2015. január 27.

Még templomok Milánóban

Milánó egyik legrégibb templomát a  San't Ambrogio -t, névadója Szent Ambrus, a város védőszentje alapította 379-ben. A 2. században királyi temetkezési hely volt. Később egy átriumot építettek a templomhoz. Majd többször átépítették, kibővítették, tornyot építettek hozzá, de a templomot máig a román stílus legszebb alkotásának tartják Észak-Olaszországban.  A II. vh. -ban súlyosan megsérült, de a károkat helyreállították. A puritán fehér falú, vöröstéglás boltozatú templomból kitűnik az arany oltárkép. A templom kriptájában találhatóak Szt. Ambrus földi maradványai.
Ottjártunkkor a templomban éppen szentmise folyt, amit nem szívesen zavarunk meg, így a templomba csak az ajtóból lestünk be, óvatosan. Viszont kellemeset sétáltunk az árnyékos árkádsor alatt, és hallgattuk a miséről kiszűrődő dalokat.




A San't Ambrogio mellett áll a Szent Szív Katolikus Egyetem, melyet 1921-ben alapítottak az egykori bencés kolostorban.


Tempio della Vittoria - az I. vh.-ban elesett milánóiak tiszteletére emelt emlékmű


San Vittore al Corpo előtt csak elsétáltunk. A templomot a 16.században építették és egy kolostor is tartozott hozzá, mely 1947. óta a Leonardo da Vinci Tudománytörténeti Múzeumnak ad otthont. (érdekes lehet, nem voltunk benne, de egy meg kéne nézni listára azért felkerülhet).   A legendák szerint a bazilika azon a helyen épült fel, ahol Szent Viktort lefejezték. 


A San Lorenzo Maggiore Bazilika a Porta Ticinese kapu közelében helyezkedik el, a belvárostól délre. A templom előtt 2-dik, 3-dik századbeli 16 darab korinthoszi oszlop áll. Mi akkor "botlottunk" a templomba és az azt körülvevő parkba, amikor a a város egykori csatornarendszerénél a Naviglinél jártunk.



2 megjegyzés:

  1. Jó újra feleleveníteni az emlékeket azokról a helyekről ahol már jártunk, most a TE élményeid által:)

    VálaszTörlés