(2022. július)
2022-ben olyan szerencsénk volt, hogy akár rövid hétvégére mentünk le a Balatonhoz, akár hosszabb időre, minden egyes alkalommal kánikulai meleget fogtunk ki. Ilyenkor pedig nehéz a gyerekeket rávenni arra, hogy a strandoláson kívül mást is csináljunk, de azért egy-egy rövidebb kirándulást csak sikerül kialkudnom velük.
Egy ilyen alku eredményeképpen sétáltunk fel egyik alkalommal a mencshelyi Kossuth-kilátóhoz, ahol korábban még nem voltunk.
Dörgicse és Mencshely között félúton, a Halom-hegy a 399 méterével a környék legmagasabb pontja, így az egész Déli-Bakonyt beláthatjuk innen. A tetején lévő eredeti kilátót 1962-ben építették, a jelenlegit 2015-ben adták át.
Nevét arról kapta, hogy az 1848-as szabadságharc bukása után Mencshelyen rejtőzött Kossuth Lajos felesége és gyermekei. A kilátó közelében egy régi kemencét is találunk, amit a legenda szerint egykor Kossuth kovácsa használt.
A kilátó közelében kialakítottak egy a 2 km hosszú Vulkán tanösvényt, ami a Halom-hegy vulkanikus történetét mutatja be, és a kialudt vulkán gyomrába is besétálhatunk. A kilátó alatt egy kőbő kirakott Balaton is megtekinthető.
Mencshelyen a focipálya mellett parkoltunk le, és innen indultunk fel a hegyre a tanösvény jelzésen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése