Caserta- Bourbon kastély, és Nápoly a repülőből

A nyaralás utolsó napján  reggel borús ég fogadott bennünket, vagyis nem volt kánikula, de azért hideg sem, így egy kastélylátogatás mellett döntöttünk aznapra. A Nápolytól 27 km-re lévő Caserta Európa egyik legnagyobb Bourbon-kastélyával büszkélkedhet. A palotát a nápolyi királyi család építtette a 18.században, mikor úgy döntöttek, hogy a nápolyi székhelyüket ide tennék át, mert ezt a területet biztonságosabbnak gondolták. A palotát később már csak ritkán használták, majd II. Viktor Emanuel a népnek adományozta. A II. világháborúban jelentős károkat szenvedett, de a károkat restaurálták. Pompájával, méreteivel, és a kertjével Európa egyik legimpozánsabb palotájaként tartják számon. 1996. óta a Világörökség része.

Vonattal érkeztünk a városba. a Kastély pár perces sétára volt a vasútállomástól. 

Mivel Máté aludt, ezért kivételesen felengedtek bennünket babakocsival, egyébként nem lett volna szabad bevinni a kastélyba.  Így viszont felcipelhettük a szép hosszú márvány díszlépcsőn :) Már ez "lépcsőház" is nagyon szép volt, minden olyan gigantikusan nagy volt, minden csillogott a padlótól a plafonig.

A palota téglalap alaprajzú,  5 szintes, 1200 helysége, 56 lépcsőháza és négy belső udvara van. Hogy az 1200 helységből mi mennyit láttunk, azt nem tudom, de elég sokat. Mind nagyon díszes, és nagyon csillogó volt, és mindegyik más színben pompázott.

Az Oroszlános lépcsőház

Trónterem

A palota alapkőletételét ábrázoló mennyezeti freskó

A trón

Könyvtárszoba

Kastélynézés közben Máté is felébredt, és kimentünk a kertbe. A kert hatalmas volt, ahogy megálltunk a kastély kapujában, nem is láttuk igazán a végét. Ha jól emlékszem, akkor itt a kastélykertet sem lehetett szabadon látogatni, csak jeggyel. 

Máténak nagyon tetszett, igazi gyerekparadicsom volt, hiszen lehetett lovaskocsizni föl a felső glorietthez, volt halastó aranyhalakkal, (meg macskákkal), szökőkutak, és egyáltalán, lehetett szaladgálni és kurjongatni. 

A 3 kilométeres sétány. Nem az ott a végén nem szobor, hanem egy vízesés.

A kert legvégéig nem volt időnk elmenni sajnos, mert indulnunk kellett. Valamit még enni szerettünk volna a városban, de itt is, mint sok hely Nápolyban is, az esti órákig nem nyit ki. Délidőben, koradélután szinte kész lehetetlenség bármilyen normális helyet találni, maximum a gyorséttermeket. Egy ilyet találtunk itt is nyitva. 

Az utolsó nápolyi éjszakánkon hatalmas viharra ébredtem az éjszaka közepén. Ömlött az eső, és diónyi jégdarabok pattogtak az ablakpárkányon. Elég félelmetes volt, pláne, ha a másnap kora reggeli repülésünkre gondoltam. De szerencsére reggelre elállt az eső, és már csak néhány lámpaoszlop tövében lehetett elég méretes jégdarabokat látni. A repülőnk pontosan és zökkenőmentesen indult, és egy mini panorámarepülést is kaptunk a Nápolyi-öböl fölött mielőtt rákanyarodtunk volna a Budapest felé vezető légiútra. És hát... mesebeli volt innen felülről megcsodálni azt, amit lentről már láttunk. 

Sorrento

Sorrento a Nápolyi-öböl egyik legfelkapottabb üdülőhelye. Nem véletlenül. A gyönyörű fekvésű kisváros igazi turistaparadicsom. A hegy tetejéről pazar a kilátás az öbölre, a tengerre, egyes kilátóhelyekről Capri és a Vezúv is jól látható.  Lent pedig vár a kristálytiszta, hűvös tenger. És ami nem utolsó szempont, Nápolyból nagyon egyszerűen megközelíthető, ugyanis itt van a Circumvesuviana végállomása. Talán nem véletlenül. 

Pompei után ki voltunk éhezve egy kis strandolásra. A harminc sok fokos meleg Nápolyban ugyanolyan megterhelő, mint bármely nagyvárosban, ha nem egy kicsit jobban is. A nap végére szinte éreztem, hogy a testem zuhany és víz után kiállt, szinte ránk ragadt a rengeteg por, izzadság, vegyítve a naptej ragacsosságával. Pompeiben ez hatványozottan jellemző volt. Ezért, meg hát egyébként is, Sorrentóba indultunk másnap, strandolni.

A vonaton elég nagy tömeg volt, és hőség. Nem volt klíma, vagy bármi más, csak az ablakok, amik persze nyitva voltak, de ez kevés volt. Mégis, az egyik legkedvesebb emlékem az egész nápolyi nyaralásról ezekhez a vonatozásokhoz fűződik, mert ahogy haladtunk, a nyitott ablakokon nem csak levegő áramlott be a fülkékbe, hanem a sínek melletti paradicsomültetvényekről az a hamisítatlan, friss, érett, zamatos paradicsomillat. Ez annyira belém vésődött, hogy ha erre gondolok, akkor még mindig érzem ezt az illatot. Csoda-e, ha minden este, amikor betértünk a hotelhez közeli sarki kockásterítősbe, akkor gondolkodás nélkül paradicsomos tésztát rendeltem, eltekintve attól, hogy azt ettem már 3 vagy 4 napja egyfolytában. Hát nem csoda. :)

Így érkeztünk meg Sorrentóba, ami újabb illatorgiával fogadott bennünket. Hatalmas citromfák, virágzó leanderek szegélyezték a sétautat. 

Lenézve a vasútállomásról

A tengerpart felé sétálva megcsodáltuk a  várost, a szűk kis utcák mindig egy hatalmas pálmafás térre vezettek bennünket. Kávéházak, éttermek és mindenféle ajándékboltok szegélyezték az utunkat. A bevásárlóutcán igazi tömeg tolongott. 

A tengerpartra vezető szerpentin

Amikor végre elértük a város szélét, ahol a meredek sziklafal tetejéről a messzességbe lehet nézni...és az embernek tátva marad a szája, hogy ilyen szépség talán nem is létezik.  Akkor azt éreztem, hogy itt  az én helyem, hogy ezt a panorámát bármeddig tudnám nézni, különösen, hogy itt minden van, amit szeretek, meredek sziklafal, tengerpart, strand, és panoráma. 

Strandok sora

A sziklafalról lépcsősorok vezetnek le a partra, mi találtunk olyan lejárót is, ami nem lépcsős volt, hanem lejtős, így könnyen lejutottunk a babakocsival is. Lent aztán kerestünk egy strandot, ahol le tudtunk telepedni. Voltak fizetős strandok is, meg ingyenesek, meg voltak szakaszok, amelyeket csak bizonyos szállodák lakói használhattak. 

Nagyon élveztük a fürdést. Máté is. A parton pedig remekül elvolt a nagy kavicsokkal.

Pompeii

Nápoly környékén járva elmaradhatatlan egy kirándulás Pompeiibe. Az útikönyvünk egész napos elfoglaltságnak ajánlotta a romvárost. Mi azt gondoltuk, fél nap bőven elég lesz, Máté is kicsi, mi sem rajongunk annyira a romvárosokért. Aztán tévedtünk, mert végül valóban egy egész napos, és fárasztó program lett belőle. Bár a város jelentős része állagmegóvás érdekében a turisták elől le van zárva, de még így is jókora terület az, ami bejárható, és megtekinthető.

Pompei-t, a Római Birodalom egyik leggazdagabb városát akkoriban a fényűzés jellemezte, hatalmas udvarházakkal, fürdőkkel, bordélyházakkal, nagy tágas terekkel, és Amfiteátrummal. Mígnem Kr.u. 79-ben a kitörő Vezúv mindent maga alá temetett, elpusztítva ezzel az egész várost, és annak teljes lakosságát.  A várost 7-8 m vastag hamuréteg fedte be, és csak az 1600-as években kezdődtek meg az ásatások. Véletlenül a közeli folyó csatornázási munkálatai során akadtak rá a rég elfeledett városra. A munkálatok azóta is tartanak. Az eddig feltárt épületmaradványok, a bennük lévő mozaikokkal, falfestményekkel reális képet mutatnak arról, micsoda pompában éltek itt az emberek. 

A leletek többsége a Nápolyi régészeti múzeumban tekinthető meg, de itt is látható néhány tárgyi lelet, néhány lélegzetelállító holttest, a megkövült  rémülettel az arcukon, a gyermekét védő imádkozó pózban fekvő várandós nő. Szörnyű látvány. 

A városba érve egy széles hosszú utcán indultunk el. Tűzött a nap. Sehol egy szemernyi árnyék, kis enyhülést csak akkor találtunk, ha sikerült valamelyik fal tövében meghúzódni, vagy ha be tudtunk sétálni egy árnyékosabb romházba. Mindenhol kő, kő, és kő. Még szerencse, hogy indulás előtt a pályaudvaron hagytam magam rábeszélni egy baseballsapkára, mert a kalapomat előző este valószínűleg az étteremben felejtettem. Sapka nélkül egész biztos, hogy fél óra múlva kidőltem volna. 

Máté eleinte aludt, és bár nem volt könnyű a nagyköves úton a babakocsival haladni, de azért jó volt így.

Még a megmaradt épületmaradványok és toronydarabok láttán is látszott, hogy mekkora élet mekkora gazdagság lehetett itt régen.  A város Augustus császár idején élte a virágkorát. Ekkor 20ezer körüli lakosavolt, és ekkor épült az Amfiteátrum, több infrastrukturális fejlesztés, a város vízvezetékkel való ellátása.

 A lakások némelyikében láthatóak a díszes padlómozaikok, falfestmények.

 Az amfiteátrum 70-ben épült, és egyike a legjobban megőrzött római amfiteátrumoknak. Körülbelül 20 000 néző befogadására volt képes, és többnyire gladiátorviadalokra használták. Az amfiteátrum környékén végre volt árnyék, hatalmasra nőtt cédrusfák árnyékába lehetett egy kicsit hűsölni.

A pompeii fürdők, termák létrejöttét a modern vízvezeték-rendszer kiépítése tette lehetővé. A városban 3 közfürdő is működött.

Falidísz maradványok

  Vespasianus temploma. A márványoltár domborművei az áldozatbemutatást mutatják.

Megkövült holttestek

kutya

Panoráma

 A város oldalról, már hazafelé tartva.

A ma 66 hektárt felölelő, felásott terület a világ legnagyobb ismert összefüggő romvárosa. Állagának megőrzése óriási probléma a régészek számára,  számos épülete rossz, összeomláshoz közeli állapotban van.

Pompeii 1997 óta az UNESCO Világörökség része.