Trieszt

A hányattatott sorsú Triesztnek nem túl nagy a marketingje, én legalábbis azelőtt, hogy ide készültünk volna, nemigen hallottam róla, pedig ha az ember ide csöppen, akár véletlenül, akár csak egy rövid időre, mint mi is, akkor rádöbben, hogy Trieszt is megér egy kirándulást, egy alaposabb felfedezést.
A város először a Habsburg Birodalom része volt, 1867-ig, majd az Osztrák-Magyar Monarchia legfontosabb hadikikötője és hajózási városa lett. 1918-ban  Olaszországhoz került, majd a II. vh. után Jugoszlávia magának követelte. 1954-től ismét Olaszország része.
A tengerparti épületek a Monarchia korát idézik, hatalmas korabeli, impozáns épületek sora kíséri végig a tenger vonalát. De vannak itt múzeumok, római kori színház, erődítmény, és persze az olasz gasztronómia kedvelői is megtalálják a számításukat.

A hotelből kilépve szinte pár lépésnyire, már ott is voltunk a város főterén, Piazza dell’Unita d'Italia-n. A hatalmas teret ( 12000 nm2) 3 oldalról századfordulós paloták veszik körül, a negyedik oldalát  tenger határolja. Itt korábban kikötő volt, amit 1850-ben megszüntettek, de a kikötői stég megmaradt, és igazán turistacsalogatóan nyúlik be mélyen a tengerbe, hogy a végéről visszanézve megcsodálhassuk a várost. 
A téren két emlékmű található, VI: Károly szobra a városháza előtt, és a 1754-ben emelt  Négy Kontinens Díszkút, melyen az akkor ismert 4 kontinenst ábrázoló szobrok veszik körül a középen fiatal lányként ábrázolt Triesztet. ( Egyikről sincs közeli képem, sajnos. )

Palazzo Del Governo- Kormányzói Palota

Palazzo del Municipio- Városháza

A térről hangulatos kis utcák vezetnek szerte. A sétálóutcát leszámítva kevés emberrel találkoztunk, túl voltunk már az ebédidőn, de nem volt még vacsoraidő. Az éttermeknek is csak a töredéke volt nyitva. Végül csak találtunk egy helyet, ami már éppen nyitott, és ettünk is egy isteni finom lasagne-t. 

Római kori színház, melyet az 1930.as években tártak fel.

Basilica San Silvestro, 12. századi templom 

A tengerbe nyúló mólót, a Molo Audace-t 1918-ban nevezték el az első ide érkező rombolóhajóról. A mólón végigsétálva kedvünkre gyönyörködhetünk a tengerben. 

A városhoz közel, pár kilométerre található a Miramare-kastély,  amire sajnos nekünk nem volt időnk, de ha egy fél napnál többet lettünk volna itt, vagy leszünk itt még valaha, akkor mindenképpen ajánlott a megtekintése, mert gyönyörű. A hófehér márványból épült palotát 1856-60 között építették  Habsburg Miksa osztrák főherceg és felesége, Sarolta hercegnő részére. A kertet maga Miksa tervezte, és számos trópusi fajt telepített az addig kopár kőszirtre. A mexikói trón elfoglalása előtt boldog éveket töltött itt a pár. 

Pár évvel később még egy estét töltöttünk a városban, de olyan borzalmasan rossz idő volt, szélvihar, és jeges szél, hogy ki sem lehetett mozdulni a hotelből. A város egy addig hiányzó látványosságáról, a Canal Granderól, mely egy 1756-ban létrehozott mesterséges kikötő,   akkor is csak autós kép készülhetett. A kikötő ma impozáns vitorlások kikötőhelye. A csatorna végében áll a  Csodatévő szent Antal templom, a csatorna közelében pedig a nagy zöldség- és gyümölcspiac. 

A legjobb képünk a csatornáról. 

Trieszt- hotel

A városba érkezve egyre nagyobb lett bennünk az izgalom. Pláne, amikor rájöttünk, hogy a hotelünk közvetlenül a tenger partján van. Egészen addig, amíg a gps térképén nem láttuk, hogy hová is megyünk valójában, addig fel sem merült bennünk, hogy esetleg ott lehet. Vagy ha igen, akkor sem éreztük ennek a jelentőségét. Bezzeg amikor már ott volt a tenger, és ott volt a szálloda is, na akkor kicsit összehúzódott a gyomrom. Mert ilyen puccos szállodát én még csak kívülről láttam, azt is csak kutyafuttában, mert meg sem merek állni előtte :-) Bezzeg most, most még be is kell menni. Ahogy végignéztem magunkon, az utazós ruhánkon, a tornacipőnkön, a megfáradt gyerekeken, hát... nem voltam biztos benne, hogy idevalók vagyunk mi. Nem is, egyébként, csak ha már adódott egy ilyen lehetőség, hát miért is ne próbálnánk ki :-)

A hotel

Mivel nem volt túl sok időnk, mert csak 2 éjszakát töltöttünk itt, és Triesztre csak az aznap délutánunk volt, így nem sokáig húztuk az időt a szálloda előtti bámészkodással, hanem gyorsan bejelentkeztünk, és elfoglaltuk a szobánkat. Vagyis A SZOBÁNKAT! Én még ilyen gyönyörűt sose láttam, se addig, se azóta, mert ha magunk keresünk szállást, akkor igyekszünk a legminimálabbat megtalálni, mert a gyereket úgysem fogja meg a nagy luxus. De ez valami gyönyörűséges, és kényelmes volt, és egyáltalán nem bántuk, hogy egyszer ezt az oldalát is ki tudjuk próbálni a turistáskodásnak. 

És micsoda kilátás volt az erkélyről: -) 

Engem lenyűgözött a végeérhetetlen tenger látványa, Máét pedig a jövő-menők hajók érdekelték a legjobban. 

Jól kigyönyörködtük magunkat, és már mentünk is a városba. 

Trieszt felé

Hogy miért éppen Trieszt, arról már írtam korábban. Mikor felmerült, hogy legyen Trieszt, akkor először furcsa volt. Trieszt? Miért pont Trieszt? akkor már miért nem Velence? hát azért nem, mert Velence sokkal bonyolultabb autóval és kisgyerekkel, mint egy szárazföldi város. Így viszont Triesztben egy igazi luxusszállodában szállhattunk meg 2 éjszaka erejéig. 

Szentgotthárdról nem túl bonyolult út vezet Triesztig, tulajdonképpen csak át kell vágni Szlovénián az autópályán, és már ott is vagyunk. 

Én még sosem jártam úgy igazán Szlovéniában, viszont párszor már átutaztuk így rajta, és minden egyes alkalommal lenyűgöz. Pedig tényleg csak épphogy látunk belőle valamit, hiszen az autópályán suhanunk csak végig. Mégis annyira szép és hívogató még így röptében is. 

A kis lankás dombok egyszer csak hatalmas hegyekké nőttek, melyek felhőbe burkolózó csúcsát sokszor nem is lehetett látni. A hegyek között és a hegyek oldalában apró falvak, templomtornyok, a fű varázslatosan zöld, a végeláthatatlan hegyi legelőkön vidáman sütkéreztek a tehenek, bárányok. 
Ha nem ült volna hátul két szuszogó manó, akkor vagy megálltam volna és soha el nem megyek onnét, vagy a végtelenségig autóztam volna egyik hegytől a másikig. Még jobb lett volna gyalog megmászni egy-egy méretes hegycsúcsot és a tetejéről nézni szerteszét. 

Útközben megálltunk egy klassz fánkozónál, és akkora fánkot ettünk, hogy nagyobb volt a fejünknél is. 
Pikkpakk megérkeztünk Trieszt határába, amit már elsőre is nagyon vonzóvá tesz az, ahogy a hegy tetejéről gurulva a város felé, gyönyörűen rá lehet látni a városra és a Trieszti-öbölre. 

Kicsit kanyarogtunk a szűk utcákon oda-vissza, mire sikerült ráfordulni a helyes útra, mert bár mondta a gps hogy hol merre, de sokszor annyira keskeny utcákba akart bevinni, hogy mire észrevettük, hogy ott le lehet kanyarodni, addigra már túl is mentünk rajta. de végül megérkeztünk! És fantasztikus volt! 

Őriszentpéter, Árpád-kori templom

Az Őrség központja, Őriszentpéter, melynek legismertebb, legnevesebb látnivalója az erdő mélyén megbújó Árpád-kori Szent Péter templom.
A templomot az 1200-as években építették, majd a török támadások idején, az 1550-es években erődítménnyé alakították, sáncokkal, árkokkal vették körül, és több tucat katona állomásozott itt, hogy védje a falvakat, és ez egészen 1664-ig sikerült is. Ekkor azonban győzedelmeskedtek a törökök, az erőd falait lerombolták, és ez után már nem is állították vissza. A templomkertben azonban máig látszódnak a sánc nyomai.
A templomot újjáépítették, a 17. században a protestánsok kezébe került, és csak 1732-től lett újra a katolikusoké.

A templomhoz rövid sétával érünk el a faluból. Szépen gondozott falusi, muskátlis, gyümölcsfás porták mellett visz az út.

A karzatra vezető falépcső, mely rendkívüli módon a templomon kívül van. A tornyot az újjáépítéskor egybeépítették a nyugati homlokzattal.

A déli oldali román kori faragott kapu.

A templomot egykor kívül-belül freskók díszítették, ezeknek csak a nyomai maradtak fenn sajnos.
A templom belsejében Szent Péter képe függ, körülötte 17. századi biblia idézetek.
Trehány fotós voltam akkoriban, mert nem találok a szentélyről képet, pedig voltunk bent. A templom szabadon látogatható.  A képet wikipediáról kölcsönöztem.
A templom műemlékvédelem alatt áll.

www. wikipedia.hu

Nem messze innen áll egy középkori téglaégető. Állítólag pár perces séta a templomtól egy keskeny ösvényen. De mi erről vagy nem tudtunk, vagy nem találtuk az ösvényt, vagy babakocsival járhatatlannak gondoltuk, már nem emlékszem, mindenesetre a téglaégetőt nem láttuk. Feltehetően a 16. században épület, és itt égették ki a templom erődítéséhez szükséges téglákat.

A további terv az volt, hogy megállunk Magyarszombatfán, a Fazekasháznál, de mivel a gyerekek elaludtak az autóban, nem álltunk meg csak átautóztunk a falun.

Ejj, de vissza kéne menni erre a környékre is!

Őrség, Szalafő-Pityerszeri Skanzen

Hivatalos nevén Őrségi Népi műemlékegyüttes. 

Az Őrség nevét onnan kapta, hogy a honfoglaló magyarok őrállókat telepítettek erre a területre, hogy az ország nyugati kapuját védjék. A magaslatokra épült épületegyüttesek, a szerek, mely a tájegység jellegzetessége. A szerek legeredetibb formáját a Pityerszeri skanzenben lehet megtekinteni, ahol az épületek az 1700-as évekbeli formájukat mutatják,  korabeli berendezési tárgyakkal. Egy-egy szer csak néhány házból, ezek gazdasági épületeiből és udvaraiból áll, és csak egy család lakta. 

A Pityerszeri Falumúzeum jellegzetes épületei a boronaház, mely az első háztípusok egyike volt, és a jurtát váltotta fel, továbbá a kerített ház, mely tulajdonképpen azt jelenti, hogy az épületeket U alakban építették és középen volt az udvar, illetve az emeletes kástu ( egy különálló éléskamra őrségi neve), melyek csak ezen a területen találhatóak meg. 

Emeletes kástu

A skanzen mellett egy remek büfében/csárdában pihentünk meg, az árnyas fák alatt, ahol természetesen őrségi dödöllét ettünk és bodzaszörpöt ittunk. 

Innen továbbautóztunk, mivel a gyerekek már nem nagyon akartak csak úgy céltalanul bóklászni a dombokon. Az Őrség az a hely, ahonnét nehéz elszakadni, akármeddig tudnék itt autózni és kirándulni, nézni a dombokról szerte, szívni a friss levegőt, menni egy faluból a másikba, és csak úgy ott lenni. 

( 2010. június)