2020. január 14.

Balatonföldvári séta, kikötő

( 2019.július)

A fiúk nyári táborozása úgy alakult, hogy 2 gyerekünk egy időben volt két helyen a Balaton két oldalán, így adott volt, hogy ezekhez a táborokhoz igazodva a családi balatoni nyaralásunkat a táborok végéhez igazítsuk.
Milán Balatonföldváron töltött egy hetet, Máté pedig Tihanyban zenekartáborozott.
Mivel Balatonföldváron korábban még sosem jártunk, arra gondoltunk, összekötjük a kellemest a hasznossal, és amikor megyünk Milánért, akkor korábban megyünk picit, hogy legyen még idő kicsit sétálni a városban.
Az volt a terv, hogy odafelé körbeautózzuk a Balatonnak a keleti oldalát, visszafelé pedig, mivel úgyis Tihanyba megyünk, majd komppal megyünk, mert úgy gyorsabb, és mert még sosem kompoztunk.
Az odaút eseménytelenül telt, Földváron pedig Milánék szállásához közeli parkolóhelyet kerestünk, hogy a csomagjait ne kelljen majd sokat cipelni. Pont olyan jó helyen sikerült megállnunk, hogy pár lépésnyire már ott voltunk a híres földvári Magasparton. Hát itt bármennyi időt el tudtam volna tölteni.
A tóparti magaslaton lévő földvárat a kelták emelték a 4. században. Mint lakott hely és birtokrész első írásos említése a 11. századból ismert. A fürdőhely kalakítását gróf Széchényi Dénes határozta el 1872-ben, s ő kezdte meg a fásítást a magaspart alján. A fürdőtelep kialakítására Dr. Korányi Frigyes egyetemi tanár tett javaslatot, melynek alapján gróf Széchényi Imre 1894-ben felparcelláztatta a korábbi pusztát, és 1896-ban nyitották meg hivatalosan is a fürdőtelepet. Ekkor már számos építészetileg is  remek villa gyönyörködtette az ide érkezőket, az arisztokrácia felkapott üdülőhelye lett.  
Látszanak a kompok Szántód és Tihany között. 

A Kilátó presszónál épp csak kinéztünk, nem álltunk meg, mert még korai lett volna az ebéd.



Kármelhegyi Boldogasszony-kápolna: Balatonföldvár, és egyben a a déli part legrégebbi kápolnája.
A kápolna előtti stációkat 2018-ban szentelték fel.



A sétányról lesétáltunk a kikötő felé. Marci közben nyomott egy végeérhetetlennek tűnő hisztit, mert ő nem akart semmit, se sétálni, se Balatont nézni, ő éhes volt, szomjas volt, fagyit akart, bármit akart, csak épp haladni nem és nagyjából mire a partra értünk, addigra unta meg. .. egyfolytában azt hajtogatta, hogy ő strandolni akar, de hát nem volt igazán strandidő, hűvös szél volt, különösen ott lent a vízpart mellett.

A Kvassay- sétányon sétáltunk végig egészen a kikötőig. A sétány  a kikötő tervezőjéről, Kvassay Jenőről  kapta a nevét.  Az ő elgondolása volt a tó mellett végig húzódó 1200 m hosszú platánsoros sétány, mely lehetővé teszi, hogy végig a Balaton partján sétálhassunk. Nekem ez nagyon tetszik. Talán azért, mert Füreden hozzá vagyunk szokva, hogy hosszan lehet a Balaton nézni séta közben, más városokban nekem mindig hiányzik egy ilyen szép hosszú sétány. Hát itt rátaláltunk! És gyönyörűszép!
Az előző napi kiadós esőnek még látszódtak a nyomai. A víz is hűvös volt, nem igazán fürdésre való, és a szél is erős volt.








A kikötővel szemben a Galambsziget, ahová sajnos már nem tudtunk kisétálni, mert eltelt nagyon az idő. Na de majd legközelebb. :-)

Imádom a kikötőket. Az a látvány, ahogy a kék ég és a zöldes víz összeér nagyon megnyugtató látvány. A katonás sorban egymás mellett parkoló vitorlásokkal pedig nem tudok betelni sosem.
Jó sokáig elidőztünk itt, mert a kompokra is jól rá lehetett látni, és a kompozás miatt nagyon izgatottak voltunk. Pozitívan izgatottak.










A parton beültünk egy gyros-ra, és ekkor már gyülekeztek az esőfelhők, de a fiúk még elnyaltak egy fagyit. Sietős léptekkel mentünk Milánék panziója felé, közben pedig azon törtük a fejünket, hogy hogyan tovább, mert ha nagy eső lesz, akkor nem maradhatunk itt addig, mint ameddig terveztük.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése