Velence esőben, vaporettoval a Szent Márk térre

( 2010. június) 

Hiába reménykedtünk, és kértük az égieket, hogy bármikor máskor, csak másnap ne essen, vasárnap reggel még mindig zuhogott. Kicsit nagyon szomorkásan vonultunk le reggelizni, és elfoglaltunk egy ablak melletti, tengerre néző asztalt, hogy szemmel tarthassuk az időjárást, hátha jobbra fordul. Nem fordult. Reggeli közben osztottunk-szoroztunk és igazából két lehetőségünk volt, vagy lefújjuk Velencét, és Triesztben ázunk szét, vagy nem fújjuk le, és Velencében. A másodikat választottuk, de leginkább azért, mert már annyira beleéltük magunkat, főleg én, hogy megyünk, hogy keserűséggel töltött volna el, ha mégsem.

Így hát felöltöztünk jó melegen, magunkhoz vettük az esőkabátunkat és autóba pattantunk.

Kicsit magunk is meglepődtünk, hogy nincs is ám Velence olyan közel, mint ahogy azt mi gondoltuk, (persze, mert a térképen csak alig 2cm a távolság), igazából 160km körül van, és kb. másfél órát autóztunk, mire megérkeztünk. Út közben  végig szakadt az eső, csak a vége felé kezdett kicsit felszakadozni, és volt kb. 5 egész perc is amikor nem esett. Ilyenkor én elkezdtem bizakodni, hogy hátha... de mégsem.

Velencébe nem lehet autóval behajtani, csak a város széléig, addig ameddig a busz és a vonat is bevinne. Mi is besoroltunk a hatalmas parkolóházak egyikébe a Piazzale Roma közvetlen közelében, ahol a buszállomás is van, és pont mellette volt a vaporetto végállomás, úgyhogy nem is kellett sem keresgélni, sem bóklászni, hanem parkolás és cókmókösszeszedés után rögtön felpattantunk a vaporettóra ami elvitt minket a Szent Márk térig (Piazza San Marco). Napi jegyet vettünk, mert úgy terveztük, hogy ha nagyon rákezdi az eső, akkor csak felpattanunk valahol valamire, és megyünk amíg tudunk.

A parkolóházból kinézve. 

Velence ilyen szempontból nagyon jó, hogy a vaporettóba beülve is sok mindent lehet látni a városból.  Persze hiányzott a napsütés, jó lett volna a hajó nyitott részén ücsörögni, élvezni az arcunkat simogató szellőt, de nem voltunk telhetetlenek, örültünk, hogy itt vagyunk.

Il Redentore, Fogadalmi templom az 1500-as évekből.

Le Zitelle, Santa Maria della Presentazione

A San Giorgio Maggore templom, a Szent Márk öböl túlsó oldalán, az ugyancsak San Gioirgo Maggiore szigeten helyezkedik el. A templomot Palladio tervezte. A homlokzathoz tökéletesen illeszkedik a mögötte magasodó Campanile.

Mire a Szent Márk térre értünk éppen nagyon esett az eső, de ennek ellenére rengeteg ember volt, esernyős, esőkabátos, ki hogy, és mindenki igyekezett a lehető legjobb esőmentes helyeken végigslisszolni, ami jelen esetben a Dózse palota árkádsora volt. De bárhogy is esett, a tér szépségéből ez semmit nem vont le. Igaz, hogy a tervezett nagy bámészkodás, téren kószálás, galambkerülgetés elmaradt.

Gondola sor

A Dózse- palota, (Palazzo Ducale), az egykori Velencei Köztársaság fejének a dózsénak a palotája volt. A 14-15. században épült, a korábban elpusztult, hasonló rendeltetésű épületek helyére.

A Canpanile, a Szent Márk bazilika harangtornya, 100 méter magas. A toronyba föl lehet menni, és páratlan kilátást kapunk a városra, cserébe a hosszas sorbanállásért. Sajnos mi nem mentünk fel. Mivel nagyon rossz idő volt, és csak én mentem volna egyedül, így kihagytam. Az elsődleges terv az volt, hogy amíg én felmegyek, addig Feri a gyerekekkel ellesz a téren. De az eső keresztülhúzta a számításainkat. :-(

folyt. köv. 

Trieszt

A hányattatott sorsú Triesztnek nem túl nagy a marketingje, én legalábbis azelőtt, hogy ide készültünk volna, nemigen hallottam róla, pedig ha az ember ide csöppen, akár véletlenül, akár csak egy rövid időre, mint mi is, akkor rádöbben, hogy Trieszt is megér egy kirándulást, egy alaposabb felfedezést.
A város először a Habsburg Birodalom része volt, 1867-ig, majd az Osztrák-Magyar Monarchia legfontosabb hadikikötője és hajózási városa lett. 1918-ban  Olaszországhoz került, majd a II. vh. után Jugoszlávia magának követelte. 1954-től ismét Olaszország része.
A tengerparti épületek a Monarchia korát idézik, hatalmas korabeli, impozáns épületek sora kíséri végig a tenger vonalát. De vannak itt múzeumok, római kori színház, erődítmény, és persze az olasz gasztronómia kedvelői is megtalálják a számításukat.

A hotelből kilépve szinte pár lépésnyire, már ott is voltunk a város főterén, Piazza dell’Unita d'Italia-n. A hatalmas teret ( 12000 nm2) 3 oldalról századfordulós paloták veszik körül, a negyedik oldalát  tenger határolja. Itt korábban kikötő volt, amit 1850-ben megszüntettek, de a kikötői stég megmaradt, és igazán turistacsalogatóan nyúlik be mélyen a tengerbe, hogy a végéről visszanézve megcsodálhassuk a várost. 
A téren két emlékmű található, VI: Károly szobra a városháza előtt, és a 1754-ben emelt  Négy Kontinens Díszkút, melyen az akkor ismert 4 kontinenst ábrázoló szobrok veszik körül a középen fiatal lányként ábrázolt Triesztet. ( Egyikről sincs közeli képem, sajnos. )

Palazzo Del Governo- Kormányzói Palota

Palazzo del Municipio- Városháza

A térről hangulatos kis utcák vezetnek szerte. A sétálóutcát leszámítva kevés emberrel találkoztunk, túl voltunk már az ebédidőn, de nem volt még vacsoraidő. Az éttermeknek is csak a töredéke volt nyitva. Végül csak találtunk egy helyet, ami már éppen nyitott, és ettünk is egy isteni finom lasagne-t. 

Római kori színház, melyet az 1930.as években tártak fel.

Basilica San Silvestro, 12. századi templom 

A tengerbe nyúló mólót, a Molo Audace-t 1918-ban nevezték el az első ide érkező rombolóhajóról. A mólón végigsétálva kedvünkre gyönyörködhetünk a tengerben. 

A városhoz közel, pár kilométerre található a Miramare-kastély,  amire sajnos nekünk nem volt időnk, de ha egy fél napnál többet lettünk volna itt, vagy leszünk itt még valaha, akkor mindenképpen ajánlott a megtekintése, mert gyönyörű. A hófehér márványból épült palotát 1856-60 között építették  Habsburg Miksa osztrák főherceg és felesége, Sarolta hercegnő részére. A kertet maga Miksa tervezte, és számos trópusi fajt telepített az addig kopár kőszirtre. A mexikói trón elfoglalása előtt boldog éveket töltött itt a pár. 

Pár évvel később még egy estét töltöttünk a városban, de olyan borzalmasan rossz idő volt, szélvihar, és jeges szél, hogy ki sem lehetett mozdulni a hotelből. A város egy addig hiányzó látványosságáról, a Canal Granderól, mely egy 1756-ban létrehozott mesterséges kikötő,   akkor is csak autós kép készülhetett. A kikötő ma impozáns vitorlások kikötőhelye. A csatorna végében áll a  Csodatévő szent Antal templom, a csatorna közelében pedig a nagy zöldség- és gyümölcspiac. 

A legjobb képünk a csatornáról. 

Trieszt- hotel

A városba érkezve egyre nagyobb lett bennünk az izgalom. Pláne, amikor rájöttünk, hogy a hotelünk közvetlenül a tenger partján van. Egészen addig, amíg a gps térképén nem láttuk, hogy hová is megyünk valójában, addig fel sem merült bennünk, hogy esetleg ott lehet. Vagy ha igen, akkor sem éreztük ennek a jelentőségét. Bezzeg amikor már ott volt a tenger, és ott volt a szálloda is, na akkor kicsit összehúzódott a gyomrom. Mert ilyen puccos szállodát én még csak kívülről láttam, azt is csak kutyafuttában, mert meg sem merek állni előtte :-) Bezzeg most, most még be is kell menni. Ahogy végignéztem magunkon, az utazós ruhánkon, a tornacipőnkön, a megfáradt gyerekeken, hát... nem voltam biztos benne, hogy idevalók vagyunk mi. Nem is, egyébként, csak ha már adódott egy ilyen lehetőség, hát miért is ne próbálnánk ki :-)

A hotel

Mivel nem volt túl sok időnk, mert csak 2 éjszakát töltöttünk itt, és Triesztre csak az aznap délutánunk volt, így nem sokáig húztuk az időt a szálloda előtti bámészkodással, hanem gyorsan bejelentkeztünk, és elfoglaltuk a szobánkat. Vagyis A SZOBÁNKAT! Én még ilyen gyönyörűt sose láttam, se addig, se azóta, mert ha magunk keresünk szállást, akkor igyekszünk a legminimálabbat megtalálni, mert a gyereket úgysem fogja meg a nagy luxus. De ez valami gyönyörűséges, és kényelmes volt, és egyáltalán nem bántuk, hogy egyszer ezt az oldalát is ki tudjuk próbálni a turistáskodásnak. 

És micsoda kilátás volt az erkélyről: -) 

Engem lenyűgözött a végeérhetetlen tenger látványa, Máét pedig a jövő-menők hajók érdekelték a legjobban. 

Jól kigyönyörködtük magunkat, és már mentünk is a városba.