Hideglelős-kereszt- Sas-hegy- Fári -forrás - Búbánatvölgy

 ( 2021. április)

Avagy körséta a Pilis általáunk kevésbé ismert részén, 2021 áprilisában. 

Még annak idején, egy facebookos utazós oldalon merült fel a kérdés, hogy kinek mit adott a vírushelyzet. Nekünk egyértelműen a rendszeres kirándulást adta. Míg korábban csak időszakosan tettünk egy-egy hegyi túrát, mondjuk évszakonként egyet, kettőt, addig a korlátozások ideje alatt rendszeressé vált,  hogy hétvégén az egyik napon megmásztunk valami hegyet. Vagy kettőt. Tettünk hosszabb és rövidebb túrákat is, könnyebbeket és nehezebbeket, de mindegyik nagyon más volt, és mindegyik különleges a maga nemében. 

Nagyon érdekes volt látni például, ahogy feléled a természet, ahogy hétről-hétre egy kicsit más arcát mutatja az erdő, ahogy egyre zöldül. Ilyen élményben korábban nem volt sosem részünk, hogy ennyire nyomon tudtuk volna követni a tavaszodást. 

Aztán két egymásutáni héten is a Pilisben voltunk, de a Pilisnek két felén, és egyre inkább lenyűgöz a Pilis IS. Mindig igyekeztünk kerülni a felkapott helyeket, mint a Prédikálószék, Rám-szakadék, Dera-szurdok és társai, így olyan részeit ismertük meg a hegységnek, amit lehet, hogy egyébként sosem. 

Eg ilyen alkalommal  Esztergom felől másztunk fel az úgynevezett Hideglelős-kereszthez, majd innen lereszkedve egy jókora kört mentünk a Búbánatvölgyig. A túra csak az első néhány kilométeren volt igazából megerőltető, tulajdonképpen a keresztig való feljutás, és utána a Sas-hegyre menő kaptató elég meredek volt, és a mozsalékos hegyoldal sem könnyítette meg a dolgunkat, de ha ezt már leküzdöttük, utána szinte már csak lefelé mentünk kilométereken keresztül. Néhol erős szélben, néhol csöpögött az eső, de nem volt vészes. 

Az autót a Búbánatvölgy bejáratánál hagytuk a parkolóban, innen indultunk el a hegyoldal felé. Egy darabon az út szélén kellett ugyan menni, de gyorsan megtaláltuk a piros háromszög turistajelzést. 

Rajtunk kívül egy nagyobb fiatalokból álló csapattal találkoztunk csupán, ők mondjuk jó sokan voltak, vagy 10-en, de ügyesen kerülgettük egymást, nem volt fennakadás. 

A keresztet Nagy Mihály, esztergomi gazda köszönetképp  állította azért, mert  a családját elkerülte a járvány. Az eredeti fakereszt helyébe később vaskeresztet állítottak. A nevét onnan kapta, hogy minden évben körmenet indult Szentgyörgypusztától a kereszthez, és mire felértek a kereszthez leizzadtak, majd az erős dunai szélben megfáztak, hideglelést kaptak. A helyi néphagyomány szerint aki a háromszor megkerüli keresztet térden csúszva, az meggyógyul.

A kereszt lábától hosszan rálátunk a Duna vonalára, a Helemba-félsziget túloldalán már Szlovákia hegyei vannak, jobbra a mi Börzsönyünk magasodik. 

túloldlaon Szlovákia. 

Innen kaptattunk fel a Sas-hegyre, ami eléggé megerőltető emelkedő volt mindannyiunknak. A morzsalékos, csúszús hegyoldalon nem volt könnyű felkapaszkodni. 

A Sas-hegy tetejéről viszont már csak lejtmenetben haladtunk, szépen lassan csordogáltunk le a Fári-kútig, ahol megtöltöttük a kulacsainkat, kifújtuk magunkat. 

A Fári-kút felé egy lovastanya mellett vezetett az utunk. 

A völgyhöz már eléggé megfáradva érkeztünk. Mint egy vert sereg, úgy kullogtak a fiúk a Kerek-tó melletti padhoz megpihenni. 

Innen el lehetett volna kanyarodni a Mi kis falunk horgásztava felé, de nem volt már bennünk ( főként a gyerekekben) annyi szusz. Helyette hazafelé Pilisszentlélek ( Pajkaszeg) felé jöttünk, és átautóztunk a falun. Nem szálltunk ki, mert már elég késő volt, csak úgy autóból körbenéztünk. De nagyon vicces volt, ahogy néhányan látványosan csak úgy lődörögtek a faluban egy jégkrémmel a kezükben.