Prága, a várnegyed felé

A Prágai Vár 1918-ig a cseh uralkodók hivatalos koronázási helyszíne volt, 1918 óta pedig a köztársasági elnök székhelye. Elhelyezkedése, és felépítése sok szempontból is hasonlít a mi Budai Várunkéhoz, hiszen a Moldva partján lévő domb tetején épült, templommal, képtárral, kisebb nagyobb palotákkal, tornyokkal. A várfalról pedig ha épp nem olyan csúnya ködös idő van, amint amikor mi ott voltunk, akkor remek a kilátás, hiszen elénk tárunk a kanyargó Moldva a folyón átívelő hidakkal, remek a rálátás a híres Károly-hídra, az óváros tornyaira, és a prágai háztetőkre. 

2003-ban rengeteg helyre bementünk, és nagyon sok mindent megnéztünk itt a várnegyedben, egy egész napot töltöttünk el itt. A közeli Strahovi kolostorban és a Lorettói kápolnában kezdtünk, a legemlékezetesebb nekem onnan a fantasztikusan szép könyvtárterem,  a világon egyedülálló miniatűr könyvgyűjteménnyel, és földgömbökkel, köztük Kopernikusz földgömbjével. A könyvtárszobába nem lehetett bemenni, csak az ajtófélfánál kifeszített kordon mögött lehetett összezsúfolódva bekukkantani. Fényképezni pedig egyenesen tilos volt. Az ajándékboltban viszont nagyon szép képeslapokat lehetett venni a könyvtárszobáról. Mi is vettünk, és nyilván nagyon biztos helyen van, mert mostanság nem akadt a kezembe.

Régesrégi képek:

A kolostor előtt

A Lorettoi kápolna

Most nem mentünk be sehová, csak a Szent Vitus főhajójába néztünk be, (ez a rész még ingyenes, minden további kápolna, kripta, torony, kincstár stb. belépődíjas) oda is csak azért, mert Milánka ragaszkodott hozzá. Az a 10 évvel ezelőtti többórás templomnézés még ma is élénken él bennem. Sajnálatos azonban, hogy csak a nem túl pozitív élmény maradt meg, hogy alig váram már, hogy kimehessek, hogy zsongott a fejem a rengeteg csillogástól, aranyozástól, a rengeteg embertől, akik százféle nyelven beszéltek, nagyon nem volt jó. Abból a sokmindenből azonban, amit ezalatt a sokóra alatt megnéztünk, és amiről ezer információt hallgattunk meg, hát... nem igazán maradt meg semmi.

Ez alkalommal viszont nagyon élveztük, hogy csak úgy lófrálunk egyik térről a másikra, benézünk kapukon, és kívülről bármennyi templomot bármeddig képes vagyok csodálni. A tereken persze sokan voltak, de szerintem nem volt akkora hatalmas nagy a tömeg, hogy kényelmetlen lett volna, emlékeimben minden sokkal zsúfoltabb volt. Persze csúcsidőben nyilván más.

A vár  fekete rácsos kapuján átlépve a hatalmas várudvaron találtuk magunkat. Kupacokban turistacsoportok gyűltek az idegenvezetőjük köré, mi pedig titkon örültünk, hogy ezen már túl vagyunk, és most kedvünkre lófrálhatunk.  Az udvar végében áll a Szent Kereszt kápolna, mely Mária Terézia uralkodása idején épült, 1762-ben, és  a katedrális kincstáraként és galériaként működik.

És innen  Szent Vitussal fogom folytatni.

Prága, újra

Ha Csehország, akkor nekem Prága, annak ellenére, vagy éppen azért, hogy jártunk már itt Ferivel, még nagyon-nagyon régen, ketten, busszal. Ez volt az első közös külföldi utunk, még 2003. tavaszán. Prága  akkor  elvarázsolt. Nem volt kérdés, hogy a csehországi heteink alatt egyszer mindenképpen újra ellátogatunk ide, már csak a megfelelő hétvégét kerestük, hogy ne legyen nagyon hideg. Végül így utólag, pont a legborúsabb szombatot sikerült kifognunk az egész hónapban, de hát ezt előre nem tudhattuk. Az időjárás viszont semmit nem vont le a város értékéből. Annál inkább a 3 gyerek :)Na jó, nem annyira, mert nyilván fel voltunk rá készülve, mint mindig, hogy kevésbé lesz a városnézés kulturális élvezet, mint annak idején, bár bevallom a mérhetetlen sok templomlátogatás egy cseppet sem hiányzott. 

Egészen addig, amíg meg nem néztük a vonatmenetrendet, úgy gondoltuk, hogy vonattal megyünk, hiszen nem laktunk olyan messze, légvonalban. Aztán mikor megnéztük, kiderült, hogy min. 1 átszállással és több mint 3 és fél óra vonaton zötykölődéssel érhető csak el a mivárosunkból Prága, így mégis inkább az autó mellett döntöttünk.
Autópályán másfél óra alatt már ott is voltunk. Azért az mégsem 3 és fél óra, no. Pedig majdnem végig felújítás volt, és csak félpályán lehetett haladni.

 Nem volt épp napos időnk, pedig az előrejelzés szerint annak kellett volna lennie.

Egy külvárosi P+R-ben parkoltunk, az Opatov metrómegálló szomszédságában, gyakorlatilag fillérekért, 20 koronát fizettünk egész napra. Máshol, beljebb, óránként kérnek ennyit, vagy még ennél is sokkal többet. A parkolóban jegyautomata is volt, még szerencse, hogy volt aprópénzünk, így a metrójegyet is sittysutty meg tudtuk venni. Igaz, hogy véletlenül nem félórás szakaszjegyet vettünk, hanem másfél órás egész jegyet, de gyorsan újraterveztünk, és az eredeti belváros-vár sorrendet felcserélve már suhantunk is a vár felé.

 Füvesített villamossínek:

A prágai várat több mint ezer évvel ezelőtt építte fel a morva fölé az első cseh uralkodóház, a Premysl- dinasztia, utódaik pedig  kápolnákkal, palotákkal, bástyákkal bővítették tovább. Az "Arany Prága" elnevezés valószínűleg I.Károly cseh király (=IV. Károly német-római császár) uralkodása idejéből származik, amikor is arannyal vonták be a prágai vár tornyait. 

A várnegyedet hátulról a várpark felől közelítettük meg. A gyönyörű angolparkban való sétálgatást, a panorámában való gyönyörködést csak két dolog zavarta meg. az egyik, hogy Marci a kapunk belépve sakálként ordítani kezdett, és tette ezt szüntelenül, megnyugtathatatlanul, és kitartóan, a másik, hogy a városra lenézve a ködön keresztül csak sejthettük, hogy micsoda remek lehet innen a kilátás, de élvezni igazán nem tudtuk. 

 Turistacsalogató tükörkomlexum:

 Valahol ott, a fehérség mögött, alatt van a város:

 A fák mögül már kibukkant a Szent Vitus székesegyház hatalmas épülete, és szinte a falhoz tapasztotta az embereket, annyira kamerát és szemet vonzó, lenyűgöző látvány így messziről. Pláne, hogy közelről gyakorlatilag fényképezhetetlen és átláthatatlan.

Folyt. köv.