2020. november 17.

Zempléni napok 2. Vizsoly

( 2020. március)

Másnapra a regéci várat gondoltuk, hogy megnézzük, és mivel Regéc felé Vizsoly is útba esett, ott is mindenképpen meg szerettünk volna állni. 

Néhány telefonálás után kiderült, hogy sajnos a templom, ahol a bibliát őrzik már zárva tart, és a hozzá kapcsolódó múzeum is, de a bácsinak, akivel beszéltünk volt egy külön ( vagy nem teljesen külön, kicsit zavaros volt a sztori nekem)  biblabiznisze, és azt mondta, azt megmutatja. Úgyhogy odamentünk, és a bácsi elmesélte és megmutatta a saját vizsolyi biblia nyomdáját, gyakorlatilag a sufniban, de amúgy nagyon pengén és átgondoltan megvalósítva. A papírkészítéstől egészen a nyomtatásig mindent egy maroknyi csapat csinál, és a végeredmény egy, az  eredeti vizsolyi bibliával megegyező biblia.  Ugyanaz a papírminőség, ugyanaz a technológia, ugyanaz a nyelvezet, mint ami akkor volt. Jópénzért meg is lehet ezt venni.

Na ennek a remake Bibiliának az elkészülési folyamatát mutatta meg nekünk a bácsi nagyon részletesen. 

A látogatóközpont már zárva volt :-(


Csakúgy, mint a templom. A templom különlegessége még, azon túl, hogy itt őrzik az eredeti Károli-bibliát, hogy az utcának háttal helyezkedik el. A bácsi szerint, van is a faluban egy ilyen mondás, hogy az Vizsoly az Isten háta mögött van. 

A Károli-biblia a legrégebbi teljes, magyar nyelvre fordított Biblia. A fordítást Károlyi Gáspár gönci lelkész és lelkésztársai végezték, a könyv kinyomtatásában pedig Mantskovits Bálint nyomdász segédkezett. 2015 januárjában a vizsolyi Biblia bekerült a hungarikumok közé. A nyomtatást 1589. február 18-án kezdték meg a lengyel származású Mantskovits Bálint vezetésével, aki Németalföldről hozatta a betűket, a papírt pedig Lengyelországból szerezték be.  A nyomtatás elkezdésekor még nem készült el a teljes fordítás, ezért Károlyi kéziratait az akkori diákok – köztük Szenczi Molnár Albert – laponként, gyalogszerrel hordták Göncről Vizsolyba. 

A vizsolyi templomból 2002. február 10-én ellopták az eredeti példányt, és csak egy évvel később, 2003 szeptemberében Komáromban, egy elhanyagolt épületben egy tartály alatt, fóliába csomagolva találták meg.

A papírmártásról sajnos nem készült kép, de szépen végigmutatta a bácsi, hogy hogyan lesz a cellulózból végül középkori papír. Mártottak is egy ívet.

Aztán átmentünk a templommal szemközti nyomdába. Állítólag Károli Gáspár és az ő emberei pont ugyanitt, ebben a pajtában nyomtatták titokban a Bibliát.



A gyerekek nyomtathattak is egy oldalt. 


Ez egy elkészült, komplett vizsolyi biblia. Pontugyanolyan, mint a korabeli.


De ha már Vizsolyig eljön ez ember, akkor nem csak a Bibliát érdemes megnézni, hanem a  falu szélén lévő  mézmúzeumot is. Érdemes a főúton menni, és onnan lekanyarodni, mert  mi a rosszabbik, ámde rövidebb úton közelítettünk meg. Nem volt túl bizalomgerjesztő a lakosság az utcának ezen végén. 

A mézmúzeum igazából pár héttel később, vagy nyáron lett volna igazán izgalmas, mert akkor a gyerekek is beöltözhettek volna méhész ruhába, és lefejthették volna  a rácsról maguk a mézet, meg ilyesmi. Március közepén még nem volt méh-szezon, úgyhogy csak a kaptárt tudtuk megnézni, de a méhész, Mézes Gergő, elmesélte, hogy hogyan is történik ez a méhészkedés a valóságban. Mindent megtudtunk a méhekről, a mézről, és a méhészkedésről, amit csak kell. 



A múzeum szomszédságában vendégház is működik, a kertben pedig egy apiterápiás házikó is áll, aminek az aljában méhek laknak, amelyek zümmögése, rezgése jótékony hatással van az egészségünkre. 



A kisboltban rengeteg féle különlegesség található, a különféle mézek mellett sok egyéb méhészkedéssel, méhekkel kapcsolatos tárgy is. 
A falakat információs táblák borítják. 




A Nagypapa a kapuig kísért bennünket. 

Innen Regéc felé kanyarodtunk. 

2020. november 5.

Zempléni napok 1. , Boldogkőváralja- Vár

( 2020. március) 

Év elején, még olyan január körül,  amikor a suliban  elhangzott, hogy a március 15-s hétvégét megtoldják 2 tanítási nélküli munkanappal, és még hétfőn-kedden sem lesz iskola. Korábban is már emlegettük, hogy jó lenne valahová elmenni a tavasszal megint, merthogy az előző évi Villány is olyan jól esett. Mivel a tavaszi szünetet rendszerint a rokonokkal, nagyszülőkkel szoktuk tölteni, ezen felbuzdulva elkezdtünk valamit szervezni arra a négy napra. Akkor még szó sem volt arról, hogy koronavírus, még a kínai hírek is épp csak csordogáltak. 

Először a Tátrában gondolkodtunk, mert régóta ígérjük már a fiúknak, hogy majd elmegyünk. Velük még nem voltunk. De erről még idejében lemondtunk, még mindig nem a vírus miatt, hanem azért, mert tartottunk tőle, hogy belecsúszunk valami későtéli nagy havazásba, és március közepén a gyerekekre már nemigen szokott jó lenni a téli felszerelésük. szóval leginkább praktikussági okokból. 

Így végül Zemplén mellett döntöttünk, ahogy mi már voltunk kettesben, de Zemplénből sosem elég, és a zempléni várakat mindenképpen a gyerekekkel együtt szerettük volna végigjárni. Úgyhogy nagyon lelkesen foglaltunk le egy szállást Boldogkőváralján, és izgatottan vártuk az indulást. 

Idő közben szépen beszivárgott az életünkbe a koronavírus, de még az indulás napján sem volt szó arról, hogy iskolabezárás, meg egyebek, sőt... pont az ellenkezője hangzott el a médiában, hogy szankciókat fognak bevetni azon iskolák ellen, akik be mernek zárni. Szóval így indultunk el a Zemplénbe. 

Út közben Mezőkövesden álltunk meg kicsit pihenni, és uzsonnázni. Réges-régen voltunk itt egy esküvőn, és próbáltuk feleleveníteni az akkori emlékeket. 



Aztán ahogy közeledtünk Boldogkő felé, már nagyon vártuk, hogy megérkezzünk, és egyre izgatottabban kémleltük a vidéket, hogy mikor pillantjuk meg a várat. 

És egyszer csak ott volt, a teljes valójában. És imádtuk! A későbbi napokban még nagyon sok arcát láttuk, napsütésben, naplementében, kora reggel, este kivilágítva. sokkal jobb és szebb képek is születtel a várról, mint ez. De ez volt a legeslegelső, még az autóból, a falu felé haladva. 




A szállásunk a Boldogkő Ház  nevezetű vendégházban volt, gyakorlatilag a vár alatt. Egy konyha-étkező részből 2 szoba nyílt, mindkettőhöz volt külön fürdőszoba. A konyha jól felszerelt volt, edényekkel, mikróval, vízforralóval, és kávéfőzőt is kaptunk a tulajtól, aki nagyon kedves és segítőkész volt. Mindennel meg voltunk alapvetően elégedve. 
( A fiúk kezdetben elégeetlenkedtek, mert valmai gond volt a kábeltévével a faluban, és csak a földi adók jöttek, de hamar megszokták, és hát nem is hiányzott) 







Sittysutty elfoglaltuk a szállást, szusszantunk egyet, és már indultunk is a várhegyre, hogy még legyen elég időnk a zárásig. Lévén még pont a szezon előtti héten jártunk, még nagyon korlátozott ideig voltak csak nyitva a nevezetességek, köztük a listánkon szereplő várak is. ( Végül Füzért a vírus miatt már nem is tudtuk megnézni. ) 

Én teljesen föl voltam spanolva, olyan régóta csak képen nézegettem és mondogattam, hogy majd egyszer eljövünk ide, hogy szinte hihetetlen volt, ahogy ott magasodott a felettünk a szikla tetején a vár.

A szállásunktól egy laza 20-30 perces séta vezetett fel a várhoz, kicsi hegymászással, de az inkább volt izgalmas, mintsem megerőltető. De a vár autóval is megközelíthető, egészen a vár lábáig lehet menni, ahol egy nagy parkolóban lehet hagyni az autót. 

Sajnos, bár nem volt rossz idő, mégis hűvöskés volt, nem sütött a nap, és délutánra, mire a várhoz indultunk, már eléggé borús lett és nagy szél is volt. 

 Az andeztitufa hegy tetejére épült várat valószínűleg a tatárjárás után építették, mint erődítmény, mely a Kassai utakat és a Hernád völgyét volt hivatott védeni.






Fölfelé haladva. Alattunk a falu, körülöttünk a hegyek. 




Oroszlánszikla. Tetején a híres gyilokjáróval és az őrtoronnyal. 








A vár maga igazán remek. Olyan IGAZI VÁR.

A vár pontos építésének időpontját nem ismerjük, de annyi biztos, hogy a tatárjárás után, az 1200-as évek végén már állt. Építése a Tomaj és az Aba család neváhez fűződik, de az évszázadok során rengeteg tulajdonosa volt a várnak. 

Később, 1701-ben, a császári katonák felrobbantották, és ez után sokáig csak pusztult. 1945-ben állami tulajdonba került, de csak 1963-ban kezdtek hozzá a felújításhoz. Később az egykori palotaszárnyban turistaszálló működött, amit a 90-es években zártak be, és kiállítótermeket hoztak létre a helyén. 2002-ben, és 2013-ban is nagyobb volumenű felújításon esett át, befedték a palotaszárnyat, rendbehozták a szárazmalmot, és újabb kiállításokat létesítettek. 

A vár jelenleg is felújítás alatt áll, bár ottjártunkkor még pont nem kezdték el, de később, a nyári szezonban is csak hétvégente volt látogatható. 


A fiúk a pinceszintre, a börtönbe és a kínzókamrába akartak először menni, így ott kezdtünk, rögtön a bejárattól balra. 


Kovácsműhely. 
Kőkutya. 
Várbörtön és kínzókamra. 

 Majd gyorsan, mert elég szeles idő volt, és még mielőtt nagyon beborulna az ég, kimentünk a csücsökbe, az őrtoronyba.




Annyi képet láttunk már a toronyról, a várról, és a környékről, de igaziból, élőben látni mégiscsak mindennél fantasztikusabb. Nem is nagyon volt kedvünk otthagyni sem a tornyot, sem a panorámát. 

A vár alatt,  ott lenn, a hegyoldalban barackfa ültetvény volt, amin Marcinak nagyon megakadt a szeme, és elhatározta, hogy majd neki is lesz ilyen gyümölcsfás ültetvénye. 







A felfelé vezető ösvény. 







Mire végeztünk a gyilokjáróval, addigra a heves szélben már eléggé átfagytunk, és jól esett a felújított Palotaszárnyban végignézni a hadtörténeti- és makettkiállítást. Közben a szárazmalmot is megtekintettük. 



Régi pénzek. Ilyen pengősei a nagymamámnak is voltak elrakva a szakácskönyvében. Kisgyerek koromban mindig megcsodáltam őket. 

















A fiúk még kicsit szaladgáltak a várudvaron, benéztek lyukakba, ott oldalt, a lépcső tetején nyíló pici teremben a gönci barackról, és az abból készült pálinkáról lehet olvasni. 






Az Oroszlánszikla a másik oldalról, lefelé jövet. 



Közeleg a tavasz :-)



Másnapi, napsütéses felvételek: 




Bár meleg napsütésben indultunk, mégis jól átfagytunk mire hazaértünk, de megérte! 

Másnapra hosszú napot terveztünk, úgyhogy ránkfért a pihenés.