Sümeg kétszer

Kétszer jártunk eddig Sümegen, egyszer novemberben (2010.), egyszer áprilisban (idén), és azt kell mondjam, Sümegen tök mindegy, hogy ősz vagy tavasz, ha mi ott vagyunk, akkor mindenképpen esik a hó. Ha nyáron mennénk, akkor pedig biztos, hogy szakadna egy hétig az eső, ezt tapasztalatból mondom:)

Szerencsére a rossz idő  egyszer sem nyomta rá a bélyegét a pihenésünkre, nem hagytuk.

Mindkétszer a várdomb lábánál lévő Hotel Kapitányban szálltunk meg, és mindkétszer szuperül éreztük magunkat, és elégedetten távoztunk. (Bár másodjára már kicsit magasra tettük a lécet, ezért kicsit bánkódtunk /én legalábbis/ amiatt, hogy ezúttal kisebb szobát kaptunk, pedig egy gyerekkel többel érkeztünk, és a játszószoba felszereltsége sem változott az elmúlt években csak negatív irányba). A medencerészen viszont szuperül elvoltak a fiúk, mi is, masszíroztattunk, szaunáztunk, teát ittunk, lazultunk. (Már amennyire 3 gyerekkel lazulni lehet)

Bár az idő nem volt hozzánk kegyes, azért egyszer sikerült a városba is besétálnunk, és tettünk egy kisebb kört. Régészeti kutatások bizonyítják, hogy a város már az őskorban is lakott volt, a déli oldalon lévő Mogyorósdombi kovakőbánya feltárásakor számos használati eszközt, és egyéb leleteket hoztak felszínre. A város fejlődése, és jelentősége természetesen szoros összefüggésben van a vár épülésével és használatával. A török támadások idején a város többször leégett, volt, hogy szinte teljesen, mindannyiszor újraépítették.

 Természetesen a várba mindkét alkalommal felmentünk, és bár harmadjára sem ártana, mert a várfalról lenézésnél eddig tovább nem jutottunk. Első alkalommal még javában felújítás alatt volt a vár, mindenhol fel volt állványozva, és tényleg csak körbesétálni lehetett, semmi egyéb mást  nem, idén pedig pont zárás előtt érkeztünk, úgyhogy a kiállítások már be voltak zárva. De majd legközelebb :)

A vár 3 részből áll, külső-, belső- és fellegvárból. Legrégebbi része még  1260-ban épült, (Öregtorony alsó része), majd a 14.században megerősítették, és emeletet építettek a toronyra. A vár nagyobb bővítését a 15.században végezték, ekkor épült a várfal, a Belső Kaputorony, és a déli sziklákon a palota. (Vetési Albert püspöksége alatt) Később épült a Külső kaputorony, és a kápolna. (Vitézi János püspöksége alatt).

Majd miután 1552-ben Veszprém török kézre került, a veszprémi püspöksége a várba menekült. Ekkor újabb nagyszabású építkezés kezdődött. Ekkor építették az északi oldalra a kétszintes bástyatornyot (Köves püspök után Köves-bástya), és felújították a palotaszárnyat. Széchenyi György püspöksége (1648-58) alatt a várat püspöki székhellyé avatták, és ezután még többször is átalakították és felújították a bástyákat, és újat is építettek. 

Az 1700-as években a vár erős hanyatlásnak indul. A Rákóczi-szabadságharc idején a várat felgyújtották, és eztán csak 1957-ben kezdtek hozzá a helyreállításhoz. 

1989 óta a vár  magánkézben van, azóta folyamatos felújítás alatt áll.

 2010-ben még felállványozva:

Kilátás a várból:

Mind a kétszer részt vettünk a szálloda szervezésében a lovagi tornán, és egyszer a középkori lakomán is. Mind a kettő nagyon érdekes, a lovagi tornát a gyerekek nagyon élvezték, és olyan vicces volt, mert mikor először voltunk akkor Milán aludta végig a babakocsiban az egész hepajt, most pedig Marci, pedig a műsor igazán nem volt csendes, volt hangos zene, kardcsörgés, dobolás, mindenféle zajos dolgok, de úgy látszik az 1 év alattiak immunisak ezekre.

Jól éreztük magunkat Sümegen. Ez volt eddig az egyetlen szálloda, ahová visszamentünk, (kivéve a triesztit, de az más tészta) és nem kizárt, hogy fogunk is még. Bár tény, hogy minél többször, és minél tovább vagyunk itt, annál több dolog van, amin változtatnék, vagy alakítanék, de ez már lehet, hogy csak az én kekeckedésem, ilyen pl. hogy a teadélutánon mondjuk lehetne gyerektea is, nem csak  felnőtt, de az mondjuk a mi bajunk, hogy a bodzateáért a mieink nem voltak épp oda, mert ők is áztatósat szerettek volna, mint mi.

Egy szó mint száz, Sümegre egyszer el kell menni, és aztán ha úgy adódik, akkor még egyszer:) Megéri!

Leiden, az egyetemváros

Utolsó hollandiai hétvégénkhez és kirándulásunkhoz érkeztünk :(

Mintha csak sejtették volna odafentről, milyen borús lett ettől a hangulatom, hogy mennyire nem szeretnék még hazamenni, és inkább maradnék még, még, még... egész hétvégén borús esős idő volt. Az egyik napot így félig Delftben (ekkor néztük meg a Royal Delft-t) , félig pedig Hágában töltöttük. A másik napon viszont nem akartunk az ablak előtt búslakodni, hogy milyen rossz az idő, inkább bevállaltuk, hogy max. kicsit elázunk, és elvonatoztunk Leidenbe.

Hogy pontosan mikor érkeztünk a városba, azt már nem tudom, de annyira nagyon korán biztos nem, ennek ellenére a városban semmi, de semmi élet nem volt. Mintha egy lakatlan szigetre érkeztünk volna, sehol egy ember, és minden zárva volt.  Persze ez minket nem zavart. Szép komótosan sétáltunk a pályaudvarról a központ felé. Út közben aztán már találkoztunk néhány utcaseprővel, akik nyilván még az előző esti buli nyomait szedegették össze. Egyetemváros lévén gondolom szép nagy mulatság lehetett itt az éjszaka :)

 Az ország legrégebbi egyeteme működik egyébként Leidenben, Orániai Vilmos alapította, és 1575-ben épült fel, megalapozva ezzel a város vallási- és szellemi központiságát. 

Az idő is igen borús volt, napot nemigen láttunk, még véletlenül sem. 

 Kávézóterasz a csatornán, de még üresen.

 Miénk volt az utca, széltében-hosszában:

 A kedvenc holland szűk házaim:)

A város történelmi központja, a Burcht, vagyis a vár, mely a Rajna két ágának az egybefolyásánál egy mesterséges dombra épült még a 9.században, a frankok támadási ellen. A bejáraton Leiden címerét látjuk az oroszlánnal, és a város jelszavával: "Pugno pro patria- A hazáért harcolok". A várból szép kilátás nyílik a városra, érdemes megnézni. 

A város leghíresebb templom a Peterskerk a 15.század elején épült. A tornya 1512-ben egy vihar következtében ledőlt. Belseje a 1566-os nagy képrombolás miatt dísztelen, csak néhány falfestményt sikerült a 20.században restaurálni. A templom híres holland emberek nyughelye, az egyik tudós professzor sírjába rejtették 1940-ben a az egyetem vezetői a rektori, dékáni láncokat, elkerülve ezzel, hogy illetéktelenek doktorátushoz jussanak.

Ekkor már kaptunk néhány esőcseppet nem csak a nyakunkba, de az objektívünkre is:

A várral majdnem szemben található a városháza, mely a 16-17.században épült, 1929-ben viszont egy tűzvész során majdnem teljesen megsemmisült, csak a homlokzatának egy részét sikerült megmenteni. Ezt a homolokzatot megtartották, és e mögé építették fel a városháza modern épületét.

A városháza előtti hidat, a Korensbeursburgot a helyiek úgy hívják: " A mi Rialtónk".

Aztán elég rendesen elkezdett esni az eső, így egy kis futással bemenekültünk az első utunkba eső kávézóba, ahol már szép nagy turistatömeg várta, hogy elálljon az eső, de ez jól jött nekünk akkor, mert Máténak akadt közönsége, így kedvére szerepelhetett, mi pedig megihattuk a kávénkat viszonylag nyugodtan:) Majd újult erővel mentünk tovább, az eső is elállt szerencsére, és nagyot sétáltunk az egyetemi negyedben, a kanyargós utcákon, csatornákat szeltünk át jobbról-balra és balról jobbra.

 Az egyetem egyik épülete. Tradíció, hogy a holland királyi ház hercegnői a leideni egyetemen tanulnak. Az egyetem egyébként orvostudományban és jogtudományban nagyon erős, és vezeti a holland egyetemek listáját. Az Academisch  Historisch Museum és a botanikus kert látogatható.

A város híres szülötte Rembrant. Szülőháza sajnos már nem áll, csak a városrész egyik házának a falán egy emléktábla jelzi. Ezt a táblát nem találtuk meg, de a városrész maga hangulatos.

Fájó szívvel búcsúztunk a várostól. Lett volna még mit megnézni, és amit láttunk azt is megnézhettük volna alaposabban is, de az időjárás nem kedvezett a hosszas sétálgatásnak. Esett, esett, és esett, és én is szomorú voltam, hogy haza kell mennünk. Maradtam volna még, pláne, hogy az ország apraja-nagyja a nagy ünnepségre készült, a Királynő napjára. Mindenhol lobogtak a nemzetiszín lobogók, minden narancssárgába volt öltöztetve. Én akkor egy kicsit bánkódtam, hogy kimaradunk ebből. Utólag már nem annyira, hiszen ez volt az az év, amikor az ünnepség során egy merénylő belehajtott az autójával  a királyi családot köszöntő tömegbe, és többen meghaltak.

A királynő pedig idén 2013.januárjában jelentette be a lemondását, és az idei április 30-i ünnepségen adta át hivatalosan is a stafétabotot fiának Vilmos Sándornak. 

Bár azóta nem tértünk vissza Hollandiába, (csak Feri egyedül )  de bízom benne, hogy akkor nem örökre búcsúztunk el az országtól.