Sorrento

Sorrento a Nápolyi-öböl egyik legfelkapottabb üdülőhelye. Nem véletlenül. A gyönyörű fekvésű kisváros igazi turistaparadicsom. A hegy tetejéről pazar a kilátás az öbölre, a tengerre, egyes kilátóhelyekről Capri és a Vezúv is jól látható.  Lent pedig vár a kristálytiszta, hűvös tenger. És ami nem utolsó szempont, Nápolyból nagyon egyszerűen megközelíthető, ugyanis itt van a Circumvesuviana végállomása. Talán nem véletlenül. 

Pompei után ki voltunk éhezve egy kis strandolásra. A harminc sok fokos meleg Nápolyban ugyanolyan megterhelő, mint bármely nagyvárosban, ha nem egy kicsit jobban is. A nap végére szinte éreztem, hogy a testem zuhany és víz után kiállt, szinte ránk ragadt a rengeteg por, izzadság, vegyítve a naptej ragacsosságával. Pompeiben ez hatványozottan jellemző volt. Ezért, meg hát egyébként is, Sorrentóba indultunk másnap, strandolni.

A vonaton elég nagy tömeg volt, és hőség. Nem volt klíma, vagy bármi más, csak az ablakok, amik persze nyitva voltak, de ez kevés volt. Mégis, az egyik legkedvesebb emlékem az egész nápolyi nyaralásról ezekhez a vonatozásokhoz fűződik, mert ahogy haladtunk, a nyitott ablakokon nem csak levegő áramlott be a fülkékbe, hanem a sínek melletti paradicsomültetvényekről az a hamisítatlan, friss, érett, zamatos paradicsomillat. Ez annyira belém vésődött, hogy ha erre gondolok, akkor még mindig érzem ezt az illatot. Csoda-e, ha minden este, amikor betértünk a hotelhez közeli sarki kockásterítősbe, akkor gondolkodás nélkül paradicsomos tésztát rendeltem, eltekintve attól, hogy azt ettem már 3 vagy 4 napja egyfolytában. Hát nem csoda. :)

Így érkeztünk meg Sorrentóba, ami újabb illatorgiával fogadott bennünket. Hatalmas citromfák, virágzó leanderek szegélyezték a sétautat. 

Lenézve a vasútállomásról

A tengerpart felé sétálva megcsodáltuk a  várost, a szűk kis utcák mindig egy hatalmas pálmafás térre vezettek bennünket. Kávéházak, éttermek és mindenféle ajándékboltok szegélyezték az utunkat. A bevásárlóutcán igazi tömeg tolongott. 

A tengerpartra vezető szerpentin

Amikor végre elértük a város szélét, ahol a meredek sziklafal tetejéről a messzességbe lehet nézni...és az embernek tátva marad a szája, hogy ilyen szépség talán nem is létezik.  Akkor azt éreztem, hogy itt  az én helyem, hogy ezt a panorámát bármeddig tudnám nézni, különösen, hogy itt minden van, amit szeretek, meredek sziklafal, tengerpart, strand, és panoráma. 

Strandok sora

A sziklafalról lépcsősorok vezetnek le a partra, mi találtunk olyan lejárót is, ami nem lépcsős volt, hanem lejtős, így könnyen lejutottunk a babakocsival is. Lent aztán kerestünk egy strandot, ahol le tudtunk telepedni. Voltak fizetős strandok is, meg ingyenesek, meg voltak szakaszok, amelyeket csak bizonyos szállodák lakói használhattak. 

Nagyon élveztük a fürdést. Máté is. A parton pedig remekül elvolt a nagy kavicsokkal.

Pompeii

Nápoly környékén járva elmaradhatatlan egy kirándulás Pompeiibe. Az útikönyvünk egész napos elfoglaltságnak ajánlotta a romvárost. Mi azt gondoltuk, fél nap bőven elég lesz, Máté is kicsi, mi sem rajongunk annyira a romvárosokért. Aztán tévedtünk, mert végül valóban egy egész napos, és fárasztó program lett belőle. Bár a város jelentős része állagmegóvás érdekében a turisták elől le van zárva, de még így is jókora terület az, ami bejárható, és megtekinthető.

Pompei-t, a Római Birodalom egyik leggazdagabb városát akkoriban a fényűzés jellemezte, hatalmas udvarházakkal, fürdőkkel, bordélyházakkal, nagy tágas terekkel, és Amfiteátrummal. Mígnem Kr.u. 79-ben a kitörő Vezúv mindent maga alá temetett, elpusztítva ezzel az egész várost, és annak teljes lakosságát.  A várost 7-8 m vastag hamuréteg fedte be, és csak az 1600-as években kezdődtek meg az ásatások. Véletlenül a közeli folyó csatornázási munkálatai során akadtak rá a rég elfeledett városra. A munkálatok azóta is tartanak. Az eddig feltárt épületmaradványok, a bennük lévő mozaikokkal, falfestményekkel reális képet mutatnak arról, micsoda pompában éltek itt az emberek. 

A leletek többsége a Nápolyi régészeti múzeumban tekinthető meg, de itt is látható néhány tárgyi lelet, néhány lélegzetelállító holttest, a megkövült  rémülettel az arcukon, a gyermekét védő imádkozó pózban fekvő várandós nő. Szörnyű látvány. 

A városba érve egy széles hosszú utcán indultunk el. Tűzött a nap. Sehol egy szemernyi árnyék, kis enyhülést csak akkor találtunk, ha sikerült valamelyik fal tövében meghúzódni, vagy ha be tudtunk sétálni egy árnyékosabb romházba. Mindenhol kő, kő, és kő. Még szerencse, hogy indulás előtt a pályaudvaron hagytam magam rábeszélni egy baseballsapkára, mert a kalapomat előző este valószínűleg az étteremben felejtettem. Sapka nélkül egész biztos, hogy fél óra múlva kidőltem volna. 

Máté eleinte aludt, és bár nem volt könnyű a nagyköves úton a babakocsival haladni, de azért jó volt így.

Még a megmaradt épületmaradványok és toronydarabok láttán is látszott, hogy mekkora élet mekkora gazdagság lehetett itt régen.  A város Augustus császár idején élte a virágkorát. Ekkor 20ezer körüli lakosavolt, és ekkor épült az Amfiteátrum, több infrastrukturális fejlesztés, a város vízvezetékkel való ellátása.

 A lakások némelyikében láthatóak a díszes padlómozaikok, falfestmények.

 Az amfiteátrum 70-ben épült, és egyike a legjobban megőrzött római amfiteátrumoknak. Körülbelül 20 000 néző befogadására volt képes, és többnyire gladiátorviadalokra használták. Az amfiteátrum környékén végre volt árnyék, hatalmasra nőtt cédrusfák árnyékába lehetett egy kicsit hűsölni.

A pompeii fürdők, termák létrejöttét a modern vízvezeték-rendszer kiépítése tette lehetővé. A városban 3 közfürdő is működött.

Falidísz maradványok

  Vespasianus temploma. A márványoltár domborművei az áldozatbemutatást mutatják.

Megkövült holttestek

kutya

Panoráma

 A város oldalról, már hazafelé tartva.

A ma 66 hektárt felölelő, felásott terület a világ legnagyobb ismert összefüggő romvárosa. Állagának megőrzése óriási probléma a régészek számára,  számos épülete rossz, összeomláshoz közeli állapotban van.

Pompeii 1997 óta az UNESCO Világörökség része. 

Brno- Špilberk vár

A városközponttól pár perces sétával el lehet jutni a várdomb lábához, majd onnan szép sétaúton megerőltetés nélkül fel lehet jutni a várhoz. Fölfelé menet, visszanézve láthatjuk a szinte karnyújtásnyira lévő katedrálist.

A várat a 13.században építették II. Přemysl Ottokár cseh király tervei szerint, és a morvaországi őrgrófok székhelye volt. Később az Osztrák-Magyar monarchia legszigorúbb börtönévé vált. az 1620-as Fehér-hegyi csata elvesztése után itt tartották fogva a Habsburg-ellenes morva vezetőket. Később,  a Harmincéves háború során megerősítették a vár falait és bástyáit, ennek köszönhetően sikerült megvédeni a várost a svéd támadásoktól. A várat ezután tovább erősítették és bővítették. 

A rettegett várbörtönben először protestánsok, majd a monarchia ellenségei, többek között magyar jakobinusok, majd az 1848-49-es forradalom és szabadságharc résztvevői raboskodtak. 1795. végén 3 hónapig itt raboskodott Kazinczy Ferenc és 15 jakobinus társa, először egy föld alatti cellában, később egy emeleti fogdában. A cella megtekinthető a kazamatában, és egy emléktábla is jelzi. A kazamata, és benne Kazinczy cellája, megtekinthető. Mi nem mentünk le.

A várat szabadon körbe lehet járni, kapun belül is. Csak a kazamata a fizetős, meg a főépületben lévő Brnoi Városi Múzeum állandó- és időszakos kiállításai. 

A vár több szinten megkerülhető, lehet menni a várfalon kívül is, a várfalon belül is, és végül be lehet sétálni egészen a vár területére,  a várudvarra, a várfalakra, ki lehet nézni, rá lehet látni a városra,  be lehet kukucskálni kis szellőnyílásokon, lövőréseken. Nagyon klassz! Tényleg. Nekünk nem is kell ennél több ahhoz, hogy elégedettek legyünk, és átéljük a várfeelinget. Maga a vár épülete pedig nagyon szépen fel van újítva, bár még ottlétünkkor is javában zajlott itt-ott a munka, de ez nem okozott fennakadást. 

A környező park

Éppen a vár bejáratánál ácsorogtunk, amikor felcsendült egy harangjáték, így hát elindultunk a hang után, be a vár udvarára. Az utolsó udvar legtúloldalán voltak a falon különféle méretű harangok, azok adták a zenét. ( most már csak cd-ről játszák le óránként, de ezekkel a harangokkal vették fel.)

Belső udvar

 A lefelé vezető út:

Innen már csak az autóhoz kellett visszamennünk, szinte ugyanazon az útvonalon mentünk, mint idefelé, keresztül a városközponton, így még egyszer vethettünk mindenre egy-egy futó pillantást.

Városszéli üvegpaloták