Prága, a várnegyed felé

A Prágai Vár 1918-ig a cseh uralkodók hivatalos koronázási helyszíne volt, 1918 óta pedig a köztársasági elnök székhelye. Elhelyezkedése, és felépítése sok szempontból is hasonlít a mi Budai Várunkéhoz, hiszen a Moldva partján lévő domb tetején épült, templommal, képtárral, kisebb nagyobb palotákkal, tornyokkal. A várfalról pedig ha épp nem olyan csúnya ködös idő van, amint amikor mi ott voltunk, akkor remek a kilátás, hiszen elénk tárunk a kanyargó Moldva a folyón átívelő hidakkal, remek a rálátás a híres Károly-hídra, az óváros tornyaira, és a prágai háztetőkre. 

2003-ban rengeteg helyre bementünk, és nagyon sok mindent megnéztünk itt a várnegyedben, egy egész napot töltöttünk el itt. A közeli Strahovi kolostorban és a Lorettói kápolnában kezdtünk, a legemlékezetesebb nekem onnan a fantasztikusan szép könyvtárterem,  a világon egyedülálló miniatűr könyvgyűjteménnyel, és földgömbökkel, köztük Kopernikusz földgömbjével. A könyvtárszobába nem lehetett bemenni, csak az ajtófélfánál kifeszített kordon mögött lehetett összezsúfolódva bekukkantani. Fényképezni pedig egyenesen tilos volt. Az ajándékboltban viszont nagyon szép képeslapokat lehetett venni a könyvtárszobáról. Mi is vettünk, és nyilván nagyon biztos helyen van, mert mostanság nem akadt a kezembe.

Régesrégi képek:

A kolostor előtt

A Lorettoi kápolna

Most nem mentünk be sehová, csak a Szent Vitus főhajójába néztünk be, (ez a rész még ingyenes, minden további kápolna, kripta, torony, kincstár stb. belépődíjas) oda is csak azért, mert Milánka ragaszkodott hozzá. Az a 10 évvel ezelőtti többórás templomnézés még ma is élénken él bennem. Sajnálatos azonban, hogy csak a nem túl pozitív élmény maradt meg, hogy alig váram már, hogy kimehessek, hogy zsongott a fejem a rengeteg csillogástól, aranyozástól, a rengeteg embertől, akik százféle nyelven beszéltek, nagyon nem volt jó. Abból a sokmindenből azonban, amit ezalatt a sokóra alatt megnéztünk, és amiről ezer információt hallgattunk meg, hát... nem igazán maradt meg semmi.

Ez alkalommal viszont nagyon élveztük, hogy csak úgy lófrálunk egyik térről a másikra, benézünk kapukon, és kívülről bármennyi templomot bármeddig képes vagyok csodálni. A tereken persze sokan voltak, de szerintem nem volt akkora hatalmas nagy a tömeg, hogy kényelmetlen lett volna, emlékeimben minden sokkal zsúfoltabb volt. Persze csúcsidőben nyilván más.

A vár  fekete rácsos kapuján átlépve a hatalmas várudvaron találtuk magunkat. Kupacokban turistacsoportok gyűltek az idegenvezetőjük köré, mi pedig titkon örültünk, hogy ezen már túl vagyunk, és most kedvünkre lófrálhatunk.  Az udvar végében áll a Szent Kereszt kápolna, mely Mária Terézia uralkodása idején épült, 1762-ben, és  a katedrális kincstáraként és galériaként működik.

És innen  Szent Vitussal fogom folytatni.