Prága, Óváros

Az Óváros felé tartva a gyerekek inkább nyűgösek és fáradtak voltak, mintsem lelkesek, ezért belengettük előttük, hogy ha ügyesen jönnek, akkor majd beülünk valahová enni. Ez kicsit segített. Meg segített a parkban óriásszappanbuborékot fújó srác, meg a sok piros villamos, amik mind-mind figyelemelterelő hatásúak voltak. A várból lehömpölygő embertömeg nagyobbik része a vár alatti park után jobbra, a Károly-híd felé vette az irányt, mi pedig úgy döntöttünk, hogy inkább különcködünk kicsit, és nem vegyülünk be  tömegbe, egyelőre. Így a Károly-híddal szomszédos hídon battyogtunk át a Moldva túloldalára, távolból szemlélve meg a híres hidat. 

A Károly-híd elődjeként két korábbi hidat ismerünk, egy fahidat, majd később a Judit-hidat, amit elvitt az árvíz.  IV: Károly 1357-ben bízta meg a Szent Vitus székesegyház építészmesterét, hogy tervezzen egy masszív hidat. Ez a híd még ma is áll. Építése a 15. században fejeződött be. A híd jellegzetes szobrai csak később kerültek a helyükre. A leghíresebb szobor Nepomuki Szent János szobra, mely 1683-ban került a helyére.  Az óvárosi hídtorony 1391-ből való, ez a régebbi, és az egyik legértékesebb középkori védőtoronynak számít. A kisoldali kettős torony kisebbike a 12. századi Judit-híd része volt, csak átépítették.

A középkorban a híd a társadalmi- és a kereskedelmi élet központjává vált, innen engedték a folyóba az elítélt bűnözőket, többek között Nepomuki Szent Jánost is,  és itt vonult át a koronázási menet is. A hídról pompás a kilátás a Moldva két oldalára.

A Károly-híd teljes hosszában

Visszatekintve a hídról a vár felé a ködbe burkolózó Szent Vitust látjuk.

Az  Óvárosi tér felé haladva elhaladtunk a Zsidónegyed mellett, de nem mentünk be, megnéztünk sok kirakatot, ahol az Orloj mindenféle méretű mását, vagy Orlojjal díszített bármit meg lehetett kapni.

Egy kanyar jobbra, egy kanyar balra, és már ott is voltunk az Városháza tornyának lábánál,  ahol a szokásos tömeg közepébe csöppentünk, plusz esküvő is volt a városházán, a téren egy hatalmas limuzin, és az ünneplő vendégsereg is ott tolongott a bámészkodó turisták között.

A tér közel 9ezer négyzetméter, és nyolc utca torkollik bele. A középkorban piactérként működött, ahová egész Európából jöttek a kereskedők. 

Északi felén Husz János szobra áll, melyet a eretnekségért kivégzett tudós halálának 500. évfordulóján emeltek, 1915-ben. 

 Az 1400-as évek elején tervezett óra, nemcsak az időt mutatja, hanem az évszakokat, hónapokat, az állatövi jegyeket, a Nap és a hold mozgását. Minden órában egy csontváz képében megjelenik a halál, lélekharangját kongatva, majd elindul Krisztus és az apostolok körmenete, majd kukorékol a kakas, és az óra elüti az egészet.

A Városháza és a torony is látogatható. A toronyból mesés kilátás nyílik a térre, a város közelebbi és távolabbi részeire, a várnegyedre. Érdemes felmenni, és körülnézni, bár elég hosszasan kellett sorban állnunk, mert a torony tetején csak libasorban lehet kimenni a mellvédhez. A torony a városházából közelíthető meg, és lifttel is fel lehet menni, de egyébként is teljesen akadálymentes, mert nem lépcsős, hanem emelkedős-lejtős. 

A torony tetején körben többnyelvű információs táblákon van kirakva, hogy éppen mi van előttünk, és mit kell arról tudni. Nagyon szuper. 

Strahovi kolostor

A Szent Vitus és a várnegyed

Szent Miklós templom

Husz János szobra a tér északi részén

Tyn- templom

A térről a Károly-híd felé akartunk menni, de valahol elvétettük az irányt, és a Vencel térre jutottunk, ahol viszont végképp elkezdett esni az eső, aminek egész nap lógott a lába. 

Vencel tér, és a büféasztalok

Hogy bőrig ne ázzunk bemenekültünk egy mekibe, és mivel az eső csak nem akart elállni, és későre is járt már, nem kanyarodtunk vissza a Károly-híd felé, hanem metróra szálltunk, és visszamentünk az autónkhoz. 

Fárasztó napunk volt, de nagyon-nagyon jó volt újra látni Prágát, még akkor is ha gyerekekkel voltunk egy nem épp gyerekbarát helyen. 

Prága, Várnegyed

Húúú, jó régen nem jutottam már ide, pedig... de most megemberelem magamat, és igenis írni fogok. Jó lenne a csehországi kirándulásainkon túl lenni, aztán befejezni a régi nápolyi nyaralásos részt. Egyelőre ezek a közelebbi terveim. Bele is vágok gyorsan. 

A prágai várnegyedet egyértelműen  a Szent Vitus-székesegyház uralja, és Csehország legjelentősebb és legfontosabb temploma, hiszen nem csak hogy építészeti remekmű, de a cseh királyok temetkezési helye, és és itt őrzik az állami függetlenségi jelképeket, a királyi koronát, és a koronázási ékszereket is.

A mai gótikus székesegyházat egy 925-ben épült román kori körtemplom helyére kezdték el építeni, 1344-ben, János király, majd IV. Károly megrendelései alapján. A templomon számos neves cseh építész dolgozott, mindegyik rajta hagyta a keze nyomát,és mivel évszázadokon keresztül épült, bővült, így a hozzáértők több stílust is felfedezhetnek a templomon, templomban.  

Az építkezés lassan haladt, és a tempót tovább hátráltatta a huszita háború, amely alatt nemcsak leállt az építkezés, de az addig meglévő részek is megsérültek, majd tűzvész is pusztította. Az építkezés érdemben csak a 19. század közepétől folytatódott újra, ekkorra sikerült ugyanis a folytatáshoz szükséges anyagi tőkét biztosítani. 

A székesegyházat 1929-ben szentelték fel. 

Méretei: 124 méter hosszú, és 60 méter széles, és 33 méter magas, a főtorony 99,6 méter. A boltíveket 28 támpillér tartja, és 21 kiskápolnája van.

A templom főbejárata ma a nyugati kapu. Ez készült el a legkésőbb, 1873-1929 között építették. Egészen addig a déli, un. Aranykapu volt a főbejárat, mely arról is nevezetes, hogy ezen a kapun keresztül érkeztek a koronázásra a palotából a királyok. 

A nyugati homlokzat

Főhajó

Szent Vencel kápolna

Az Aranykapu

 A templom főhajójába ingyenes a belépés. Ami annyit tesz, hogy a padsorok mögötti kordonig lehet szabadon elsétálni, de tovább nem. Az oldalsó kiskápolnákat, a kriptákat, kegyhelyeket, és a tornyot csak belépődíj ellenében lehet megtekinteni. Korábban mi ezt már bejártuk az idegenvezetős túra alkalmával, elejétől a végéig. Borzasztó fárasztó és nekünk hozzánemértőknek nagyon megerőltető is volt azt a rengeteg információt befogadni. Nem is sikerült szinte semmit megjegyezni belőle, pedig több órát is eltöltöttünk odabent. Most csak a főhajóba kukkantottunk be.

A  templom mellett áll a Kolozsvári testvérek híres Sárkényölő Szent György szobra. Ill. annak másolata, az eredeti a Prágai Nemzeti Galériában látható. 

Most éppen felújítják, vagy téliesítik, nem tudom, de körbe volt tekerve egy nem túl szép zöld hálóval, ami teljesen élvezhetetlenné tette a művet. 

A prágai Királyi Palotát a Premysl- család kezdte építeni, majd IV. Károly kibővítette, de a legjelentősebb átalakításokat és bővítéseket Jagelló Ulászló végeztette az 1400-as években. Belülről is érdemes megtekinteni, csodálatos reneszánsz és gótikus termek, ajtók, boltozatok, lovaglépcsők, és átjárók gyönyörködtetik a látogatókat,  és nem utolsó sorban páratlan a rálátás az ablakokból és a teraszról a városra.

Ma a cseh elnök konferencia és  ülésterme, és az erkélyről mond beszédet az újonnan beiktatott elnök.

A királyi udvar mellett egy újabb tér, egy újabb templom áll, a Szent György bazilika, ami egyedülállóan őrizte meg eredeti román jellegét, annak ellenére, hogy többször is próbálták barokkosítani. A 12. századból fennmaradt templom és a hozzá tartozó kolostor a vár legrégibb temploma, és Csehország legelső egyházi emléke.

A Szent Vitus kívülről, és hátulról. (vagyis keletről)

A várból lefelé indulva elérkezünk a lenyűgöző szépségű, apró pici házacskák sorához, az Arany utcácskához. A kis utca igazán mesebeli hangalatú. Eredetileg az udvari aranyműves mesterek laktak itt a 16.században, de itt lakott pl. Franz Kafka is egy darabig a 22-es szám alatt. 

Csak belépőjeggyel sétálhatunk végig rajta, és sajnos külön ide szóló jegyet nem lehet kapni, csak mindenféle kombinációban, pl. a palotával vagy a Szent Vitussal egyben, úgyhogy érdemes kicsit előretervezni, hogy mit szeretnénk megnézni, és úgy venni a jegyet. 

Mi most elsősorban nem terveztünk múzeumlátogatást, az utcácskát is csak azért néztük volna meg még egyszer, mert a fiúknak nyilván nagyon izgalmas lett volna. De sebaj, majd máskor. 

A várfalhoz érve próbáltunk lekukkantani a városra. Szép időben pazar a kilátás a Moldvára, a hidakra, az Óváros tornyaira, de az akkori ködös, féligesős, csupafelhős időben nem sok mindent láttunk, azt is alig. De azért kitartóan próbáltam egy elfogadható fényképet készíteni. Nem sok sikerrel. 

A Károly-híd

Az Óváros-tér távolról

Innen a hosszú lépcsősoron elindulva az Óváros felé vettük az irányt.