Badacsony, Kisfaludy-kilátó

Voltunk már jópárszor Badacsonyban, de a Kisfaludy-háznál tovább nemigen jutottunk, ezért nem ismerem annyira a hegyet. Így tavaly nyáron túrát terveztünk. Nem a nagyot, az egész hegyet megkerülőt, hanem csak egy fél túrát, remélve, hogy Marci (3) is bír majd jönni a lábán. 
Kábé félútig mentünk fel autóval. Ha teljesen lent parkolunk, ahol szoktunk, akkor Marcival megint nem jutunk el csak a Kisfaludy-házig, vagy még addig se, így viszont csak az utolsó szakaszt kellett gyalog megtenni. 

Szemben a fonyódi hegyek

Út közben csak kívülről csodáltuk meg a Szegedy Róza házat, melyet a birtokkal együtt Szegedy Róza vitt a Kisfaludy Sándorral kötött házasságába 1800-ban, és vált a házaspár kedvelt tartózkodási helyévé. A házban most irodalmi -és bormúzeum működik, és mivel itt forgatták a Liliomfi című filmet, egy Liliomfi emlékkiállítás is megtekinthető.

A Kisfaludy-forrás vizéből érdemes újratölteni a kulacsunkat, nagyon friss, kellemesen hűs, felüdítő vizet ad. 

 A Kisfaludy-ház étterem kávézójába most nem mentünk be, de ha akad hely, akkor érdemes a teraszról megcsodálni az alattunk fekvő Balaton. Csodálatos innen a panoráma.

Egy régebbi, 2007-es kép a teraszról. 

Innen a betonútról rátértünk a kilátóba vezető hegyi útra. Nem kell sokáig menni, hogy a Rózsakőnél meg is pihenhessünk, és újra megcsodálhassuk a Balatont. A Rózsakő, mely nevét Szegedy Rózáról kapta egy lapos bazaltdarab, mely valószínűleg a hegyről gurulhatott le, és ezen üldögélt Szegedy Róza szerelmével, Kisfaludy Sándorral. A népi legenda úgy tartja, hogy ha párunkkal leülünk a kőre, háttal a Balatonnak, egymás kezét fogva, akkor még abban az évben a pár össze fog házasodni. 

 Az út a kilátó felé hol meredekebb, hol kicsit lankásabb, kisebb-nagyobb lépcsőfokok könnyítik, illetve nehezítik a feljutást.

A kilátó 438 méter magasan áll. Az új kilátót 2011-ben adták át, mivel a régi 10 méteres magasságát már túlnőtték a fák. Ez az új 18 méter magas, és fölső teraszáról egészen a Tapolcai-medencéig ellátni. 

Az út háromnegyede eléggé fárasztó, bár a gyerekek söpörnek fölfelé, Marci a végére eléggé elfárad, többször is pihenőt kér. Az út vége viszont laza sétálós.

Mivel a gyerekek már eléggé elfáradtak, nem folytattuk tovább a túrát a Ranolder-kereszt és a Bújdosók lépcsője felé, hanem lefelé indultunk. 

Nagyjából 5 km-t gyalogoltunk oda-vissza. Ez a táv heggyel, emelkedővel, mindennel együtt kisgyerekekkel is vállalható. A mieink jól bírták. 

Zirc

A Cseszneki vár, és a jó meleg tojásleves után Zirc felé kanyarodtunk. Jártunk már régebben, de hogy pontosan mikor és hányszor, azt nem sikerült kitalálnunk. Az biztos, hogy 2007-ben, akkor még kettesben voltunk itt, és akkor hatalmasat sétáltunk az őszi napsütésben az arborétumban. De van bennünk egy olyan emlék is, amikor már legalább 1 gyerek velünk volt, de erre egyikünk sem emlékszik pontosan, hogy mikor történhetett, de mintha fel lett volna állványozva az egész apátság.

2007-ben, még sárgán

2015-ben már fehéren

A cseszneki büfében a tojásleves fölött azt találtuk ki, hogy ha már ott vagyunk, akkor ne ne csak az arborétumba menjünk, hanem nézzünk meg valamit az apátságból is. 

Gyerekekkel kirándulni, világot látni ebből a szempontból nem egyszerű, mert nyilván őket a múzeumok, kastélyok nemigen kötik le hosszabb ideig. Nekik a szabadság, a jó levegő a fontos, minden más elhagyható. Mi viszont, akik ha már ott vagyunk valahol akkor nem csak a parkot szeretnénk látni, hanem VALAMIT is, hát... sok kompromisszumot igényel mindannyiunk részéről. 

Ez alkalommal végül egy rövid könyvtártúrát szemeltünk ki, amiről úgy gondoltuk, hogy talán a gyerekeknek sem lesz annyira unalmas, se nem olyan hosszú, hogy ne bírják ki nagyobb attrocitások nélkül. 

A jegypénztárnál, mely egyben van az ajándék bolttal, volt egy kis nyüzsi, mivel épp hozták a legfrissebb szállítmányt az apátsági sörfőzdéből. A boltban ácsorgók háromnegyede csak erre várt, viszont nehéz volt kiszűrni, hogy az aki jegyet venne, és ki az aki sört. 

Nagyon jól kidolgozott jegyrendszerük van egyébként, mindenféle kombinációban lehet jegyet venni, de külön-külön is, ha valami csak 1 dolgot szeretne megnézni. Mi végül egy könyvtár-arborétum kombinált családi jegyet választottunk, bízva abban, hogy a napos idő még kitart egy darabig.

Innen rohannunk kellett fel az apátság második emeletére, mert perceken belül indult a könyvtártúra, és nem akartuk lekésni. Fél óránként indulnak egyébként a túrák.

2 könyvtárhelységet néztünk meg,  ( a linken minden információ megtalálható) a kicsit és a nagyot, mind a kettő lélegzetelállítóan szép volt, körben könyvespolcok, intarziás padló, könyvillat, órák és földgömbök. Fényképezni nem lehetett, vagy legalábbis senki nem fotózott, így én sem mertem. 

Egy plakátról fotóztam a könyvtárbelsőt, a földgömbökkel

Belső udvar az ablakból

 A könyvtár után az arborétum felé indultunk. Először rossz irányba mentünk, mert úgy emlékeztünk régről, hogy van egy oldalsó bejárat, de nem volt, így vissza kellett mennünk.

Az arborétum 1951 óta védett természetvédelmi terület, és kb. 600 különféle cserje és fa található itt, többségük lombhullató. 

Az arborétumba lépve a fiúk őrült rohangálásba kezdtek, így utólag nem is tudom mit gondoltunk, hogy mit fognak csinálni... kergetőztek, futkostak föl, le. Hogy kicsit határt szabjunk az őrületnek olykor-olykor megkértük Mátét, hogy olvasson el egy-egy táblát, feliratot. Eleinte nem fűlött hozzá a foga, de amikor találtunk néhány vicces szót, pl. ganéjtúró, vagy nünüke, akkor az tetszett neki és aztán azon vihogtak percekig. A tó partján viszont több olyan növényt is találtunk, amit a fiúk is felismertek, ha nem is a nevén, de tudták, hogy van ilyen a kertben, vagy itt-ott.

I. András

Alaposan elfáradtunk, ami részben annak is köszönhető, hogy a szél időnként alaposan feltámadt, és akkor nagyon kellemetlenül fújt. 

Az arborétumot elhagyva még beültünk a főút melletti Monostor cukrászdába. Hát öööö... nem vett le a lábunkról. Sütit ettünk, de se friss nem volt se finom, és még drága is volt,  plusz a kiszolgáló srác sem volt a helyzet magaslatán. Nem voltunk nagyon elégedettek. 

Cseszneki vár

A tavalyi balatoni nyaralásunkkor kétszer is beterveztük, hogy elmegyünk Csobánc várába, de a csobánci vár nem annyira egyszerűen megközelíthető, pláne, ha nem is jó irányból közeledünk, mint először, és pláne, ha a kirándulást megelőző napon égszakadás volt. Így mind a kétszer lemondtunk róla, ideiglenesen, és helyette a cseszneki várat vettük célba.
És milyen jól tettük, hogy volt alternatívánk, és hogy pont ez a vár volt az! Mert ez egy IGAZI vár! Hegytetőn magasodó, félelmetes, félig romos, de mégis vár formájú. Egyszóval nagyon jó kis program kicsiknek, nagyoknak.
Már-már hagyomány, hogy ha várnéző túrát csinálunk, hogy ahogy közeledünk, már elkezdünk nagyon figyelni, hogy vajon mikor, és ki veszi észre először a várat. Ezzel a várral szerencsénk volt, már jóóóó messziről látszik a dombtetőn magasodó várrom.

A várban éppen felújítási munkálatok folytak, (szerintem  még idén is zajlanak) éppen a várkapu részt és a kapu melletti melléképületeket építették, így a néni egy kis kempingasztal mellett ücsörgöt a majdnem viharos szélben, és onnan osztogatta a jegyeket, és mesélt kicsit a várról is és a folyamatban lévő felújításokról is. 

A cseszneki vár az 1241-42-es tatárjáráskor épült, az Alföldről Pannonhalmán át Győrbe vezető út védelmére. Később a Csák nemzetség, majd Róbert Károly birtoka volt, az 1400-as években a Garaiaké lett, és jelentős átalakításokat végeztek a váron, lovagvárrá alakították, ők éptítették a belső várat. 

A török támadásokkor, Veszprém eleste után, kiemelkedő jelentőségű lett a vár védelmi funkciója. 1594-ben került török kézre, de 4 évvel később sikerült visszafoglalni. 

A Rákóczi-szabadságharc idején a kurucok egyik főhadiszállása volt, lőszer- és élelmiszer raktárként és börtönként használták a várat. 

Végül az Eszterházyak birtokába került, akik egy lakható, barokk várkastéllyá alakították. 

A vár sorsának fintora, hogy annyi viszontagság és háborúskodás után lepusztulását mégsem ezeknek köszönheti, hanem egy  1810-es földrengés és egy későbbi villámcsapás következtében vált lakhatatlanná. Azóta csak pusztult, a romok feltárása csak az 1960-as években kezdődött meg, de érdemben felújítani, rendbe hozni csak 1997-ben kezdték, és ez máig is tart. 

A vár alatti út széli parkolóban álltunk meg, innen pár perces sétával már ott is voltunk a vár lábainál. A köves út fölé félelmetesen magasodott a vár. A különálló Vigyázó-torony és a a vár közötti átjáró miatt nekem a csehországi Pernstejn-vára jutott eszembe. Sajnos itt, sem az átjáró nem használható, sem a torony nem látogatható. Egyelőre.

Kilátás a falura a parkolóból. 

A képen nem látszik, de nagyon fújt szél. 

Fent várban alaposan körbejártunk a várfalak mentén, mindenhová benéztünk, mindenhonnan kinéztünk, körülöttünk a Bakony lankái zöldelltek ameddig a szem ellát. Egyetlen hiba csak a jéghideg szél volt, ami majd' levitt minket a lábunkról. A fiúk minden kis sarokba bekuporodtak, hogy hátha ott jobb idő van. :)

Az egyelőre lepusztult átjáró és a torony

A vár a hétpecsétes vártúrák része. 

Nyaranta Cseszneki Várjátékokat és színházi előadásokat is tartanak a várban, és a vár melletti színpadon. 

Miután alaposan körbejártuk minden zegét-zugát a várnak, a fiúk pedig kiőrültködték magukat a várudvaron, elindultunk lefelé, és a vár alatti Lovag büfében rendeltünk magunkat egy-egy jó nagy adag meleg levest, ami nagyon kellett az átfagyott testünknek.