Trieszt

A hányattatott sorsú Triesztnek nem túl nagy a marketingje, én legalábbis azelőtt, hogy ide készültünk volna, nemigen hallottam róla, pedig ha az ember ide csöppen, akár véletlenül, akár csak egy rövid időre, mint mi is, akkor rádöbben, hogy Trieszt is megér egy kirándulást, egy alaposabb felfedezést.
A város először a Habsburg Birodalom része volt, 1867-ig, majd az Osztrák-Magyar Monarchia legfontosabb hadikikötője és hajózási városa lett. 1918-ban  Olaszországhoz került, majd a II. vh. után Jugoszlávia magának követelte. 1954-től ismét Olaszország része.
A tengerparti épületek a Monarchia korát idézik, hatalmas korabeli, impozáns épületek sora kíséri végig a tenger vonalát. De vannak itt múzeumok, római kori színház, erődítmény, és persze az olasz gasztronómia kedvelői is megtalálják a számításukat.

A hotelből kilépve szinte pár lépésnyire, már ott is voltunk a város főterén, Piazza dell’Unita d'Italia-n. A hatalmas teret ( 12000 nm2) 3 oldalról századfordulós paloták veszik körül, a negyedik oldalát  tenger határolja. Itt korábban kikötő volt, amit 1850-ben megszüntettek, de a kikötői stég megmaradt, és igazán turistacsalogatóan nyúlik be mélyen a tengerbe, hogy a végéről visszanézve megcsodálhassuk a várost. 
A téren két emlékmű található, VI: Károly szobra a városháza előtt, és a 1754-ben emelt  Négy Kontinens Díszkút, melyen az akkor ismert 4 kontinenst ábrázoló szobrok veszik körül a középen fiatal lányként ábrázolt Triesztet. ( Egyikről sincs közeli képem, sajnos. )

Palazzo Del Governo- Kormányzói Palota

Palazzo del Municipio- Városháza

A térről hangulatos kis utcák vezetnek szerte. A sétálóutcát leszámítva kevés emberrel találkoztunk, túl voltunk már az ebédidőn, de nem volt még vacsoraidő. Az éttermeknek is csak a töredéke volt nyitva. Végül csak találtunk egy helyet, ami már éppen nyitott, és ettünk is egy isteni finom lasagne-t. 

Római kori színház, melyet az 1930.as években tártak fel.

Basilica San Silvestro, 12. századi templom 

A tengerbe nyúló mólót, a Molo Audace-t 1918-ban nevezték el az első ide érkező rombolóhajóról. A mólón végigsétálva kedvünkre gyönyörködhetünk a tengerben. 

A városhoz közel, pár kilométerre található a Miramare-kastély,  amire sajnos nekünk nem volt időnk, de ha egy fél napnál többet lettünk volna itt, vagy leszünk itt még valaha, akkor mindenképpen ajánlott a megtekintése, mert gyönyörű. A hófehér márványból épült palotát 1856-60 között építették  Habsburg Miksa osztrák főherceg és felesége, Sarolta hercegnő részére. A kertet maga Miksa tervezte, és számos trópusi fajt telepített az addig kopár kőszirtre. A mexikói trón elfoglalása előtt boldog éveket töltött itt a pár. 

Pár évvel később még egy estét töltöttünk a városban, de olyan borzalmasan rossz idő volt, szélvihar, és jeges szél, hogy ki sem lehetett mozdulni a hotelből. A város egy addig hiányzó látványosságáról, a Canal Granderól, mely egy 1756-ban létrehozott mesterséges kikötő,   akkor is csak autós kép készülhetett. A kikötő ma impozáns vitorlások kikötőhelye. A csatorna végében áll a  Csodatévő szent Antal templom, a csatorna közelében pedig a nagy zöldség- és gyümölcspiac. 

A legjobb képünk a csatornáról.