2015. január 28.

Milánó- Navigli városrész

A város egykor kiterjedt csatornarendszerrel rendelkezett. Ez a Navigli. Az első csatornákat a 12. században építették, és az észak-olasz vízi útrendszerrel kötötték össze Milánót. Ezeken a csatornákon hozták a a dóm építéséhez szükséges márványt, de hoztak zöldséget, gyümölcsöt, és mindenféle egyéb árukat a kikötőkből, visszafelé pedig textilárukat vittek. A 30-as években a csatornarendszer nagy részét betemették. A csatornákhoz közeli területet régen kizárólag a munkásosztály laktak. Bár mára már előkelősödött ez a térség is, mégis érezhető a különbség a belváros impozáns palotái, és az itteni bérházak között.
Az utcákon haladva itt már kicsit érezhető az olaszosság. Kis üzletek sorakoznak a házak alatt, apró kávézók, talponállók, kiskocsmák, szélsebes robogók, és ősrégi fiatok. Más, de izgalmas. A csatornához közeledve egyre sűrűsödnek a szórakozóhelyek, a beülős éttermek, hamburgerezők, pizzázók, lemezboltok, és minden olyan nagyon fiatalos, laza, színes, de van jónéhány drága, elegáns hely is.  Ez itt Milánó felkapott buliközpontja. Persze nem délidőben, inkább este.A csatorna mentén jó hosszan el lehet sétálni, majd a túloldalon vissza. Közben pedig nehéz ellenállni a frissen sült pizza illatának :)





Nem volt nagyon egyszerű átjutni a túlsó partra, mert elég sokáig nem volt semmiféle átjáró, míg végül beleütköztünk egy hídba, melynek a lábánál bolhapiac volt éppen, és rengeteg minden volt kipakolva, az itthon is hagyományos pokrócra. Bár nagyon nem nézelődtünk, inkább csak próbáltuk magunkat átverekedni babakocsival a tömegen és árusokon, de volt itt minden, akinek van arra hangulata, hogy ilyen helyeken bogarásszon, biztos találhat itt érdekes dolgokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése