Együtt utazunk: Zempléni napok 1. , Boldogkőváralja- Vár

( 2020. március)

Év elején, még olyan január körül, amikor a suliban elhangzott, hogy a március 15-s hétvégét megtoldják 2 tanítási nélküli munkanappal, és még hétfőn-kedden sem lesz iskola. Korábban is már emlegettük, hogy jó lenne valahová elmenni a tavasszal megint, merthogy az előző évi Villány is olyan jól esett. Mivel a tavaszi szünetet rendszerint a rokonokkal, nagyszülőkkel szoktuk tölteni, ezen felbuzdulva elkezdtünk valamit szervezni arra a négy napra. Akkor még szó sem volt arról, hogy koronavírus, még a kínai hírek is épp csak csordogáltak.

Először a Tátrában gondolkodtunk, mert régóta ígérjük már a fiúknak, hogy majd elmegyünk. Velük még nem voltunk. De erről még idejében lemondtunk, még mindig nem a vírus miatt, hanem azért, mert tartottunk tőle, hogy belecsúszunk valami későtéli nagy havazásba, és március közepén a gyerekekre már nemigen szokott jó lenni a téli felszerelésük. szóval leginkább praktikussági okokból.

Így végül Zemplén mellett döntöttünk, ahogy mi már voltunk kettesben, de Zemplénből sosem elég, és a zempléni várakat mindenképpen a gyerekekkel együtt szerettük volna végigjárni. Úgyhogy nagyon lelkesen foglaltunk le egy szállást Boldogkőváralján, és izgatottan vártuk az indulást.

Idő közben szépen beszivárgott az életünkbe a koronavírus, de még az indulás napján sem volt szó arról, hogy iskolabezárás, meg egyebek, sőt... pont az ellenkezője hangzott el a médiában, hogy szankciókat fognak bevetni azon iskolák ellen, akik be mernek zárni. Szóval így indultunk el a Zemplénbe.

Út közben Mezőkövesden álltunk meg kicsit pihenni, és uzsonnázni. Réges-régen voltunk itt egy esküvőn, és próbáltuk feleleveníteni az akkori emlékeket.

Aztán ahogy közeledtünk Boldogkő felé, már nagyon vártuk, hogy megérkezzünk, és egyre izgatottabban kémleltük a vidéket, hogy mikor pillantjuk meg a várat.

És egyszer csak ott volt, a teljes valójában. És imádtuk! A későbbi napokban még nagyon sok arcát láttuk, napsütésben, naplementében, kora reggel, este kivilágítva. sokkal jobb és szebb képek is születtel a várról, mint ez. De ez volt a legeslegelső, még az autóból, a falu felé haladva.

A szállásunk a Boldogkő Ház nevezetű vendégházban volt, gyakorlatilag a vár alatt. Egy konyha-étkező részből 2 szoba nyílt, mindkettőhöz volt külön fürdőszoba. A konyha jól felszerelt volt, edényekkel, mikróval, vízforralóval, és kávéfőzőt is kaptunk a tulajtól, aki nagyon kedves és segítőkész volt. Mindennel meg voltunk alapvetően elégedve.

( A fiúk kezdetben elégeetlenkedtek, mert valmai gond volt a kábeltévével a faluban, és csak a földi adók jöttek, de hamar megszokták, és hát nem is hiányzott)

Sittysutty elfoglaltuk a szállást, szusszantunk egyet, és már indultunk is a várhegyre, hogy még legyen elég időnk a zárásig. Lévén még pont a szezon előtti héten jártunk, még nagyon korlátozott ideig voltak csak nyitva a nevezetességek, köztük a listánkon szereplő várak is. ( Végül Füzért a vírus miatt már nem is tudtuk megnézni. )

Én teljesen föl voltam spanolva, olyan régóta csak képen nézegettem és mondogattam, hogy majd egyszer eljövünk ide, hogy szinte hihetetlen volt, ahogy ott magasodott a felettünk a szikla tetején a vár.

A szállásunktól egy laza 20-30 perces séta vezetett fel a várhoz, kicsi hegymászással, de az inkább volt izgalmas, mintsem megerőltető. De a vár autóval is megközelíthető, egészen a vár lábáig lehet menni, ahol egy nagy parkolóban lehet hagyni az autót.

Sajnos, bár nem volt rossz idő, mégis hűvöskés volt, nem sütött a nap, és délutánra, mire a várhoz indultunk, már eléggé borús lett és nagy szél is volt.

Az andeztitufa hegy tetejére épült várat valószínűleg a tatárjárás után építették, mint erődítmény, mely a Kassai utakat és a Hernád völgyét volt hivatott védeni.

Fölfelé haladva. Alattunk a falu, körülöttünk a hegyek.

Oroszlánszikla. Tetején a híres gyilokjáróval és az őrtoronnyal.

A vár maga igazán remek. Olyan IGAZI VÁR.

A vár pontos építésének időpontját nem ismerjük, de annyi biztos, hogy a tatárjárás után, az 1200-as évek végén már állt. Építése a Tomaj és az Aba család neváhez fűződik, de az évszázadok során rengeteg tulajdonosa volt a várnak.

Később, 1701-ben, a császári katonák felrobbantották, és ez után sokáig csak pusztult. 1945-ben állami tulajdonba került, de csak 1963-ban kezdtek hozzá a felújításhoz. Később az egykori palotaszárnyban turistaszálló működött, amit a 90-es években zártak be, és kiállítótermeket hoztak létre a helyén. 2002-ben, és 2013-ban is nagyobb volumenű felújításon esett át, befedték a palotaszárnyat, rendbehozták a szárazmalmot, és újabb kiállításokat létesítettek.

A vár jelenleg is felújítás alatt áll, bár ottjártunkkor még pont nem kezdték el, de később, a nyári szezonban is csak hétvégente volt látogatható.

A fiúk a pinceszintre, a börtönbe és a kínzókamrába akartak először menni, így ott kezdtünk, rögtön a bejárattól balra.

Kovácsműhely.

Kőkutya.

Várbörtön és kínzókamra.

Majd gyorsan, mert elég szeles idő volt, és még mielőtt nagyon beborulna az ég, kimentünk a csücsökbe, az őrtoronyba.

Annyi képet láttunk már a toronyról, a várról, és a környékről, de igaziból, élőben látni mégiscsak mindennél fantasztikusabb. Nem is nagyon volt kedvünk otthagyni sem a tornyot, sem a panorámát.

A vár alatt, ott lenn, a hegyoldalban barackfa ültetvény volt, amin Marcinak nagyon megakadt a szeme, és elhatározta, hogy majd neki is lesz ilyen gyümölcsfás ültetvénye.

A felfelé vezető ösvény.

Mire végeztünk a gyilokjáróval, addigra a heves szélben már eléggé átfagytunk, és jól esett a felújított Palotaszárnyban végignézni a hadtörténeti- és makettkiállítást. Közben a szárazmalmot is megtekintettük.

Régi pénzek. Ilyen pengősei a nagymamámnak is voltak elrakva a szakácskönyvében. Kisgyerek koromban mindig megcsodáltam őket.

A fiúk még kicsit szaladgáltak a várudvaron, benéztek lyukakba, ott oldalt, a lépcső tetején nyíló pici teremben a gönci barackról, és az abból készült pálinkáról lehet olvasni.