Budaörs, Kő-hegy, Kálvária-domb

Egyik hétvégén úgy alakult, hogy Budaörsre kellett mennünk. És ha már oda kell mennünk, gondoltunk, nem megyünk hiába, hanem akkor hozzácsapunk még egy kis minikirándulást is, és felmegyünk a város fölötti sziklás hegyre, (becsületes nevén Budaörsi Kopárok), mert már úgyis ezer éve nézzük ezeket a hegyeket az autópályáról a Balaton felé.
Mivel nem volt annyira nagyon jó idő, bár a megelőző napokhoz képest mindenképpen pozitívum volt, hogy 1. nem esett a hó, 2. nem szakadt az eső, és 3. még csak nem is akart annyira elvinni a szél, de azért hűvös volt. És mivel nem tudtuk, hogy mennyire lesz majd minden sáros, és járható, így nem terveztünk sokat, csak egy minimál kis hegymászást, a Kő-hegyre, aminek a tetején a kápolna van, és a szomszédos kálvária dombot másztuk még meg. 
A Kő-hegy mindössze 235 méter magas tetején álló kápolnához, és a mellette magasodó sziklán a kereszthez egy nagyon szép, nagyon új, és nagyon kényelmes kőlépcsősor vezet fel. Jó sok lépcső volt, de mivel szépen kanyargott föl a hegy oldalán, nem volt meredek, nagyon könnyen megmászható volt. Az autót az eggyel lejjebbi utcában hagytuk. 

Az eredeti  keresztet 1895-ben állították, de 1950-ben egy vasgyűjtési akció keretén belül elvitték, és csak 1995-ben állították újra.
A kápolnát Wendler Ferenc építette 1855-ben, azon a helyen, ahol álmában meglátta Szűz Máriát. Később, felesége halála után,  ő maga felköltözött a hegyre, a kápolna alatt, a maga vájta barlangban lakott. A barlang most le van zárva, és sajnos szeméthegyek állnak a rács előtt. A kápolnát 1946-ban lerombolták, köveit elhordták,  2003-ban építették újra.

Ahogy felértünk, a fiúk minden kiszökellésre felálltak, leültek, lenéztek. Kövekből pedig nem volt hiány. És ahogy néztünk jobb meg balra, és kémleltük a környező hegyeket, izgalmas túrákat lehetne is még csinálni, ha majd egyszer több időnk lesz. :-)

Alattunk Budaörs

 A Budaörsöt körülölelő Csíki-hegyek 

 Ahogy itthon kicsit utánaolvastam még, hogy milyen lehetőségek vannak, igen szép túrákat lehet még erre tenni, keményebbeket, kevésbé fárasztóakat egyaránt, hiszen a jól edzettek akár egy nagy körtúrát is tehetnek, és a hegyeken keresztül át lehet gyalogolni Csillebércre, majd a János-hegyre, stb... mindig csak tovább, és tovább, szóval a lehetőségekből akad bőven.

A kirándulás legkalandosabb része kétségkívül az volt, amikor úgy gondoltuk, vagyis én leginkább, (valamiért ez rémlett), hogy az egyik hegyről a másik simán gyalogosan elérhető, és el is indultunk a Kálvária-domb felé, de amikor már eléggé a hegy tetejének a szélén jártunk, akkor már kérdéses volt, hogy vajon a túloldalon le fogunk-e majd jutni, mert ösvény az nemigen volt, láttunk viszont jobbra is és balra is egy-egy kerítést. Majd láttuk, hogy a kerítés ott oldalt megkerülhető, így nekivágtunk. Végül egy félig építkezés-szerű telken kötöttünk ki, de végül kijutottunk az utcára, és át a dombra.

A szomszédos Kálvária-domb ez után már nem volt kihívás. Maga a domb egy szabályos alakú gejzír-kúp. A keresztút elején kis kápolna áll, és a keresztút stációi egy szerpentin mentén tekerednek föl a dombtetőre, ahol a kereszt áll, mellette Szűz Mária és János evangélista szobra. 
A kápolna eredetileg 1817-ben épült, de 1945-ben, az akkori stációkkal együtt lerombolták. A budaörsi önkormányzat az eredeti fényképek alapján 2002-ben építtette újra. 

Kellemes ki ízelőt kaptunk a budaörsi Kopárokból. Biztos visszatérünk még, mert szeretjük a kihívásokat, és persze a sziklákat :-)

Salgó vára

Már amikor ősszel Somoskőn voltunk, ( itt még nem írtam róla, de fogok), már akkor elhatároztuk, hogy majd Salgó várát is megnézzük. Erre most tavasszal, a húsvéti szünetben került sor.

Salgó vára a 13-14. században épület, a 625 méter magas bazaltoszlopos hegycsúcs tetejére. A vár honlapján rengeteg hasznos, és érdekes információ található a várról és a környezetéről is, érdemes fölkeresni. ( www.salgovar.hu)

Autóval egészen a Salgóbányai Ifjúsági táborig lehet menni, ahol egy jó nagy parkoló várja a kirándulni vágyókat. Nem volt jó idő cseppet sem, picit még az eső is csöpögött amikor befelé indultunk az erdőbe, és olyan hideg volt, hogy a farmerdzsekimre még rávettem a másik kabátomat is. De mire beljebb értünk, sőt, mire fölértünk a várhoz, addigra még melegünk is lett, és a nap is próbált kisütni.

Ahogy elindultunk, nem is nagyon néztük, hogy merre induljunk, volt ott egy széles ösvény, sárga jelzéssel, hát azon indultunk el.  Visszafelé vettük csak észre, hogy egy másik út is vezet fölfelé, ami érinti az ugyancsak neves látványosságot errefelé, a Boszorkány követ. Mi ennek elkerülésével értünk fel a várhoz. ( de legalább ide is lesz miért visszajönni 😃 )

Szépen haladtunk ezen a sárga úton, a madarak csiripeltek, a szél zúgott, és a korábbi nagyobb esőnek köszönhetően olyan szép volt az egész erdő, olyan csillogóan zöld. 

Az erdőből egy nagy tisztásra jutottunk, majd egy másikra, ahol még egy kis pihenőhely, tűzgyújtó hely is ki van alakítva, és kicsit el is bizonytalanodtunk, hogy jó felé megyünk-e, vagy az ahol haladunk, csak a tanösvény. Szerencsére épp jött lefelé egy turista, aki megnyugtatott minket, hogy jó az irány, ott lesz fönn a vár, csak menjünk kitartóan fölfelé.

Hát mentünk.

Pihenőhely

Az út mellett találtunk néhány információs táblát az erdőről, és a lakóiról, de csak átfutottuk. A fiúk pedig egy szép szalamandrát is találtak. 

Ahogy haladtunk, úgy lett egyre meredekebb az út, egyre kövesebb, és hatalmas kőomlások szegélyezték.

 Már a célegyenesben.

És egyszer csak ott állt a vár előttünk, fölöttünk. 

1845-ben Petőfi Sándor hosszabb gyalogtúrát tett a környéken. A szomszédos Somoskőn, a vár alatt álló Petőfi-kunyhóban szállt meg egyszer, úgy indult az azóta róla elnevezett Petőfi-sétányon át Salgó várához, melynek gyönyörűszép környezete annyira megihlette, hogy megírta a Salgó című versét. A várban kopjafával és a bazaltoszlopok tetején márvány emléktáblával emlékeznek a költő ittjártára. 

...Fölmentem a hegy sziklatetejére

S letelepedtem a romok fölött.

Verőfényes nap volt, tekintetem,

Nem lelve gátot, mérföldekre szállt,

Mint börtönéből megszökött madár,

S vigan köszönté a kék messzeséget,

Hol a faluknak tornyán, a mezőknek

Juhnyájain s a patakok vizén

S mindemhol a nap fénye tündökölt....

( Salgó-részlet)

Óóó igazán klassz vár ez! És annyira nagyon szép a kilátás! A szélnek köszönhetően szép tiszta volt a láthatár, jó messzire el lehetett látni, talán egészen a Tátráig. És persze ott a szomszéd hegyen, ott állt Somoskő vára, ami ugye már Szlovákia, és ami így távolabbról nézve is nagyon szuperül néz ki!

Somoskő vára, ami már Szlovákiához tartozik

A várban, és a toronyban rajtunk kívül egy kamaszfiú társaság volt még. 4-5 fő, valamilyen sportrendezvényen voltak itt, és feljöttek. Nem lett volna ezzel probléma, csak hát annyira, de annyira csúnyán beszéltek, hogy sajnos a kevesebb időt tudtunk a toronyban bámészkodással tölteni, mint amennyit szerettünk volna, mert annyira nagyon zavartak azok a trágár szavak... egyáltalán nem volt kisgyerek füleknek való, úgyhogy csak gyorsan körbesétáltunk, és már mentünk is tovább, lehetőleg hallótávolságon kívülre.

Lefelé jövet még a nap is kisütött, és szép tavaszias idő lett. 

Távolból, autóból. 

Már az autóban ülve, Salgóbányán keresztülhaladva mentünk el egy Zenthe Ferenc park mellett. Itthon utánanéztem, hogy miért is kapta Zenthe Ferenc nevét ez a kis park, és kiderült számomra, hogy a Nemzet Színésze ebben a kis faluban született, és nevelkedett 9 éves koráig. Persze akkoriban a falu korántsem a mai képét mutatta, hiszen fejlődő bányaváros lévén nyüzsgött benne az élet, és az arculata is meglehetősen ápoltabb volt, mint most. De ahogy Zenthe Ferenc mindig jó szívvel és szeretettel gondolt vissza a salgóbányai gyermekéveire, úgy a város lakói és vezetése máig hasonló büszkeséggel és szeretettel gondolnak a színészre. azt olvastam, hogy bár a szülőházát sajnos már régen lebontották, de egy közeli még álló, hasonló épületben tervezik egy Zenthe Ferenc emlékkiállítás létrehozását. 

Úgyhogy már két dolog is van, ami miatt érdemes visszatérni :-) És persze a pazar természeti környezet!