Prága, Várnegyed

Húúú, jó régen nem jutottam már ide, pedig... de most megemberelem magamat, és igenis írni fogok. Jó lenne a csehországi kirándulásainkon túl lenni, aztán befejezni a régi nápolyi nyaralásos részt. Egyelőre ezek a közelebbi terveim. Bele is vágok gyorsan. 

A prágai várnegyedet egyértelműen  a Szent Vitus-székesegyház uralja, és Csehország legjelentősebb és legfontosabb temploma, hiszen nem csak hogy építészeti remekmű, de a cseh királyok temetkezési helye, és és itt őrzik az állami függetlenségi jelképeket, a királyi koronát, és a koronázási ékszereket is.

A mai gótikus székesegyházat egy 925-ben épült román kori körtemplom helyére kezdték el építeni, 1344-ben, János király, majd IV. Károly megrendelései alapján. A templomon számos neves cseh építész dolgozott, mindegyik rajta hagyta a keze nyomát,és mivel évszázadokon keresztül épült, bővült, így a hozzáértők több stílust is felfedezhetnek a templomon, templomban.  

Az építkezés lassan haladt, és a tempót tovább hátráltatta a huszita háború, amely alatt nemcsak leállt az építkezés, de az addig meglévő részek is megsérültek, majd tűzvész is pusztította. Az építkezés érdemben csak a 19. század közepétől folytatódott újra, ekkorra sikerült ugyanis a folytatáshoz szükséges anyagi tőkét biztosítani. 

A székesegyházat 1929-ben szentelték fel. 

Méretei: 124 méter hosszú, és 60 méter széles, és 33 méter magas, a főtorony 99,6 méter. A boltíveket 28 támpillér tartja, és 21 kiskápolnája van.

A templom főbejárata ma a nyugati kapu. Ez készült el a legkésőbb, 1873-1929 között építették. Egészen addig a déli, un. Aranykapu volt a főbejárat, mely arról is nevezetes, hogy ezen a kapun keresztül érkeztek a koronázásra a palotából a királyok. 

A nyugati homlokzat

Főhajó

Szent Vencel kápolna

Az Aranykapu

 A templom főhajójába ingyenes a belépés. Ami annyit tesz, hogy a padsorok mögötti kordonig lehet szabadon elsétálni, de tovább nem. Az oldalsó kiskápolnákat, a kriptákat, kegyhelyeket, és a tornyot csak belépődíj ellenében lehet megtekinteni. Korábban mi ezt már bejártuk az idegenvezetős túra alkalmával, elejétől a végéig. Borzasztó fárasztó és nekünk hozzánemértőknek nagyon megerőltető is volt azt a rengeteg információt befogadni. Nem is sikerült szinte semmit megjegyezni belőle, pedig több órát is eltöltöttünk odabent. Most csak a főhajóba kukkantottunk be.

A  templom mellett áll a Kolozsvári testvérek híres Sárkényölő Szent György szobra. Ill. annak másolata, az eredeti a Prágai Nemzeti Galériában látható. 

Most éppen felújítják, vagy téliesítik, nem tudom, de körbe volt tekerve egy nem túl szép zöld hálóval, ami teljesen élvezhetetlenné tette a művet. 

A prágai Királyi Palotát a Premysl- család kezdte építeni, majd IV. Károly kibővítette, de a legjelentősebb átalakításokat és bővítéseket Jagelló Ulászló végeztette az 1400-as években. Belülről is érdemes megtekinteni, csodálatos reneszánsz és gótikus termek, ajtók, boltozatok, lovaglépcsők, és átjárók gyönyörködtetik a látogatókat,  és nem utolsó sorban páratlan a rálátás az ablakokból és a teraszról a városra.

Ma a cseh elnök konferencia és  ülésterme, és az erkélyről mond beszédet az újonnan beiktatott elnök.

A királyi udvar mellett egy újabb tér, egy újabb templom áll, a Szent György bazilika, ami egyedülállóan őrizte meg eredeti román jellegét, annak ellenére, hogy többször is próbálták barokkosítani. A 12. századból fennmaradt templom és a hozzá tartozó kolostor a vár legrégibb temploma, és Csehország legelső egyházi emléke.

A Szent Vitus kívülről, és hátulról. (vagyis keletről)

A várból lefelé indulva elérkezünk a lenyűgöző szépségű, apró pici házacskák sorához, az Arany utcácskához. A kis utca igazán mesebeli hangalatú. Eredetileg az udvari aranyműves mesterek laktak itt a 16.században, de itt lakott pl. Franz Kafka is egy darabig a 22-es szám alatt. 

Csak belépőjeggyel sétálhatunk végig rajta, és sajnos külön ide szóló jegyet nem lehet kapni, csak mindenféle kombinációban, pl. a palotával vagy a Szent Vitussal egyben, úgyhogy érdemes kicsit előretervezni, hogy mit szeretnénk megnézni, és úgy venni a jegyet. 

Mi most elsősorban nem terveztünk múzeumlátogatást, az utcácskát is csak azért néztük volna meg még egyszer, mert a fiúknak nyilván nagyon izgalmas lett volna. De sebaj, majd máskor. 

A várfalhoz érve próbáltunk lekukkantani a városra. Szép időben pazar a kilátás a Moldvára, a hidakra, az Óváros tornyaira, de az akkori ködös, féligesős, csupafelhős időben nem sok mindent láttunk, azt is alig. De azért kitartóan próbáltam egy elfogadható fényképet készíteni. Nem sok sikerrel. 

A Károly-híd

Az Óváros-tér távolról

Innen a hosszú lépcsősoron elindulva az Óváros felé vettük az irányt.

Prága, a várnegyed felé

A Prágai Vár 1918-ig a cseh uralkodók hivatalos koronázási helyszíne volt, 1918 óta pedig a köztársasági elnök székhelye. Elhelyezkedése, és felépítése sok szempontból is hasonlít a mi Budai Várunkéhoz, hiszen a Moldva partján lévő domb tetején épült, templommal, képtárral, kisebb nagyobb palotákkal, tornyokkal. A várfalról pedig ha épp nem olyan csúnya ködös idő van, amint amikor mi ott voltunk, akkor remek a kilátás, hiszen elénk tárunk a kanyargó Moldva a folyón átívelő hidakkal, remek a rálátás a híres Károly-hídra, az óváros tornyaira, és a prágai háztetőkre. 

2003-ban rengeteg helyre bementünk, és nagyon sok mindent megnéztünk itt a várnegyedben, egy egész napot töltöttünk el itt. A közeli Strahovi kolostorban és a Lorettói kápolnában kezdtünk, a legemlékezetesebb nekem onnan a fantasztikusan szép könyvtárterem,  a világon egyedülálló miniatűr könyvgyűjteménnyel, és földgömbökkel, köztük Kopernikusz földgömbjével. A könyvtárszobába nem lehetett bemenni, csak az ajtófélfánál kifeszített kordon mögött lehetett összezsúfolódva bekukkantani. Fényképezni pedig egyenesen tilos volt. Az ajándékboltban viszont nagyon szép képeslapokat lehetett venni a könyvtárszobáról. Mi is vettünk, és nyilván nagyon biztos helyen van, mert mostanság nem akadt a kezembe.

Régesrégi képek:

A kolostor előtt

A Lorettoi kápolna

Most nem mentünk be sehová, csak a Szent Vitus főhajójába néztünk be, (ez a rész még ingyenes, minden további kápolna, kripta, torony, kincstár stb. belépődíjas) oda is csak azért, mert Milánka ragaszkodott hozzá. Az a 10 évvel ezelőtti többórás templomnézés még ma is élénken él bennem. Sajnálatos azonban, hogy csak a nem túl pozitív élmény maradt meg, hogy alig váram már, hogy kimehessek, hogy zsongott a fejem a rengeteg csillogástól, aranyozástól, a rengeteg embertől, akik százféle nyelven beszéltek, nagyon nem volt jó. Abból a sokmindenből azonban, amit ezalatt a sokóra alatt megnéztünk, és amiről ezer információt hallgattunk meg, hát... nem igazán maradt meg semmi.

Ez alkalommal viszont nagyon élveztük, hogy csak úgy lófrálunk egyik térről a másikra, benézünk kapukon, és kívülről bármennyi templomot bármeddig képes vagyok csodálni. A tereken persze sokan voltak, de szerintem nem volt akkora hatalmas nagy a tömeg, hogy kényelmetlen lett volna, emlékeimben minden sokkal zsúfoltabb volt. Persze csúcsidőben nyilván más.

A vár  fekete rácsos kapuján átlépve a hatalmas várudvaron találtuk magunkat. Kupacokban turistacsoportok gyűltek az idegenvezetőjük köré, mi pedig titkon örültünk, hogy ezen már túl vagyunk, és most kedvünkre lófrálhatunk.  Az udvar végében áll a Szent Kereszt kápolna, mely Mária Terézia uralkodása idején épült, 1762-ben, és  a katedrális kincstáraként és galériaként működik.

És innen  Szent Vitussal fogom folytatni.

Prága, újra

Ha Csehország, akkor nekem Prága, annak ellenére, vagy éppen azért, hogy jártunk már itt Ferivel, még nagyon-nagyon régen, ketten, busszal. Ez volt az első közös külföldi utunk, még 2003. tavaszán. Prága  akkor  elvarázsolt. Nem volt kérdés, hogy a csehországi heteink alatt egyszer mindenképpen újra ellátogatunk ide, már csak a megfelelő hétvégét kerestük, hogy ne legyen nagyon hideg. Végül így utólag, pont a legborúsabb szombatot sikerült kifognunk az egész hónapban, de hát ezt előre nem tudhattuk. Az időjárás viszont semmit nem vont le a város értékéből. Annál inkább a 3 gyerek :)Na jó, nem annyira, mert nyilván fel voltunk rá készülve, mint mindig, hogy kevésbé lesz a városnézés kulturális élvezet, mint annak idején, bár bevallom a mérhetetlen sok templomlátogatás egy cseppet sem hiányzott. 

Egészen addig, amíg meg nem néztük a vonatmenetrendet, úgy gondoltuk, hogy vonattal megyünk, hiszen nem laktunk olyan messze, légvonalban. Aztán mikor megnéztük, kiderült, hogy min. 1 átszállással és több mint 3 és fél óra vonaton zötykölődéssel érhető csak el a mivárosunkból Prága, így mégis inkább az autó mellett döntöttünk.
Autópályán másfél óra alatt már ott is voltunk. Azért az mégsem 3 és fél óra, no. Pedig majdnem végig felújítás volt, és csak félpályán lehetett haladni.

 Nem volt épp napos időnk, pedig az előrejelzés szerint annak kellett volna lennie.

Egy külvárosi P+R-ben parkoltunk, az Opatov metrómegálló szomszédságában, gyakorlatilag fillérekért, 20 koronát fizettünk egész napra. Máshol, beljebb, óránként kérnek ennyit, vagy még ennél is sokkal többet. A parkolóban jegyautomata is volt, még szerencse, hogy volt aprópénzünk, így a metrójegyet is sittysutty meg tudtuk venni. Igaz, hogy véletlenül nem félórás szakaszjegyet vettünk, hanem másfél órás egész jegyet, de gyorsan újraterveztünk, és az eredeti belváros-vár sorrendet felcserélve már suhantunk is a vár felé.

 Füvesített villamossínek:

A prágai várat több mint ezer évvel ezelőtt építte fel a morva fölé az első cseh uralkodóház, a Premysl- dinasztia, utódaik pedig  kápolnákkal, palotákkal, bástyákkal bővítették tovább. Az "Arany Prága" elnevezés valószínűleg I.Károly cseh király (=IV. Károly német-római császár) uralkodása idejéből származik, amikor is arannyal vonták be a prágai vár tornyait. 

A várnegyedet hátulról a várpark felől közelítettük meg. A gyönyörű angolparkban való sétálgatást, a panorámában való gyönyörködést csak két dolog zavarta meg. az egyik, hogy Marci a kapunk belépve sakálként ordítani kezdett, és tette ezt szüntelenül, megnyugtathatatlanul, és kitartóan, a másik, hogy a városra lenézve a ködön keresztül csak sejthettük, hogy micsoda remek lehet innen a kilátás, de élvezni igazán nem tudtuk. 

 Turistacsalogató tükörkomlexum:

 Valahol ott, a fehérség mögött, alatt van a város:

 A fák mögül már kibukkant a Szent Vitus székesegyház hatalmas épülete, és szinte a falhoz tapasztotta az embereket, annyira kamerát és szemet vonzó, lenyűgöző látvány így messziről. Pláne, hogy közelről gyakorlatilag fényképezhetetlen és átláthatatlan.

Folyt. köv.