2011. október 13.

Lengyelország- Kamieniec

Lengyelországi hosszú hétvégénk második napján egy közeli várromot néztünk meg, Kamieniec-ben. A barátságos kis falu fölött egy dombon magasodott a vár, azaz a várrom.  Csodaszép napsütéses időnk volt, csak úgy zöldellett a táj, nyíltak a virágok, igazi kellemes meleg napos ősz volt. Jó volt alulról fölnézni a várra, és elképzelni, milyen is lehetett a fénykorában.




A várnak egyébként magyar vonatkozása is van, mégpedig ide menekült Balassi Bálint családja, amikor az apját hamis vádak alapján elfogták és megszökött. 2 évet éltek itt. Az ekkor 16 éves Balassi itt fordította németről magyarra egy luteránus prédikátor könyvét, melyet később Krakkóban kinyomtattak. (wikipedia) A vár bejáratánál márványtáblával emlékeznek Balassira.



Belülről a vár igazi várromos volt, udvarán egy színpaddal, ahol meleg nyári estéken mindenféle koncerteket adnak elő, egy másik részén pedig állagmegóvó munkálatok folytak.
 
 


A vár faláról pedig szokás szerint remek volt a kilátás:)



A képen látszik az akkori miautónk, Berci, az első gyerekünk, mondhatni, aki korát meghazudtolva röpített minket szerte az országban-világban. Ez a túra pl. már a második Tátrás kiruccanása volt, legalábbis a mi fennhatóságunk alatt, és mivel gyerekünk akkoriban még nem volt, így az autót fényképeztük úton-útfélen:) Sírtam is napokig, amikor meg kellett válnunk tőle 2007.októberében.... no de ez egy másik történet:)
Közelebbről Berci:

Lent a vár alatt van egy kis presszó, amolyan békebeli, ide még betértünk, kicsit még körbejártunk a faluban, ami igen szép és rendezett, megér egy sétát, pláne, hogy ilyen szép kis házikókat lehet látni:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése