Procida- hajókirándulás

Miután Nápolyt többé-kevésbé körbejártuk, a következő napokat kirándulásokkal töltöttük. Egy tengerparti nyaralás semmiképp nem telhet el hajókirándulás nélkül, az egyik napot mindenképpen erre akartuk szánni. Nem volt olyan egyszerű úticélt választani, mert  a hajók menetrendje nem nagyon passzolt a mi menetrendünkhöz, vagy nagyon korán indultak, amihez nekünk még korábban el kellett volna indulni a város másik feléről, vagy  már erősen benne a délutánban, ami meg már nekünk volt késő. Mivel a hotelben volt reggelink, (7-től), amit semmiképpen sem szerettünk volna kihagyni, meg korán kelni sem igazán, így a kora reggeli járatokról le is mondtunk. Aztán kérdés volt még, hogy hová is menjünk. 

Kézenfekvő lenne, mint ahogy itthonról az is volt, hogy Caprira menjünk. Eleinte nem is gondolkodtunk mi sem másban, hiszen Capri, az mégiscsak Capri, és lehet, hogy oda többet soha nem jutunk már el, és hát ha a világsztároknak jó Capri, akkor nekünk is jó lesz. 

Aztán Capriról hamar lemondtunk, mert nagyon hosszú lett volna oda a hajóút, azt hiszem másfél óra, meg ugyanannyi vissza, és Máténak ez már lehet hogy sok lett volna. Másrészt alaposabban utánaolvasva, a magas sziklás hegy tetején elterülő város a meredek ösvényeivel, keskeny lépcsősoraival nem pont egy babakocsis kirándulásnak való. Harmadrészt nem is ment oda jókor hajó. (Negyedrészt brutáldrágák voltak a hajójegyek, Caprira pedig különösen!)

Így aztán a Nápolyhoz legközelebb eső és a Capri, Ischia, Procida hármasból legkisebb szigetet választottuk úticélnak, Procidát, ahová ment is kora délután hajó, és a menetidő is csak 40 perc körül volt, amit még Mátéval is be lehetett vállalni. 

Izgatottan vártuk az indulást, én titkon azt reméltem, hogy Máté majd elalszik a hajón, mi pedig nyugodtan tudunk majd bámészkodni, de persze nem így lett. Neki minden nagyon érdekes volt, érdekesebb mint az alvás.
Néhány kép azért készült a hajóról.
Itt van pl. Nápoly a tenger felől nézve, igaz elég messze vagyunk már, de azért létszik középtájon a királyi palota vörös épülete, tőle jobbra a Castel Nuovo, balra pedig a szállodasor. A hegy tetején pedig a Szentelmo.

 Procida kikötője felé tartva:

A sziget sokkal-sokkal kevésbé felkapott, mint Capri, de ez semmit nem von le az értékéből, sőt... valamennyire még turistáktól érintetlen, nem annyira zsúfolt, még fellelhető a természetesség, hogy itt még nem minden a turistákért van. A lakók többsége szőlészetből, és halászatból él, mi másból. Egyszerű emberek, egyszerű életvitellel, ezzel szemben látható még a régmúlt korok gazdagsága, hiszen a sziget tele van omladozó villákkal.
A hajóból kiszállva Máté persze perceken belül elaludt, így mi gond nélkül vágtunk neki a sziget felfedezésének.

A kedvenceim a lépcsők: (azóta is)

A sziget fölé magasodó dombon egy 16. századi Castello áll, melyet, mint sok más olasz várerődöt börtönként használtak még nem is olyan régen is. Errefelé vettük hát az irányt.

 A halászkikötőt nemcsak az olasz filmesek fedezték fel, hanem több nemzetközi filmben is felbukkan, hol kisebb, hol nagyobb jelentőséggel. A legismertebb film, melyet itt forgattak a Tehetséges Mr. Reply. A forgatás képeit az egyik helyi étteremben meg is lehet tekinteni. Mi nem jártunk ebben a vendéglőben, igaz, akkor még nem is tudtam, hogy a filmet itt forgatták.

A tipikus, és sokszorlátott útikönyves kép Procidáról. De ezt én fényképeztem:)

A sziget egyébként vulkanikus eredetű, de a kráterei már elcsendesedtek, és az erózió miatt lekoptak.

A Certosa di San Michele Arcangelo ( Mihály arkangyalkolostor) 

Az erőd tetejére felérve Máté is felébredt, biztos nem akarta kihagyni a látványt:)

Lefelé már könnyebben vitt a lábunk. Leérve megkerestük az első strandot, és végre-végre csobbantunk egy nagyot a hűs tengerben. Máté először találkozott életében ekkora nagy vízzel, eleinte óvatosan méregette, nem tudta igazán, hogy kell-e ez neki vagy sem, végül csak bement, és hatalmas pancsolt. 

 

Hamar eltelt az idő a strandolással. Egykettőre eljött az ideje, hogy készüljünk a hajóhoz. 

 

 A sziget a hajóról nézve:

 Nápolyhoz közeledve pedig hatalmas hajókkal találkoztunk:

Mire Nápolyba értünk, és mire visszaértünk a hotelhez jó késő lett, Máté el is aludt, teljesen kifárasztotta a strandolás. Átaludta csaknem az egész hajóutat, a buszozást, a vacsorát, majd 11-kor még pörgött mint egy búgócsiga, mire megint csak kidőlt, és reggelig húzta a lóbőrt. 

Másnap fárasztó napunk volt. És a változatosság kedvéért iszonyat meleg.