns átjáró, a Galleria Vittorio Emanuele II. , mely egy kereszt alakú passzázs, és észak-déli irányban  a Piazza del Doumo-t a Piazza del Scala-val köti össze. A Galleriát 1865-77 között építették. Tervezője az építés során  lezuhant  egy állványról és meghalt, éppen a névadó olasz király felavatása előtt.

A Galleria hosszabbik ága 195 méter, a rövidebbik 105 méter. Középen egy nyolcszögletű kupola fogja össze, mely 50 méter magas, és az egész teteje egy üvegből készült.  Ennek mintájára épült meg a nápolyi Galleria Umberto.

A Galleriába egy "diadalíven" keresztül léphetünk be, és jobbról-balról egymást érik a legexkluzívabb divatüzletek, és a luxuséttermek. ( Fura látvány is, a kupola alatt elhelyezkedő Mcdonalds :)) Amit mintha azóta bezártak volna, vagy csak akarták. Mindenesetre voltak erről szóló hírek, hogy az elit igazán nem veszi jó néven a sültkrumpliszagot. ) Az emeleten a város legdrágább luxusszállodája helyezkedik el. 

Üvegtető és kupola

A Piazza della Scala felőli oldalon:

A tér közepén áll Leonardo da Vinci hatalmas szobra, melyet 1872-ben emeletek. A talapzat sarkain Leonardo tanítványai állnak, az alakok között pedig Leonardo sokrétű munkásságára utaló domborművek vannak. (anatómia, vízgépészet, festészet és építészet).

A világ egyik leghíresebb operaháza, a La Scala. Építését Mária Terézia rendelte el, miután a város egyetlen színháza leégett. 1778-ban nyitotta meg a kapuit Salieri L'Europa riconosciuta című operájával. Majd a 19. század nagy zeneszerzőinek bemutatkozása és legtöbb diadalmas sikere ide kötődik. (Verdi, Puccini) Az operaházban múzeum is működik, de mikor ott jártunk, akkor éppen zárva volt. :(