Santorini

Ez a csöppnyi kis sziget az Égei-tenger közepén, a Kükládok legdélebbi szigete  számomra feledhetetlen élmény volt több szempontból is.

Először is, talán a legfontosabb, hogy ez volt a nászutunk.

Másodszor először utaztam repülővel.

Harmadszor pedig ez volt az első találkozásom a tengerrel.

A sziget eredetileg egy egész kerek formája egy több ezer évvel ezelőtti vulkánrobbanás következtében vált félkör alakúvá, és a félkör közepén egy külön kis szigeten  található a még ma is működő vulkán. Félelmetes látvány, egyszerűen nem lehet megunni, vonzza a szemet.



Vannak kutatók, akik az Atlantisz-mítosszal azonosítják ezt a vulkánrobbanást, melynek hatását az Égei-tenger egész keleti medencéjében érezték, és ennek a robbanásnak tulajdonítják a krétai civilizáció hanyatlását. A sziget déli részén folyó Akrotini-ásatások leletei szolgáltatnak erre bizonyítékot.

No de az elején kezdve....

Az út oda olyan 1óra20perc körüli volt (visszafelé kicsit több, mert tettünk egy kitérőt Kréta felé), aminek én a 90%-át az ablakban csüngve töltöttem, és legszívesebben az összes görög szigetet lefotóztam volna, ha tehettem volna. A repülés fantasztikus volt, teljesen a rabja lettem, azóta sem tudom megunni.

A szállásunk a sziget laposabbik felén volt (Kamari), nem a vulkánra néző sziklás part tetején, ami azért volt jó, mert itt a szigetnek ezen az oldalán remekül lehet strandolni. A strand gyönyörű fekete apró kavicsos, kristálytiszta tenger, napozóágyak, bárokkal-éttermekkel teli parti sétány,  mi más kellhetne még:)))

A sziget nagyon kicsi, kényelmesen felfedezhető. Mi két nap béreltünk robogót (napi 10 euro körül volt 2005-ben), és ez alatt a két nap alatt a sziget minden jelentős szegletét bejártuk. Jártunk a sziget legmagasabb pontján, a Profitisz Iliasz tetején, jártunk illatos olajfaligetekben és szőlőültetvényeken, romantikus parti sétányokon ahol jobbra-balra csak a tenger volt körülöttünk ameddig a szem ellát, és néztünk naplementét a sziget csücskéből(Oia).

Fantasztikus élmény volt nekem a robogózás... csak felültünk és mentünk bele a világba, bőrünket simogatta a meleg tengeri szél. Ha láttunk valami szépet megálltunk, és csak néztük-néztük, addig míg a szemünk bele nem fáradt a csodálatba. A sziklás falak pereméről lenézve a mélybe, a tengerrel körülvett vulkánra olyan, mintha beszippantana a természet, mintha egy elvarázsolt világot látnánk.

A helyi turistairoda természetesen több programot is szervez, amin tetszés szerint részt lehet venni, a buszos szigettúrától kezdve a hajós strandolásig, és persze elmaradhatatlan a vulkántúra, amin természetesen mi is részt vettünk. Busszal mentünk el Vlihada-ba a sziget kikötőjébe. Már a buszút is nagyon izgalmas volt, mert sok helyen olyan szűk hajtűkanyarokat kellett a busznak bevennie, hogy szinte már az orra lelógott a szakadék fölé. Én mondjuk nagyon élveztem:)

Innen hajóval mentünk tovább a vulkánszigetre, ahol tettünk egy jó nagy kört a kráter körül, és néhány helyen bizony látszott, hogy működik még ez a vulkán, hogyisne működne, látszódott a vulkán kénes kipárolgása. Ez volt életem első vulkánja. Hát persze hogy elvarázsolt:)

A kráterből lejőve továbbhajóztunk, és a sziget egyik oldalában meg lehetett mártózni a vulkáni működés miatt kellemesen meleg  és sárgás színű tengervízben.


Majd újra hajóra pattantunk és meg sem álltunk egy másik szigetig.Thirassiáig. Ez a sziget régen egyben volt Santorini szigetével és vulkánnal, csak a nagy robbanás következtében szakadt le róla, és vált külön szigetté. Ennek következtében ennek a szigetnek is hasonlóan meredek a fala, mint Santorinié, és vagy gyalog mássza meg az ember a számtalan lépcsőfokot felfelé a faluba, vagy bérel egy csacsit, aki felviszi. Mi a csacsit választottuk. Na nem azért mert nem bírtunk volna felmenni, hanem azért, hogy elmondhassuk, hogy ültünk csacsin. Háááttttt..... így utólag, és utólag akkor is nagyon vicces volt, de ott és akkor néha elég félelmetes volt, mert ezek a buta szamarak minidg csak a legeslegutolsó pillanatban vették be a kanyart, így a lábam hol a szakadék fölött lóbálózott, hol a sziklafalat dörzsölte. De azért nagyon nagy élmény volt:)

A másik program amin részt vettünk egy úgynevezett beach-túra volt, ami abból állt, hogy hajóval békésen ringatóztunk a tengeren és időnként meg-megálltunk a tenger közepén, és ki lehetett úszni olyan strandokra ami gyalogosan nehezen, vagy egyáltalán nem megközelíthető. Így aztán egy nap alatt fürödtünk vörös parton, fehér parton, medve formájú sziklafalak tövében, és egyik szebb volt mint a másik, nem beszélve a hajóról elénk táruló fenséges panorámáról. Két fürdés között pedig süttettük a hasunkat a fedélzeten.

A  maradék két napon strandoltunk a mifalunkban, sétáltunk a parton, teraszon ücsörögtünk, nagyokat ettünk és aludtunk.

És persze a nyaralás nem csak a világotlátásról szól, nálunk legalábbis nem, hanem gasztotúra is egyben. A szigetre érkezvén első dolgunk volt, hogy együnk egy hamisítatlan görög gyrost, amit aztán többször is megismételtünk. Ettünk isteni finom sült halakat, ettünk polipot, és ittunk helyi bort. A félpanzió keretén belül minden vacsorakor volt valami helyi, amit természetesen meg is kóstoltunk. És persze hogy minden estét görögdinnyével zártunk, ami sehol máshol nem olyan lédús, és nem olyan édes mint Görögországban. 

Mesébe illő hetet töltöttünk Santorinin.   Bármikor visszamennék. Ha eszembe jut, vagy meghallom valahol "Santorini", megdobban a szívem, és újra hallom a tenger morajlását, érzem az olajfák és a szőlőtőkék utánozhatatlan illatát, érzem a számban a dinnye ízét. Tudom, hogy ha visszamennénk, ha visszamegyünk, akkor már nem lesz ugyanolyan. Mert nemcsak a sziget változik addig nagyon sokat, hanem mi magunk is. Hiszen sosem leszünk már olyanok, mint amikor akkor voltunk amikor itt voltunk nászúton.